Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mit csináljak, hogy a szemébe tudjak nézni?
Sziasztok!
Csináltam egy hülyeséget, és nem tudtam, hogy ez lesz.:S
Szóval van egy mostoha bátyám 19F (Én 15L) és tegnap este átjött a szobámba, majd elkezdtünk beszélgetni. Ezzel semmi probléma nincsen, mert Én is unatkoztam úgyis, meg Ős is.
És egyszer csak megkérdeztem, hogy oda feküdhet-e. Hát persze, mondtam neki. Aztán beszélgettünk néztük a TV-t és egyszer csak elkezdett fogdosni, meg simogatni. Először nagyon meglepődtem, mert ilyet sosem csinált. Majd annyira felizgultam, hogy nem is ellenkeztem és kérdezte, hogy akarom-e. Én meg csak annyit mondtam, hogy nem tudom. És erre elkezdett levetkőztetni, és Ő is levetkőzött.. Hozott is magával gumit is.. (Tudta, hogy mit akar...) És Én még nem voltam fiúval sosem. Elvette a szüzességem, de nagyon gyengéd volt és nem is fájt annyira. El is élveztem, pedig sokat olvastam, hogy első alkalommal nem megy el egy lány, de Én elmentem. De másnap Én ezt megbántam egy kicsit, és alig bírok úgy ránézni mint ezelőtt... :S Mit tegyek, hogy eltudjam felejteni ezt a dolgot, és ugyanolyan legyen a kapcsolatunk mint a dolog előtt??? Anyunak nem merem elmondani, meg nevelő apámnak sem, mert nem tudom, lehet el sem hinnék. (Egyébként tegnap nem voltak pont itthon)
Ezen nem kell semmit megbánni.
Normális dolog amit csináltatok, jól tettétek, hogy megtettétek.
Aki mást mond az hazudik! :)
Akkor lett volna ez baj, ha az édestestvéred. :)
Húúúú, ezt még olvasni is nagyon izgató volt!!!! Szerintem ez szép és nagyon érzéki, és izgató is!!!! Végülis ti nem vagytok rokonok, csak mint gyerekkori barátok, azoknál meg ez gyakori. A csávó egy mázlista! Mit nem adnék ha a helyében lehetnék!!!
Alap hogy erről mindketten kussoltok!
Amúgy meg ne szégyelld! Ártani senkinek nem ártottál, viszont magatoknak örömet szereztetek, úgyhogy ez nem rossz dolog! Szerintem nemcsak h nem rossz, hanem szép ész izgalmas is! El sem hiszed hányan akarnának egy ilyen titkos és narkosztikusan édes részt az életükben tudni!!!
A viszonyotok már nem lesz olyan mint égen volt, de ettől még lehet nagyon jó! Teljesen valószínű hogy a srác már 11-13 éves korod óta, v mióta ismer már nőként nézett rád, és eszméletlenül kívánt! Ezt tudom, mert én is éltem régebben együtt egy idegen csajjal, és nekem elég volt ha csak hülyéskedett és már állt a farkam.
Te nem vagy rosszabb ettől és ő sem! Ugyanaz az értékes ember vagy most is, ahogy ő is az!
Ne fújd fel, ne csinálj belőle lelkiismereti kérdést, mert nem az! Anyádék előtt titkoljátok persze!!! Ők tutira kibuknának, de persze csakis azért mert ez egy merőben új helyzetet teremt és felborítja az addigi megszokott életüket. Tutira ilyeneket mondana h "hogy tehetted ez, és pont vele" stb. :) Ez persze csak alap elvárt reakció, és nem kell komolyan venni! :) Úgy tehetted h megvolt az oka! Szép volt jó volt önzetlen és tiszta! Semmi gond! Pont vele? Pont ő volt ott olyan státuszban. Ez teljesen érthető! :)
Szerintem ez a titok legyen olyan édes amilyen az az alkalom volt, és ha nem is lesz több ilyen, attól még úgy kezeld ahogy kell, és ne úgy ahogy mások elvárnák!!!
Szerintetek ez a normális??? Hogy egy 15 éves úgy veszti el a szüzességét, hogy megd*gja a mostohabátyja?!?? Anyám borogass... ráadásul úgy, hogy előtte a srác tudta mire készül, előre eltervezte, és szegény csaj abban sem volt biztos, hogy akarja-e!
Az eszetekkel gondolkozzatok már, ne a f*rkatokkal! ://
Egy bizos, itt a lány az áldozat. A helyedben segítséget kérnék (idősebb, megbízható nőrokon, vagy idősebb barátnő, vagy akár a NANE segélyvonala), mert jelenleg teherként cipeled magaddal a történteket, és nem véletlenül érzed magad furán.
