20 éves fiú vagyok, depressziós. Fogalmam sincs, én mit tudnék adni egy lánynak, és úgy érzem, még jó ideig nem lesz barátnőm. Mit csináljak?

"Egyébként megnéztem, és látszik, hogy dilettáns vezeti az oldalt. Igénytelenül és helytelenül ír, a válaszai meg olyanok, mintha a Józsi bácsit kérdezném meg az utca végéből."

Nagyon "empatikus" vagy-.- nem csoda hogy aggkocsány lettél. Te tudod... sírhatsz-ríhatsz, de mondok neked valamit. 20 éves korba se késő elkezdeni változtatni a testeden, akkor is 'kondizhatsz' a saját testsúlyoddal akár otthon is tee... 'mama kedvence' ;)

Még mindig csak a kifogásokat keresed és gyártod hogy alátámaszd azt, hogy márpedig akkor is neked van igazad.

Nem tudjuk megválogatni a családunkat, mondhatni a barátainkat sem, vagy csak kis mértékben, de azt igen hogy mit hogy élünk meg. Ez pedig fejben dől el.

Egy visszautasítást vagy lecseszést megélhetsz úgyis hogy "igaza van, sz@r ember vagyok" meg úgy is hogy " ki ez a gyökér ki engem kritizál?" avagy "igen részben igazat mondott, jó lenne erre a későbbiekben odafigyelni"

gyerek példát kár felhozni, te már nem vagy gyerek. Múltat meg el kell fogadni, mert az már a múlt amin nem változtathatsz.

Ejha... elolvasgattalak itt és én aztán tudom miről beszélsz... ugyanebben a cipőben járok/jártam, csak én 7 évvel idősebben is ott tartok, hogy nem volt még senkim. Az a baj, hogy senkit nem fog érdekelni igazán, hogy mi lesz veled, és ettől be vagy szarva. Nem szégyen ez, nagyon kemény dolog. Az egót nehéz elpusztítani, nekem sem sikerült.

El van cseszve a "szoftver" a fejedben, ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Az egód elengedése lenne a megoldás, de ezt azért nehéz megtenni, mert csillapíthatatlan szomja van, mivel még alig kapott valamit. Szánalmasnak számítunk a mai világban, és ez nem fog változni. Sőt, egyre inkább annak fogunk számítani. De a gyk nemhogy segíteni, de egyenesen ártani fog neked. Én is a csapdájába estem annak idején, csak a szerencsének köszönhettem, hogy egyszer találtam itt valakit, akivel véletlenül egyeztek az érdekeink, és végül nem bántam meg, h ide tévedtem.

Tudom, fájdalmas, hogy a múltad olyan amilyen, de ez már így marad. Neked is, nekem is, a többi sorstársnak is. Én nem ítéllek el, tudom, hogy mit élsz át. Sajna ha nem engeded el az egódat, akkor a következő évek kemények lesznek, kitartást hozzá. Járj több szerencsével, mint én.

Még annyit mondok, hogy az előttem válaszolónál nem fogsz jobb tanácsadót találni. Amit leírt, abba nem lehet belekötni. Ott a lényeg benne.