Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
20 éves fiú vagyok, depressziós. Fogalmam sincs, én mit tudnék adni egy lánynak, és úgy érzem, még jó ideig nem lesz barátnőm. Mit csináljak?
válasza:De emlékszem én is erre az érzésre, ahogy mások bulijairól/ kapcsolatairól hallok, vagy valami filmben vagy sorozatban látok egy baráti társaságot vagy egy párt, és elképzelem magam valakivel/valakikkel nagyon boldogan, de ez az érzés és vágy annyira valós, mint amikor 8 évesen megnéztem egy barátommal a Pókembert és aztán úgy éreztük, mintha lenne pókösztönünk és aznap délután ugráltunk meg verekedtünk, vagy ahogy a nagypapám mesélte amikor a cigányok kijöttek a kung-fu filmről és összeverekedtek. Nyilván valósabbnak éreztem a vágyat a haverokra vagy a szerelemre mint a pókösztönre, de ugyanannak az érzetnek hihető/kevésbé hihető verzióiról van szó.
Gyógyszert szedsz? Én a te helyedben (ha ebben a korban érne utol ez az állapot) megpróbálnám elérni, hogy felírjon az orvos. Van ismerősöm, aki több gyerekét elvesztette csecsemő korában és depressziós lett, a gyógyszerek rendberakták, nem tompa, egy kisebb rángása van néha, az nem tudom a gyógyszer hatása-e (több embernél látok ilyet, néha nekem is van, ha ki kell állnom emberek elé), gondolom a májat is szétcseszi, de szerintem bőven megéri.
válasza:"Pont azért haragszom engesztelhetetlenül magamra, mert nincs meg bennem a képesség, hogy kiálljak magamért."
Nem biztos, hogy minden esetben bölcs dolog visszaszólni. Nem azért, mert megvernek, vagy még rosszabb lesz, hanem mert felesleges. Gyakran az ilyenekre pont ez a megoldás, hogy elengeded a füled mellett és tovasétálsz. Ettől nem lesz ő erősebb, és nem leszel te gyengébb. Persze az egó és a hiúság dolgozik az emberben, így hát teljesen érthető, hogy emiatt rosszul érzed magad.
Amúgy középiskolában én is ilyen voltam. Engem sem szerettek, én is mindig megmondtam a véleményem. Ha tetszett nekik, ha nem. Egyébként, ha belegondolsz ez is egy példája az "önmagunkért kiállásnak". Aki nem tud magáért kiállni, az a véleményét sem hangoztatja, pláne nem kritikaként, szóval szerintem nem olyan szörnyű a helyzet, mint ahogy lefested. :)
válasza:Meglepődtem, mert úgy érzem igen hasonló cipőben járok veled.
Szerintem a gyk-tól ne várj semmit itt mindenki tud okos lenni tapasztalatok nélkül.
Szakembertől se várj sokat, mert én úgy látom te tudod mi a "gondod"...ő meg megmondaná ugyan ezt pénzért és pirulázna maximum.
És csak annyit tudok mondani, hogy motiváljon az, hogy férfi akarsz lenni semmi más (és az, hogy te kit látsz igazi férfi embernek a csak te tudhatod.)
Már lehet egy alap szintű önismereted, aminek a nagy része "tényekből áll"....ezeken nem érdemes siránkozni, csak időpocsékolás., inkább próbálj változni afelé az ember felé aki TE lenni akarsz. És mindig tartsd észben, hogy mi/ milyen nem akarsz lenni. (Engem ez hajt....én nem akarok lejjebb süllyedni, olyan lenni mint a mai tipikus "hulladék"....)
Ehh, tudom kicsit össze-vissza de jobban nem tudtam megfogalmazni, ezek saját gondolatok, saját felfogás.
Neked kell megtalálnod ezeket a dolgokat.
válasza: válasza:srácok:
1. brian tracy phoenix szeminárium
2. PUA könyvek
3. testépítés
[link] Olvasd el, nem fogod elhinni amíg ki nem próbálod. :P (étrend legyen)
4. siker
válasza: válasza:#25 Te elég fogyatékos lehetsz....
- PUA könyvek? Komolyan? Az egyik legnagyobb átverés és lehúzás...
- Meg a gyúrás? Az nem segít a lelki bajokon, se a pszcihés gondokon. Az ilyet nem lehet "le edzeni".... Meg különben is csak magadért kell edzeni, se nőért, se külsőért, se másért. Mert ezek téged nem fog motiválni egyáltalán. Ha el is érsz valami fejlődést, de nem látsz nőt magad körül akkor ennyi, oda az ami tovább hajtson.
