Vajon miért van, hogy olyan lányokhoz vonzódtam eddig csak, akik valamilyen szinten lelkileg sérültek voltak?

Ma tűnt fel, hogy eddig az összes lány, aki fele valamilyen vonzódást éreztem, valahol élete során sérült lelkileg. Nem volt még barátnőm. A legtöbb, ami volt, az ilyen nyári táboros néhány napos "szárny nyitogatás" volt legfeljebb (2 ilyen volt. És amúgy még szűz vagyok). De ott kényelmetlenül éreztem magam, túl gyorsan haladt az egész.

Utána hanyagoltam is az egészet, mindig is elég introvertált voltam alapvetően, csak a felszínen voltam az osztály bolondja, mintegy álarc. Már ez a kettő valami is csodának minősül, de egyikőjükbe sem voltam szerelmes. Az sem segített a továbbiakban, hogy akivel először volt ilyen "kavarásom", annak végig volt otthon barátja. Aki ténylegesen megtetszett először, az ugyanebben a táborban volt 3 évvel később. Rengeteget beszélgettünk, megtudtam elég sok mindent, megtudtam, hogy nincs egy egyszerű élete (részletek most nem számítanak). Abból végül nem lett semmi, többnek hittem a kettőnk közti dolgot, mint ő (hozzám bújt meg ilyenek, félreértettem biztos). Utána sokáig nem éreztem ezt a vonzódást. Rengeteg szép lányt láttam, de nálam valahogy a külső tényleg csak másodlagos, nem vagyok ez az egyéjszakázós ember, aki meghúzza a csajt aztán viszlát. 2014 április fele találkoztam egy lánnyal, akit igazából régóta ismertem, de csak ekkor hívtam el egy randira. Hosszú sztori rövidre fogva, szép lassan kiderült, hogy vagdossa magát, súlyos depresszióval küzd, jellemzőek rá a borderline személyiségzavar főbb tünetei (nem csak ez a kettő, sokkal több). Mégis valamiért vonzódtam hozzá. Több hónapon keresztül találkozgattunk, beszélgettünk. Türelmes ember vagyok, nem erőltettem semmit, éreztem a távolságtartását. Viszont beleszerettem. Segíteni akartam, egyfolytában ezen járt az agyam. Ha a mentális egészségemet nézzük, nem tettek jót ezek a hónapok (alapból is melankolikus a fő természetem). Végül kiderült, hogy leszbikus. Mindezek ellenére (saját egészségem, nem identitása) nem szakítottam meg vele a kapcsolatot, továbbra is szerelmes vagyok belé, annak ellenére néha találkozgatunk, hogy fáj nekem minden együtt töltött perc, mert tudom, hogy soha sem lesz semmi kettőnk között. Illetve van egy 3. lány, akihez vonzódom. Szintén hosszú történet rövidre fogva, megerőszakolták, amikor fiatalabb volt. Átlagnál intelligensebb ő is (az előző lány is, akiről beszéltem), illetve koránál sokkal érettebb (megvan rá az oka).

Ezek alapján arra jöttem rá, hogy az a 3 lány, aki felé vonzódást éreztem, lelkileg valamilyen szinten sérült volt. Él bennem egy ilyen fura kényszer, hogy segítenem kell. Tetszett már sok lány, de valahogy az nálam nem egyenlő a vonzódással. A tetszés csak annyit jelent, hogy csinos, szép lány.

Ez rólam mutat meg dolgokat? Én is sérült lennék lelkileg, és ezért tudok ilyen lányokkal jobban azonosulni (megjegyzem, teljesen megérteném, ha ez lenne a helyzet)? Vagy csak szimplán azért találok ilyen lányokat, mert ők érettebbek, intelligensebbek az átlagnál (elvileg én is intelligensebb vagyok az átlagnál iq-teszt szerint)?

Nagyon köszönök bármiféle véleményt, lehet egy külső szemlélődő lát vmit, amit én nem. Szívesen fogadok kérdéseket is.

Ja és 20 vagyok, ha esetleg ez vkiben felmerült.