13:56
Sztem rohadtul nem az én felfogásommal van a gond.
Kérdező, fordulj megbízható emberhez segítségért! Megpróbálhatsz a "bátyáddal" is beszélni, de aki eleve óvszerrel megy be hozzád (tehát nem arról van szó, hogy elszabadultak a vágyaitok, hanem arról, hogy ezt az egészet ő ELŐRE ELTERVEZTE és neked egy szót sem szólt róla!!), az sajnos egyéb aljasságokra is képes. Én ezek után tudod mikor bíznék meg benne?? Még egyszer mondom: keress valakit, akiben megbízol, és idősebb mind a kettőtöknél, és neki öntsd ki a szíved. Ezek az éretlen kisfiúk azért találják normálisnak és erotikusnak ezt az egészet, mert a farkukkal gondolkodnak, és ha tehetnék, nagyon szívesen beavatnának egy 15 éves ártatlan lányt.
Abba felteszem senki nem gondol bele, hogy egy normális szeretkezés (főleg első alkalommal!) NEM úgy zajlik, hogy megjelenek a fogadott húgomnál egy óvszerrel a zsebemben, majd úgy irányítom a dolgokat ahogy én akarom, tudván, hogy a másik teljesen tapasztalatlan. Ez sem nem normális, sem nem erotikus, ez a kihasználás felső foka!
tegnap 09:42
Én az eszemmel gondolkozok míg te a fóbiáiddal és az előítéleteiddel! A mostoha testvér olyan mint a gyerekkori jóbarát! Persze ha arról lenne szó, rögtön nem hápognál ennyire!
Ő nem áldozat!!! Ne akard már neki bemesélni h ő az áldozat! Ő is benne volt, és akarta! Élvezte is, és ez egyáltalán nem volt erőszak! Ez egy titkos alkalom volt ami izgató és szép élmény!
Van ész érved is arra h ez miért olyan lenézendő dolog?! Mert szerintem az előítéleteden kívül nincs másod!
tegnap 14:14
Persze h össze vagy zavarodva! Ez érthető! A viszonyotokat tisztázni kell ez igaz, de benned a lelkiismeretfurdalás okozza a gondot amit nem tudsz megmagyarázni. Az nem lehet magyarázat h "ezt nem szokás"! Az idő és a helyes és előítélet mentes gondolkodás fel fogja majd oldani ezt a feszültséget! Nyugodj meg! Veled ami történt az nagyon különleges, és nem rossz dolog!!! Ne okolj senkit ezért, és ne is szégyenkezz! Normális érző eleven csaj vagy aki úgy működik ahogy egy csajnak működnie kell. Ami történt egy olyan kellemetlen hatású dolog ami szerintem megéri, illetve megérte! Olyan izgalomban kevésben lesz részed amit tapasztaltál és a vágy ami felébred benned h újra megtedd, pedig az eszed azt súgja h ez veszélyes a családi béke miatt is, nagyon erős és édes, amihez fogható kevés lesz a normál mindennapokban! Inkább örülj neki és az emlékével legyél boldogabb és több. Persze ez majd csak akkor lesz így ha sikerül értelemmel kezelve lezárnod azt ami történt, akár lesz folytatása akár nem!
BKriszta
Te valamit nem értesz és nagyon túlreagálsz, de a női logikától nem is várná senki h megértse a miértjét egy ilyen nem hétköznapi dolognak!
A gumi gondolom azért volt nála mert az egésznek volt előzménye már korábban.
Amúgy ez aranyos, amit mondasz! :DDDD Szóval szerinted így kellett volna valahogy bemennie hozzá:
- Szia! Tévézel?
- Igen.
- Én is bejönnék, és hoztam gumit is, úgyhogy meg is szeretnélek majd dugni téged film közben oké?
:DDDD Méghogy nem szólt!..... Női logika! :D
Tényleg szívesen beavatnék egy fiatal csajt, de már 27 vagyok és tudom mit beszélek, mert megértem a csajt! Ugyanis volt hasonlóban részem, igaz ott nem történt semmi szexuális, csak a levegő vibrálása! Te meg a steril felfogásoddal inkább jobb ha nem rontod meg szegény csaj gondolkodását! Ő legalább életszerűbben beszél erről az egészről mint te!!!
Neked ez szokatlan erre kitalálsz mindenféle egyéb csúnya dolgot, pedig át sem látod a helyzetet!!!
