Hogyan lehet kezelni azt, ha valaki úgy érzi csak B vagy C opció volt a párjának?

Ez a klasszikus "Hufnágel Pisti" effektus, ami elég sok filmben meg irodalmi műben megjelenik, hogy az illető nő vagy férfi végül nem azzal házasodik meg, akivel valójában szeretett volna, hanem egy olyannal, aki csak második vagy harmadik lett volna a sorban. Mert mondjuk az első nem őt választotta vagy a külső körülmények úgy hozták, mindegy, ha a párjának a legnagyobb szerelme nem ő, hanem valaki más.

Persze utólag lehet egy tök jó kapcsolatot építenek ki így is, mert pszichológusok szerint is elsősorban a befektetett munka, közös célok, értékrend és összecsiszolódás adja meg egy kapcsolat minőségét és nem minden dől el a választás pillanatában. De mégis ott marad az az érzés, hogy azért van velem, mert a másik nem jött össze neki és valójában rá vágyna szexuálisan, az ő képeit lájkolja. Ez betudható önbizalomhiánynak is amúgy bizonyára, de mégis ilyen kontextusban természetes emberi érzés, idővel persze lehet elhalványul. Tulajdonképpen ha meggondoljuk lehet az emberek többsége végül nem azzal alapít családot, aki a legjobban vonzotta szexuálisan, legnagyobb szerelme volt.