Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mondtál már nemet szexre azért, mert pl koszos volt a bugyid, vagy nem voltál leborotválva, vagy nem fürödtél egész nap?
kinek, milyen az egészségi állapota, igénye, ki mennyire szókimondó a barátja előtt minden ettől függ, ezen nem érdemes vitázni. :)
én még fiúk véleményérre lennék kíváncsi az ügyben.
Az első válaszolónak írnám elsősorban: nem tudom ki hogy van vele gondolom nem vagyunk egyformák, de pl ilyenkor nyáron én nem izzadok szinte sehol, de odalennt ige, főleg ha szoknya van rajtam napközben. És mire hazaérek, csurom vizes a bugyim, kiemelném: nem pisis, vagy folyásos, vagy akármi, hanem vizes.
És én pl nem szívesen feküdnék le a párommal úgy, hogy előtte egész nap jöttem-mentem, 10szer pisiltem, 1szer nagydolgoztam, meg még meg is izzadtam (pedig én minden wc után intim törlőkendővel is áttörlöm magam alaposan).
Nyílván megmondom neki, hogy szivi elmegyek lezuhanyozni előtte, de mi már 3 éve együtt vagyunk, ugyanez a kapcsolat első hónapjaiban nem biztos hogy eltud hangzani a lány szájából. Ahogy én se böfögtem eleinte a párom képébe, most annál nagyobbakat nevetünk rajta, mert az eltelt idő összecsiszolt minket. Én se aggódok már ha 1-2 napos borostva van rajtam odalennt, előtte szólok neki hogy bocsi most ez van, de őt nem zavarja. Ez eleinte elő se fordulhatott, nem hagytam hogy lásson engem akár csak egy icipicimini szőrszál is legyen ott lennt. 2 naponta meg nem borotválkozhatok mert borzasztóan irritálja a borotva, és nagyon csúnya lesz tőle a bőröm.
Tehát ahogy az egyik válaszoló is írta, a koszos bugyi alatt nem azt értettem hogy traktorcsíkos és pisiszagú!! Hanem arra hogy egész nap benne van az ember, és az nem olyan mintha a fiókból húznám ki a friss alsóneműt aminek még öblítős az illata.
első
Most elveszekedhetünk ezen is.
Az ember reggel zuhanyzik, szörtelenít, tiszta ruhát vesz. Este újra zuhanyzik. Ha este nem fürödnék, akkor lehet, hoyg reggelre megérezném.
Azelőtt zsokás zuhanyozni, hogy büdös legyek.
A délután edzeni voltam, akkor azután is zuhanyzom.
És "azokon a napokon" a tampon mellett, ha az ember rendesen cseréli, akkor olyan mintha nem is lenne semmi.
Sajnálom nekem, a férjemnek, a gyerekeimnek, a barátaimnak ez így természetes, senkit nem "éreztem még" amikor mellémállt, a nap egyik szakában sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!