Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Karácsonykor egyedül?
Filmek,finom kaják,jó könyv, csináld most csak amit te akarsz.
Egyébként mindannyiunk életében van legalább 1 ember, aki rá gondol, aki vele szeretne lenni, sokszor nem is tudunk róla. nem én találtam ki. Gondolj erre a valakire, aki most rád gondol, és legszívesebben veled lenne. :) Hidd el rögtön jobb lesz a kedved.
#28 (21F): Igazából mi is készülődünk szinte egész nap, de nem egymással foglalkozva. Sütöttem is, bár nem sütit. De mégsem együtt vagyunk, csak egymás mellett, így én is egyedül érzem magam közben... Mert amíg én a konyhában sütök, addig mindenki valami mással foglalkozik valamelyik szobában. A fát is egyedül díszíti valaki, pedig az aztán igazán lehetne közösségi program.
A karácsonyi zenék meg persze egész nap mennek, de azért az bőven kevés, hogy meghozza a hangulatot, meg mivel amúgy is egyedül érzem magam, nem hiszem, hogy sokat segítene, ha még merengeni is elkezdek. :)
#29 (29F): Én nem vagyok teljesen egyedül, csak egyedül érzem magam. De talán ez a rosszabb, mert így nem mehetek és csinálhatom, amihez kedvem van, hanem "meg kell felelni az elvárásoknak".
#30: Köszi a tippet! :)
#31: Nekem ez ünnep... Nem vagyok egy bigott vallásos valaki, de azért fontos nekem. Valahol már leírtam egyébként, hogy szerintem "mire jó" a karácsony, és én szeretném úgy is felhasználni, és örömet szerezni, és szeretetben lenni, de a családomon azt látom, hogy nekik ez nyűg... így nekem is nyűggé válik.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat. :)
Sikerült megragadni a lényeget! :D
Van egy labrador, meg két keverék, akikben szintén van valamennyi labrador-gén. :)
Hú, a #32-es válasz eddig valahogy elkerülte a figyelmem, bocsi. :S
Lehet, hogy van ilyen ember... De ha így is van, nem mutatja ki, hogy így érez. Nekem is van olyan ember, akire gondolok, viszont ő valószínűleg nem gondol rám...
Szerintem, igenis lényeges, hogy milyen 3 kutyus mellett unatkozol. A labradoroknak relatíve nagy feje van, amit lehet gyömöszkölni, szóval nem tudom, hogy miért kellene "túlélési tipp".
Viccet félretéve, értem én (és tapasztalom, ráadásul nekem semmilyen állatom sincs és fiú vagyok), hogy elég sz@r "egyedül" a karácsony, de vigasztaljon a tudat, hogy mindjárt itt az új év, és a szilveszteri bulin hátha akad valaki a "horogra".
Amúgy a legjobb tippem az, hogy kösd le magad valamivel (ha egyetemista vagy, akkor nem is olyan nehéz, mivel vizsgaidőszak van :S), ami lehetőleg hasznos (ill. a kutyázás is elég nyugisnak hangzik), ha pedig unod, hogy nem szólnak vissza, akkor ott az internet lelki fröccsre (pl. GYK). :) De ismerkedni inkább élőben akarj...
Jaj, ne legyetek ilyenek... (kérdező és 30L) Oké, hogy nehéz ez. Gondold el annak milyen nehéz, akit karácsony előtt dobtak...
Ha érdekel az ok is:
http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__egyeb-kerdesek_..
Viszont arra megkérlek,hogy negatívat ne írj. így is legyilkosoztak...
De ennek ellenére nekem jól telt a karácsony (persze volt negatív élmény, de "idióta" barátaimnak valahogy sikerült elvonni a figyelmlmet a szakításról...
"Don't Worry Be Happy"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!