Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mihez kezdjek igy az életemmel?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mihez kezdjek igy az életemmel?

Figyelt kérdés

Több mint egy évig küszködtem, hogy legyen csajom. Eljártam bulikba itt pesten rengeteget, neten is ismerkedtem, de nem jött össze semmi érdemleges. Ok, volt egy csomo kavarás meg smárolás, de max 1-2 randi után kioffolt minden lány. Max a csunyák akartak volna összejönni. Dugni se akartak hazajönni velem a lányok.


Aztán most nagy nehezen lett egy csajom vagy 2,5 hónapja.

Pesten élek egyedül, örökölt lakásban, albérlőim lakbéréből van kicentizve a létezésem. Mérnök szakot végeztem, de azt is nehézkesen, mert akkor sem volt csajom, és a depi sanyargatott emiatt. Többek közt ezért se lett nyelvvizsgám. Most tettem le 1 honap tanulással. Amig nem volt csajom addig semmihez nem volt erőm, ahogy lett, egyböl le tudtam tenni a hiányzó nyelvvizsgát játszi könnyedséggel. Volt egy csajom az egyetemi évek alatt is, amikor vele voltam, akkor is megugrott az átlagom.


De mivel papiron még érettségis munkanélküli vagyok mindig és a szülöhelyemen vagyok bejelentve munkaügyi központba, ezért most kiutaltak a szülöhelyem (5 órára Bp.-töl) önkormányzati irodájába valami havi 50.000ft-ra.


Most menjek haza, dobjam ki a csajom és kezdödik minden elöröl? A küszködés, hogy legyen megint csajom meg rendes munkám. Apámék azt hiszik, hogy csak baxtam itt a rezet fenn pesten, mert tényleg nem dolgozom már vagy fél éve. De ők nem tudják, hogy mekkora küszködés volt összeszedni 1 barátnőt. Ok, hogy másoknak könnyen megy, de nekem az életem ráment. MOst meg még ezt is veszitsem el? Mert ha hazamegyek dolgozni, akkor max állásinterjukra jöhetek fel pestre, vagy hétvégéken, de akkor meg elmegy a keresetem fele utazásra. Ha minden héten feljönnék akkor meg az egész.


Menjek haza megint a nyomasztó családomhoz, akik az örületbe kergetnek? Mert nekem a barátnöm az akitöl egyedül szeretetet kapok.


2013. jan. 3. 18:14
1 2 3 4 5
 41/49 anonim ***** válasza:
össze-vissza beszélsz. nekem sem volt könnyű gyerekkorom, már ami a családomat illeti, de most nagyon örülök, hogy nem váltam ilyen beteggé, mint te. a kérdést nem értem, már ha van, de ha nem szereted a családodat nem kell hazamenni, ennyi. nem értem mit rinyálsz...
2013. jan. 3. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/49 anonim ***** válasza:
100%

Basszus nincs is olyan mondatod kb. amiben nem szerepel a csaj szó... Ha ennyire nem tudsz mit kezdeni magaddal íme a tanácsom:

1. Keress munkát Pesten. Diákmunkát ha még tanulsz, vagy olyat ami mellett tudsz tanulni, vagy rendes munkát. Képzeld nekem diploma nélkül is sikerült, meg még pár millió másik embernek is.

2. Ha ennyire szar otthon, akkor NE menj haza, ha megkérdezik miért akkor magyarázd el és pont. Nem kötelező haza mászkálni, lehet ám nemet is mondani, bármilyen hihetetlen...Ha semmiből nem értenek még a telefont se kell felvenni. Nekem van egy nagyapám akivel 2 éve nem beszélek bizonyos okok miatt, és mégis itt vagyok, túléltem.

3. NE NYÁVOGJ MÁR mert rohadt idegesítő és így szerencsétlen csajod is világgá fut előled egy idő után. Ne itt hisztizz mint egy fürdőskurv@, hanem találj megoldást a problémádra.


És még mielőtt elkezdenéd mondani, hogy fogalmam sincs milyen lehet ez, elmesélem neked, hogy egyedül élek Pesten, családom kb. nincs, amíg volt addig is szar volt és menekültem otthonról ahogy tudtam, ennek ellenére próbálom kihozni ebből a maximumot. ÉS NEM RINYÁLOK mint te, hanem teszem a dolgom, hogy jobb legyen. Melegen ajánlom, hogy tedd azt te is.


24/L

2013. jan. 3. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/49 anonim ***** válasza:
67%

Te beteg vagy....


El vagy szálva magadtól, mert a bme-re jártál, közben vannak annál ezerszer nehezebb egyetemek is, csak ott nem azzal vannak elfogalalva, hogy hogyan sajnáltasság magukat, hogy milyen nehéz egyetemre járnak.


Nem az a te bajod, hogy ronda vagy, hanem hogy ehhez még baromi ostoba is. Se helyesen nem tudsz írni, se normális ember módjára kommunikálni, se másokat tisztelni. Hogy várod el, hogy egy nő a külsődön kívül a belsődbe beleszeressen, mikor ott is ugyan olyan ronda vagy. Sajnálatra méltó vagy

2013. jan. 3. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/49 anonim ***** válasza:
"van csajom" ezt szajkózod mint egy retardált papagáj, de kérdem én minek világos hogy a te kis világodba csak te férsz bele, neked nem való nő mert az is csak a te egód fényezését szolgálja, ja távkapcsolat ott nincs annyi veszekedés meg surlódás élőben kiváncsi vagyok mennyi ideig tudod háttérbe szorítani az egódat. Más se láttam a kérdésben és a hozzászólásaidban mint a végetelen önsajnálatot, hogy szegény te milyen gonosz a világ brühühü szánalmas vagy nem férfi
2013. jan. 3. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/49 anonim ***** válasza:
100%
Értelmes, érzelmes nőként írom, hogy te nem vagy teljesen komplett. Az agyadra ment az élet, az a kevés amit eddig éltél, megfásultál. Nem azért vagy szerencsétlen a nőknél mert nem vagy jóképű. Mindössze egy irtózatosan nagy tapló, nyávogós, hisztis fiúcska vagy.
2013. jan. 3. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/49 anonim ***** válasza:
Jah és az életben nem kéne társamnak egy ilyen alak mint Te kedves kérdező.
2013. jan. 3. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/49 anonim ***** válasza:

Mihez kezdj az életeddel? Szerintem jól tudod azt te is. Legalábbis remélem, hogy tudod, mert neked kell dönteni, nem nekünk, vagy a szüleidnek.


Fogadj meg egy tanácsot: ne idegeskedj, mert nem vezet sehová, és rohadtul nem érdekel senkit.

2013. jan. 4. 04:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/49 Patrik24 ***** válasza:
Más azért dolgozik, hogy kifizesse a lakbért, rezsit, életre is maradjon, neked meg a segged alatt a lakás, más megdolgozott pénzéből élsz (a lakbér) és itt rinyálsz. Van fogalmad arról mi az egyedül minden segítség nélkül a nullásról egzisztenciát teremteni? Érdekes módon azok az emberek normálisak akiknek ez sikerül.Ahelyett, hogy azt néznéd mit hozhatsz ki a helyzetedből a kifogásokat keresed.
2013. jan. 8. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/49 anonim ***** válasza:

Pesten élsz és nem találsz munkát... Mihez kezdenél a vidék egy olyan részén, ahol a környező településeken szinte nulla az álláskeresési lehetőség?

Minden a szádba van adva, találd fel magad! Nem hiszem, hogy a fővárosban nem lehetne egy valamirevaló munkát(tűrhető fizuval) találni.

2013. jan. 8. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!