Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mihez kezdjek igy az életemmel?
Több mint egy évig küszködtem, hogy legyen csajom. Eljártam bulikba itt pesten rengeteget, neten is ismerkedtem, de nem jött össze semmi érdemleges. Ok, volt egy csomo kavarás meg smárolás, de max 1-2 randi után kioffolt minden lány. Max a csunyák akartak volna összejönni. Dugni se akartak hazajönni velem a lányok.
Aztán most nagy nehezen lett egy csajom vagy 2,5 hónapja.
Pesten élek egyedül, örökölt lakásban, albérlőim lakbéréből van kicentizve a létezésem. Mérnök szakot végeztem, de azt is nehézkesen, mert akkor sem volt csajom, és a depi sanyargatott emiatt. Többek közt ezért se lett nyelvvizsgám. Most tettem le 1 honap tanulással. Amig nem volt csajom addig semmihez nem volt erőm, ahogy lett, egyböl le tudtam tenni a hiányzó nyelvvizsgát játszi könnyedséggel. Volt egy csajom az egyetemi évek alatt is, amikor vele voltam, akkor is megugrott az átlagom.
De mivel papiron még érettségis munkanélküli vagyok mindig és a szülöhelyemen vagyok bejelentve munkaügyi központba, ezért most kiutaltak a szülöhelyem (5 órára Bp.-töl) önkormányzati irodájába valami havi 50.000ft-ra.
Most menjek haza, dobjam ki a csajom és kezdödik minden elöröl? A küszködés, hogy legyen megint csajom meg rendes munkám. Apámék azt hiszik, hogy csak baxtam itt a rezet fenn pesten, mert tényleg nem dolgozom már vagy fél éve. De ők nem tudják, hogy mekkora küszködés volt összeszedni 1 barátnőt. Ok, hogy másoknak könnyen megy, de nekem az életem ráment. MOst meg még ezt is veszitsem el? Mert ha hazamegyek dolgozni, akkor max állásinterjukra jöhetek fel pestre, vagy hétvégéken, de akkor meg elmegy a keresetem fele utazásra. Ha minden héten feljönnék akkor meg az egész.
Menjek haza megint a nyomasztó családomhoz, akik az örületbe kergetnek? Mert nekem a barátnöm az akitöl egyedül szeretetet kapok.
Akkor minek ez a kérdés???
Felnőtt vagy nem? Van szakmád... Pesten élsz. Mit nyafogsz bakker?! Én Balatonparti vagyok egy diplomával, és találtam munkát, de rendszeresen keresnek meg pesti munkáltatók, hogy esetleg átmennék -e hozzájuk. Amint kapok jobb ajánlatot lépek is. Ott könnyebb találni melót mint itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!