Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van még ilyen lány?
A 10-esnek igaza van!
Vannak ilyen lányok, de kb. pont annyian mint azok a fiúk akiknek nem az agyon festett és szolizott plázap.csák jönnek be!
Én a higénés igényességnek eleget teszek, de az hogy teljesen szőrtelenítsem magam az kizárt, egyenesen buz1nak érezném magam. Régen feltételezem voltak biszex hajlamú lányok és fiúk is egyaránt de az hogy egy férfi szőrtelenítette magát szerintem igen kevés lehetett. Régen a férfi, férfi volt. Ez az igazi természet ellenesség és a világ elkorcsusolása, sok MTV, meg filmek és sorozatok amik úgy nevelik már a társadalmat, a fiatalokat jórészt hogy teljesen kilövik az értékek eredetiségét és beraknak valami hányinger keltő valamit.
Kedves 10-es és 12-es. Teljesen igazatok van, persze természetesen nem csak lányokról van véleményem, a fiúkról is. Tapasztalom amit ti, ugyanakkor azok a rétegek azt hiszem megmaradnak egymásnak (két ajtós szekrén+merci-szőke plázacica, erős példaként) Bár szoktak keveredni. Az lehet hogy szépnek találjuk meg én is szoktam de az egy dolog attól még a hideg kiráz hogy én egy ilyennel kapcsolatot létesítsek, az ilyen lányok csak arra valók hogy nézzék őket meg jól...ezt ki is használja a reklámipar és a TV. Én személyeszerint nem szeretem a modell vékonyságot. Nem lehet megfogni semmit a lányon. Érdekes régen a nők termékenységet és életrevalóságot mutattak ha teltebbek voltak, nem voltak dagadtak de rendes alakjuk volt ma pedig mi van az után kell szaladni akinek szúrja a lába a hátsóját? Hol életre való egy ilyen vékony lány a címlapon kívülre amit kb. megvesznek megnézik és kidobják a szemétbe... Ez az én véleményem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!