Fiatal leszbikus vagyok, középkorú családos nőt szeretek, de érzem, hogy szeret, mit tegyek?

először onnan tudhatta, hogy szeretem, hogy mindenki azt mondta nekem, hogy "próbáljak disztingválni mert nagyon látni rajtam a szerelmet" - kicsit gyerekes vagyok. szóval nyilván ő is látta rajtam. Aztán meg onnan vehette biztosra, hogy sokat írogatok, és az egyik írásomat olvasta: szerelemről stb, amit közzé tettem. a nevét nem írtam le, de a hülyének is leesett.

egyébként miután ezt elolvasta, és leesett neki, hogy tényleg szeretem, az utána következő telefonbeszélgetésnél ugyan más témáról beszéltünk, de a hangja olyan volt, mintha repkedne.

évekkel ezelőtt kezdődött.

nem riaszt meg, hogy mások tudnak róla, mert művészközegben élek... ők sem bélyegeztek meg - van itt tolerancia. Az sem riszt meg, hogy idősebb - mindig idősebb nőkhöz vonzódtam. Egyik sem lenne akadály. Hogy férjnél van ezer éve - na igen, ez megriaszt.

persze!

rettenetesen lassan haladunk, de egyre közvetlenebb a kapcsolat, írtam neki hogy szeretem, hiányzik, és még aznap visszaírt hosszan magáról, mélyen, és közvetlenebb volt mint valaha, kicsit megnyílt. szerelemről változatlanul nem mer egyikük sem beszélni, nem is volt sok tali, nagy a távolság, de végre legalább addig eljutottunk, hogy kierőszakolt tőlem egy puszit. de először nem vettem a lapot, és csak némán várt és nézett komoran, majd hozzám hajolt. utána meg alig mertünk egymásra nézni. most elvagyunk, és várjuk az új talit - mert ez most történt.

tudom, idegesítően lassan halad, de ez így most boldoggá tesz.

Jaj szia 17!

Centinként araszolunk. A történtek után később küldtem már neki Valentin napi e-mailt, sok levélben a szöveg végén szíveket e-mailezek el, hívtam telón, negyedórákat beszéltünk - nem sokszor - ha írok még aznap visszaír, volt hogy úgy kezdtem a levelet, hogy "Egyetlen ...-m ! ( itt a neve volt ) Szóval jó a kapcsolat és közvetlen, soha nem taszított el egyik apró jel láttán sem. Viszont mostanában volt egy kis depim, úgy minden összejött, és írtam neki egy kiborulós levelet, hogy ez, meg az van... és azt is írtam - itt jön a lényeg - hogy bárcsak legalább annyi örömöm lenne, hogy a szerelmem, hosszú idő után bevallja, hogy szeret. Nyilván tudta, hogy róla van szó. Még aznap válaszolt. Sok depis dolgomban ötletet adott, vagy épp rám pirított, hogy elhagyom magam, miért nem változtatok, viszont azt is írta, hogy vannak olyan érzések, amiket csak el lehet fogadni, de változtatni nem. -persze így sem volt semmi konkrét - egyikünk beszaribb, mint a másik, komolyan két ilyen hülyét! legutóbb épp tegnap írtam neki, de csak bolondoztunk - egy-két sort, mindennapi dolgokról. Nekem ígérte az egyik táskáját, ha örömömben írok rögtön válaszol... szóval szaporodnak a miniatűr jelek, mert hagyja, hogy menjek, de soha nem érek célba, mert az az érzésem, ő nagyon keményen kontrollálja magát, a levele is erre utal. Néha viszont kiesik a szerepéből, na ilyen volt az is, amikor odatartotta hozzám az arcát, hogy adjak már puszit, miközben én meg álltam, mint egy faszent, hogy "ez meg mit akar?"

Bár azt írhatnám, hogy révbe értem, de ez megy már évek óta és bár ahhoz képest sokkal közvetlenebb minden, bevallom, annyira félek, hogy nem merek lépni,. ő pedig annyira vallásos, hogy nem teszi meg. Közben a barátaim azt mondják, nem korrekt tőle, hogy így "kihasznál" elengedni nem akar, de közelebb engedni meg nem engedi meg magának. Közben megint kérdeztem jósokat, akik állandóan türelemre intenek. és végül is valahol bejön, amit mondanak, hiszen negatív jeleket nem kapok, pedig már évek óta lekoptathatott volna. Talán igazuk van, ha léptem volna, félelmében elkerget. Bízom benne és szeretem továbbra is, talán egyszer elszakad nála az a cérna, amivel ennyire kontroll alatt tartja magát. - vagy az ember örökké képes ésszel élni? ... :(((