Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet a barátnőmmel? Miért nem engedelmeskedik?
Amikor megismerkedtünk, körülbelül fél évig tudtam irányítani. Ezt úgy kell felfogni, hogy úgy irányítottam, hogy mindkettőnknek jó legyen és nagyon is szép időszak volt.
Mostanában, meg főleg egy éve az van, hogy ha valami nem tetszik neki rúg, karmol, harap, nem enged magához nyúlni (néha) véletlen dolgokon is megsértődik, egyre többször mond ellent, stb.
Fiatal vagyok még nagyon, jóképű, simán találnék másik barátnőt, nem értem, nem érti ezt meg? Hogy ezzel elássa a kapcsolatot?
Persze kiismert és tudja, hogy vannak gyengeségeim is. De eddig erősségként tekintett arra is, ha néha durva voltam, szerette, most meg megsértődik, meg minden.
Ráadásul olyan kalamajkákba kever azzal, hogy nem hallgat meg, nem hallgat rám, hogy már az egész életemet kifordította. Egy dolog tart most vissza attól, hogy szakítsunk, márpedig az, hogy engem kidobtak otthonról és nála lakom. (bár 1 évig ő lakott nálunk)
Nem szeretném ha azt gondolnátok, hogy uralkodni próbálok fölötte, csak egyszerűen olyan furcsa. Meséket néz a TV-ben, folyton olvas, nem csinál semmi olyat ami jobbá tenné az életét, előrébb visz, csak úgy vegetál. Nekem a lételemem a változás és biztos vagyok benne, hogy ha nincs, aki ebben akadályoz, akkor 5-10 éven belül üzletember lennék és a trópusokra hordanám az "új" csajomat.
Mondhatni azt is, hogy papucs vagyok. Lehet, hogy el kellene költöznöm tőle és többet egy nőnek sem hagyni, hogy túlságosan közel kerüljön.
"körülbelül fél évig tudtam irányítani"
Hogymivan???
Jézusom... b+
:D
nála laksz te csíra! :D
a durvaság csak egy impotens pasinak férfias. nem tudtad kielégíteni?
" biztos vagyok benne, hogy ha nincs, aki ebben akadályoz, akkor 5-10 éven belül üzletember lennék és a trópusokra hordanám az "új" csajomat"
biztos vagyok benne hogy atomfizikus nem lehetnél :D
Lehet, hogy a te fiatalságod és jóképűséged annyira nem releváns neki amennyire gondolod.
Elvégre neked meg azt kell megérteni, hogy számos más fiatal és jóképű férfi van még.
Lehet, hogy ő nem rúg ki téged azért, mert amúgy sajnálná, ha az után kéne csövezned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!