Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az a nő, aki még huszonévesen is folyamatosan egyedülálló, az selejt valamiben? Állítólag a normálisak mindig foglaltak.
Helló!
Nekem voltak kapcsolataim,köztük többévesek is,most,közel a harminchoz,ismét szingli vagyok.Nyilván bennem is van hiba bőven,de többnyire egy kapcsolataiban nyitott,toleráns nőnek érzem magam,aki valószínűleg túl jószívű.Bár igaz,van,amiben változnom kellett,és változtam is,például a hisztik...Nos,úgy vélem,aki non-stop egyedülálló,annak biztosan van defektje.Mentális téren,lelkileg,egyéb.Nem selejt,de belül valami gond van,amit meg kell oldani.
#22-es
Ezen tulajdonságok mind megvannak az ismerőseidnél vagy egyik ilyen, a másik olyan?
Nekem úgy tűnt, hogy általánosítasz.
Attól, hogy valaki egyedül van 30 évesen, még nem biztos, hogy szingli.
Attól, hogy valakinek 2-3-4 évig nincs komoly kapcsolata, ugyancsak nem lesz egyből defektes.
Sőt, attól, hogy valakik "önzőek, egoisták, kritikusok, infantilisek, felszínesek, beképzeltek", még simán lehet, hogy van párjuk.
Én nem látok feltétlen korrelációt a partnerek száma és az emberi értékek közt.
Simán lehetséges, hogy az a szituáció nem alakult ki, amiből lehetne valami számára.
Sőt, ugyebár lányról van szó, akikre elve jellemzőbb, hogy elbeszélget egy szimpatikus sráccal, tekergeti a haját és arra gondol, hogy már most olyan nedves a bugyija, mint még soha, de a srác nem veszi a jeleket(vagy veszi, de nem érdekli) és mivel ennél többet ő(a lány) aztán nem tesz, az a férfi dolga, így annyiban is marad.
Sokszor hallom azt a károgást, hogy a srácok nem is a szebb lányokra hajtanak, hanem a bevállalósabbakra. Ez nem véletlen.
Ha a bevállalósabbak kelendőbbek a szépeknél, hova tennéd az átlagos, nem bevállalós csajokat a sorban?
Simán lehet a kérdező egy teljesen normális, átlagos lány, aki csak úszik az árral. Na most ha a vízben vannak rendre szebbek/bevállalósabbak is mellette, akkor kész is az új kérdés a GyK-n...
Igen, ez elég tipikus, de tudod, eljön majd nekik is az a kor, mikor ezernyi érv lesz bárki ellen és csak egy mellette, de az az egy majd mindent legyőz.
Megalkuvás FTW!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!