Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eljutottam egy pontra, amikor úgy érzem, a konfliktusokat csak ököllel lehet megoldani, vagy fegyverrel - nőkkel szemben is!?
eljutottam, tehát. nincs türelmem már, hogy beszélgessek, bárkivel, magyarázzak, kifejtsek, vagy felvilágosítsak, mert nem látom célját. nem látom annak sem célját, hogy udvaroljak, nyomuljak egy csajra, mert elárulnak, hátbadöfnek, félrekhúrnak.
az emberekkel való beszélgetés szintén ilyen, egyszerűen nincs kedvem vitázni (hiába az én érveim lennének a meggyőzőek, a végén úgyis valami gerinctelen húzással, ordibálással, vagy olcsó sz*rsággal, nekik lenne igazuk, mások szemében).
belefáradtam marhára az emberekkel való kommunikációba, a mocsadék szerepjátszásba, a finomkodásba, a tűrésbe és irritáló, nagyképű pitsák/fhaszejek viselkedésébe.
minden szabályba, egyéni jogokba, emberi jogokba és egyáltalán, a normákba, elvárásokba.
egyszerűen ott tartok (nem vagyok apró, sportoltam régebben elég sokat, szóval atletikus alkat vagyok alapjáraton is), hogy akár nő legyen, akár férfi, ha valaki bedumál nekem, behúzok neki egyet ököllel, és még meg is taposom.
hogy miért ide írom ezt a kérdést? mert nőkkel is így akarok bánni. nem érdekel, mennyire fáj nekik, hiszen, akárhogy is nézzük, a nők a férfiaknak sokkal, de sokkal több és mélyebb fájdalmat okoznak, mint fordítva. egyszerűen jogtalan előnyük van (ők a gyengék, az elesettek, a "védendő" istennők), túlságosan védve vannak, nem szabad ütni őket, ha rosszat mondasz róluk, te vagy a primitív, bunkó, mert férfi nem sérteget nőket, stb...
belefáradtam. úgy érzem, ütnöm kell nőt, férfit egyaránt, kortól függetlenül. aláznom, ott, ahol érem, és azt, aki megérdemli, egyszerűen azért, mert megérdemlik, és ki, ha nem én, tegyem ezt.
gyűlölöm már, hogy annyi mindent megtehetnek emberek, következmény nélkül, főleg csajok. igazából nem tartok én semmitől, sőt, sz*rok rá, hogy lesz-e következménye.
a kérdés az: felmerül másban ilyen kérdés, ötlet? szerintetek jogos az eszmefuttatásom? ésszerű?
http://www.youtube.com/watch?v=RFO4rr5wKhE ez a zene hozta meg az ihletet, vagy ez bővítette tovább a kezdeti gondolataimat...
Nem vagy beteg, jó arc vagy.;)
Igen, bennem is felmerült.
Ennyi rizikó kell. Ne baszakodjanak már az emberrel. Én is kezdem unni.
Kéne csinálni egy Fight Clubot... Benne lennél? Mondjuk én nem vagyok sportos, de tököm kivan már, hogy basztatnak...
Falling Down (Összeomlás) c. filmet nézd meg, jól fog esni :)
Időnként mindenkinek tele van a töke a világgal. Én olyankor elvonulok, és megvárom, míg elmúlik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!