Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak megálmodtalak?
Figyelt kérdés
Álmodtatok már olyan személlyel, aki talán nem is létezik, mégis úgy ébredtetek, hogy egészen az álomalak hatása alatt voltatok? Ha igen, elmesélitek nekem? :)2014. febr. 6. 02:15
11/27 anonim válasza:
Én pár hete álmodtam egy lánnyal akivel úgy tűnt alakul valami, de végül nem lett az egészből semmi. Az álom egy bútoráruházban játszódott ahol egyszercsak megjelent és a nyakamba ugrott. Hosszasan öleltük egymást és hihetetlenül valósnak hatott az egész. Még ébredés után is gondolkodnom kellett, hogy ez álom volt vagy valóság. Sajnos csak álom volt, 2 napra rá közölte, hogy többet ne találkozzunk így az ölelkezés álom is maradt mindörökre.
12/27 A kérdező kommentje:
Ohh. :/
De legalább megtörtént, ha nem is ébredés után. :)
2014. febr. 6. 02:58
13/27 anonim válasza:
Persze, mindenképp jó utólag visszagondolni az álomra még így is, hogy nem jött össze a valóságban a dolog. Egy kis kárpótlást kaptam a sorstól:)
14/27 A kérdező kommentje:
És tudtad, hogy létezik. Én legtöbbször még ebben sem vagyok biztos. :D
2014. febr. 6. 03:10
15/27 anonim válasza:
Pedig biztos ott van az életedben az a személy. Lehet egyszer szembejött veled az utcán vagy egy helyen voltatok de csak egy pillanatra és valahol mélyen maradt csak meg az arca.
16/27 A kérdező kommentje:
Meglehet. Mert az érzés mindig ugyanaz, de az alak más és más. :)
2014. febr. 6. 03:14
17/27 anonim válasza:
Nekem általában ismerős személy szokott megjelenni, főleg ha sokat agyalok rajta. Persze nekem is volt már tökéletesen idegennek tűnő ember, akit nem tudok hova tenni :D Hmm kíváncsi vagyok ma alakul-e valami álom, már ha sikerül elaludni:D
18/27 A kérdező kommentje:
Akkor nem fúrja az oldalad, ki ehetett az a titokzatos kis betolakodó. :))
Ha alakul valami, mindenképpen írd meg! :)
2014. febr. 6. 03:22
20/27 A kérdező kommentje:
Neked is! :)
2014. febr. 6. 03:24
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!