Nem tudok ezekkel egyszerűen mit kezdeni.
Tudom, hogy idióta vagyok, mert ragaszkodom a betegségemhez és segíteni akartok, de egyszerűen hiszem el, hogy lesz jobb. Nem tudom róla meggyőzni az agyamat. Nem is akarom, mert annál jobban fáj majd, amikor pofára esem.
Amiket tudok: egykor boldog voltam, de már évek óta nem vagyok az.
A boldogtalanság a kamaszkoromhoz köthető, vagyis ahhoz a korhoz, amikor "kinyílt" az értelmem. Tehát a fejlődésem boldogtalansággal járt. Minél bölcsebb leszek, annál kevésbé tudok örülni bárminek is.
Azt is tudom, hogy már régóta tart ez a folyamat. Mivel a világon minden, ami hirtelen jön, hirtelen tűnik el, és minden, ami lassan alakul ki, az sokáig kitart, ezért azt feltételezem, hogy még egy-két évig ebből nem tudok kijönni. Ehhez még hozzájön az, hogy ebben az állapotban semmi energiám nincs. Tehát hosszasan, szívós munkával kéne változtatnom, amihez nem tudok honnan meríteni.
Azt is tudom, hogy nem én akartam, vagyis ez az egész rajtam kívül áll. Ha így van, akkor magától is kéne elmúlnia, mint ahogy akaratlanul alakult ki.
Azt is látom pl. hogy aki korombeli, az többnyire jóval nagyobb, erősebb testalkatú, mint én. Logikus, hogyha 20 éves koromig nem emberesedtem meg, akkor ezután se fogok (a leglátványosabb változások már elvileg lezajlottak). Azt is tudom, hogy a lányoknál ez egy nagyon jelentős szempont. Tehát annyit sose fogok tudni csajozni, amennyit akarok.
Tehát összegezve:
-nem tudok már olyan boldog lenni, mint gyerekkoromban, és az a kor már nem is jön vissza
-energia kéne egy hosszan tartó folyamat feltehetően hosszan tartó megváltoztatásához, amit nem tudok honnan megszerezni
-nem lesz senki mellettem, aki felügyelné és kijavítaná a gondolataimat, mint ahogy eddig se volt
-fizikailag már nemigen fogok változni
Ezekre jutottam. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, hogy minden majd csak úgy rendbejön. Ha kívülről néznék egy embert, aki ilyen helyzetben van, és csak a tényeket nézném, azt mondanám, hogy ezt senki sem menti meg, mert úgysem fogja megkapni azokat a dolgokat, amikre szüksége lenne a gyógyuláshoz.
Elgondolkodtam a következőn: érdemes-e élni úgy egy életet, hogy általában boldogtalanok vagyunk, csak azért, hogy elszórva legyen egy-két (az egészre vetítve nagyon kevés) pillanat, amikor tudunk felhőtlenül örülni, mielőtt visszahúz a boldogtalanság? És arra jutottam, hogy nem. Nem igaz, hogy semmi nem rosszabb a halálnál. Sokkal rosszabb úgy élni, hogy egész életen át sóvárgunk.
Nem hiszek benne, hogy rendbejövök. Ha csak a tényeket nézem, nem látok rá sok esélyt. Mesékkel meg minek áltassam magam?
válasza:A boldogságot nem hiszem, hogy csak egy nővel lehet elérni.
Kell lennie másnak is az életedben amit igazán szeretnél, és boldoggá tenne.De ahogy látom, inkább a siránkozást választod (mert az mindig könnyebb) ahelyett, hogy megküzdenél, vagy akár próbálnál érte tenni valamit.
Avval kell tenned, és próbálkoznod amid van.
És tudod..
"..Ember küzdj, és bízva bízzál.."
válasza:Én csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy barátnő mellett se könnyebb, főleg ha rossz embert fogsz ki akibe még szerelmes is vagy és lenyeled és eltűröd a sz@rságait. A jó kiegyensúlyozott kapcsolatok, ahol mindkét fél elfogadja a másikat és feltétel nélkül szeretik egymást, az meg ritkább mint a lottó 5ös.
Nagyon rá vagy görcsölve a barátnő témára, pedig az egész nem ér annyit mint amennyi időt és energiát te erre ráfordítottál már most.
a boldogságodat meg ne olyan dologhoz kösd aminek saját tudata és döntési lehetősége van, mert akkor tényleg boldogtalan leszek egész életedben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!