Ez normálisnak normális, csak szokatlan! Attól viszot h szokatlan még nem lesz rossz!
Ez erotikus!!! Erotikus volt a kiscsajnak is és olvasni is az volt! Neked biztos sablon fogalmaid vannak az erotikáról, így veled nem vitatkozom erről!
A szeretkezés pont úgy zajlik h a fiú és a lány egy helyen vannak senki sem zavarja őket és kívánják is egymást! Neked is tele van a fejed az első alkalom mítoszával, ami már önmagában éretlen szexuális gondolkodásra vall, másrészt pedig ez az első alkalom szinte mindenben eleget tett az élvezetes sérülés mentes és izgató szex feltételeinek, amilyennek egy elsőnek pont h lennie kell!!!
Teljesen más kérdés h mi lett volna ha pl a lány ellenáll, v ha nem akarta volna! Lehet h a srác megerőszakolta volna lehet h nem mert normális, és bocsánatot kért volna. Senki nem tudja, de most mi a csaj szemszögéből nézzük és nem igazán lehet aggasztó solgot találni az esetben!!!
Nem az én gondolkodásom steril, sőt. De egy fiatal csajnak a legkevésbé arra van szüksége, hogy a bátyja egy tévézés alkalmával megdöntse, úgy, hogy tervezte a dolgot, DE ERRŐL EGY SZÓT SEM BESZÉLT VELE ELŐZŐLEG! Ez a lényeg, amit te és a többi erotikát sóhajtozó kanegér nem vagytok képesek megérteni, pedig ez a lényeg. Hogy itt nem két, egymással szemben egyenrangú ember szeretkezett egy jólesőt, hanem a tesója gyakorlatilag levarrta a lányt, és ennyi, aki ráadásul szűz volt még.
Itt rohadtul nem az első alkalom mítoszáról van szó, hanem arról, hogy tiszteletben tartjuk a másikat mint EMBERT akkor is, ha csak 15 éves, és ha már annyira áll a farok akkor is, először BESZÉLÜNK A DOLOGRÓL, hogy egyáltalán tudja, mi fog vele történni, hogy ne csak a teste egyezhessen bele a dologba, hanem az agya, a lelke is!
Na ez a nagyon fontos momentum maradt itt most ki, és pont ezért érzi magát a kérdező szarul, pedig nem neki kéne. Egy 30 éves, rutinos nővel ezt a részt már simán át lehet ugrani, mert ő már tudja, mi fog vele történni. Egy 15 éves szűz lány nem tudja, következésképpen rábízza magát a bátyjára, aki ugye mint tudjuk, egy szót sem szólt a szándékairól előtte. És ez bizony rohadt nagy különbség.
Aki ezt nem érti, az bizony nem az agyával gondolkodik, ezen nincs mit megvitatni. Remélem, a kérdező segítséget kér valahonnan, mert ha nem teszi, esetleg évekre befolyásolhatja rossz irányba az életét.
Amit ő elmondott, az nekem egyet jelent: jó volt veled testileg, de semmi több. Azaz, nem szerelmes beléd, és nem akarja, hogy a "barátnője" legyél. (Eleve ha ilyen szándékai lettek volna, akkor nem a testiséggel kezdi.) Magyarán: igen, csak azt akarta. Részéről szívesen folytatná, mert ott vagy neki mint - bocsánat a szókimondásért - ingyen fiatal pipi a szomszéd szobában, akihez bármikor átmehet, ha kedve úgy tartja. "Természetesen" erről ne szólj senkinek, mert ha kitudódna, értelemszerűen őt vennék elő, és ezt ő nagyon jól tudja. (Őszintén? Péklapáttal csapnám tarkón ezt a felelőtlen, manipulatív hülyegyereket!)
A feldolgozáshoz adj magadnak több időt, ez nem megy gyorsan! Legyél türelmes magadhoz. És maximum csak beszélgetni járjatok össze a tesóddal. Ha benned ez ilyen zavarokat okoz (ami teljesen érthető és indokolt egyébként) akkor a legnagyobb hiba lenne folytatni akármit is. Abból amit elmondott, egyértelművé tette, hogy nála mire megy ki a játék: használni akar, ha hagyod. Ne hagyd!!!! Remélhetőleg hosszú életed lesz, és nagyon nem mindegy, milyen alapokkal indulsz neki. Ami megesett, azon már nem lehet változtatni, de ha tovább folytatjátok, olyan lelki gubancokat szerezhetsz, amivel tönkrevághatod a jövődet, meg azt, hogy bízni tudj majd egy igazi férfiban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!