Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A férfiak miért nem kedvelik...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A férfiak miért nem kedvelik a határozott, önálló nőket?

Figyelt kérdés

Mindig érettebb voltam a kortársaimnál, céltudatos, határozott, mondhatni precíz, tanáraim, osztálytársak, barátok ezt mondják rólam. Én magamról tudom, hogy céltudatos vagyok, szeretem mindenből a maximumot kihozni, nagyrészt annak köszönhető ez a hozzáállás, mert erre voltam rákényszerítve egész életemben. Egyrészt, zűrös, szegényes családi háttér - ki akartam ebből törni, és segíteni a családomon is, másrészt édesanyám nagy szigorral nevelt.


De ami a lényeg: jelenleg 26 vagyok, igazgatóhelyettesként dolgozom már 3 éve egy cégnél.

Nagyon empatikus vagyok, barátságos, viszont véleményem és a családom szerint is túl őszinte, nagy az igazságérzetem, mindent egyedül szeretek megoldani, nehezen fogadok el segítséget ( gondolom azért, mert 14 éves korom óta saját magamnak kellett minden elrendeznem és megoldanom), mindent magamnak szeretek megvásárolni, kirándulás, nyaralás - mindent magamnak szoktsm fizetni, nehezemre esik bárkitől elfogadni bármit is.

Ez nekem nagyon sokat segített életem során, mert nem kellett sosem valakitől függenem, viszont a parkapcsolataimban okoztak ezek a tulajdonságok problémát.

Pl. az előző kapcsolatomban, ami elég komoly volt, 6 év, csak együtt voltam hajlandó lakást venni, nem akartam csak a párom lakásában élni.

A mostani párkapcsolatomban is adódnak problémák, sokszor nem engedem hogy segítsen, mert én megszoktam, hogy mindent magamnak intézek és megoldom egyedül. Tudom, hogy ez nem jó, mert valószínüleg nem érzi férfinek magát mellettem, mert én mindent is jobban tudok, még az autómnál is, valahol kopog valami, már szinte tudom mi a baj. Nagyon nehezen tudom elengedni ezt az oldalam, próbálkozom naponta, bizonyos helyzetekben engedni, vagy segítséget kérni abban, amit meg tudok tenni, de nagyom sokszor nem megy. Az az érdekes, hogy közben mégis vágyok rá, hogy valaki segítsen.

Azt is olyan nehezen viselem, amikor a párom nem tud olyan dolfokat megoldani, ami szerintem alap lenne egy férfinél, vagy úgy ítélem meg, hogy neki kellene ezt tudni adott esetben, pl.eldugúlt a lefolyó, előző párom ott állt és nézett h mizu, ameddig én kagyló alatt szétszedtem a csöveket :)).

Félek picit h ezzel a hozzáállással-nem is hogy egyedül maradok- hanem inkább attól, hogy a mellettem lévő személy nem boldog mellettem emiatt. Szeretnék változtatni, de nehezen megy.

Van olyan férfi, akinek ilyen párja van és jól tudja ezt kezelni? Vagy olyan nő van itt, aki tudja ennek a kulcsát? Hogyan engedjek, illetve kérjek/fogadjak el segítséget, úgy, hogy ne érezzem magam gyengének?


Köszi ha elolvastad!


jan. 4. 02:10
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
46%

Ismerek olyan csávót, aki ilyen nő mellett él. Neki le kellett menni kutyába ahhoz, hogy működjön a kapcsolatuk. Vannak akik bevállalják a kutya szerepét is, hogy az adott nő mellett maradhassanak és még az is lehet, hogy ilyen alárendelt szerepben is akadnak boldog pillanatai. Sokat kell nyelni az ilyen fickónak, de hát az ő élete.

Van aki a pénzük miatt marad az ilyen nő mellett. Látok ilyet is. Mennyi lehet a szerelem ezeknél a kapcsolatukban? Vannak sejtéseim... A fickó kapaszkodik a nőbe a pénzéért, a nő meg kapaszkodik a fickóba, hogy legyen valakije. De csinálják, úgyhogy működhet ez is.

jan. 4. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
50%

#6-al értek egyet. Már az elején leírtad, hogy nálad ez a fene nagy önállóság és határozottság egy védelmi mechanizmus. Azért nem fogadsz el segítséget, mert nem tanultad meg, hogyan kell azt. Azért csinálsz meg mindent, mert rá voltál kényszerülve egy olyan életkortól kezdve, amikor még nem ez lenne a normális. Ezt persze lehet magasztalni, de igazából csak egy pshichológus kéne, hogy kidolgozd magadból a traumákat- merthogy ez egy trauma. Beleragadtál abba a sémába 26 évesen, amibe 14 évesen belekényszerültél. Akármilyen előnyei is vannak ennek, egészen biztosan nem egészséges, és ezt te is tapasztalod most a párkapcsolatok tekintetében- és ez még egyelőre csak a párkapcsolat.

Én a magam részéről szintén egy magabiztos, határozott nő vagyok, de SOHA nem tapasztaltam, hogy akár emiatt, akár más, hasonlóan pozitív tulajdonságom miatt valaha is hátrány ért volna a férfiak vagy a társadalom vagy bármi szemében. Nyilván vannak pasik, akik jobban kedvelik a kevésbé karakán nőket, ez persze ilyen, de ez nem úgy néz ki, hogy összejövünk és akkor utólag szomorkodik mellettem, hanem eleve nem is kezdeményeznek (ha meg netalán én kezdeményezek, akkor meg csak döbbenten néznének, hogy ez meg mégis mi a fene, nem kérnek ebből), mert ez a jellemvonás azért eléggé kiütközik már az ismerkedés legelején. Amit te írsz, az inkább kontrollmánia és főnökösködős hozzáállás, hogy te márpedig mindent tudsz, az baromi irritáló. Amúgy igazgatóhelyettesként tudhatnád, hogy egy jó vezető attól jó, hogy felméri ki mihez ért az alkalmazottai közül, ki miben erős, és ennek megfelelően delegálja a feladatokat, nem ő maga old meg mindent IS. A párkapcsolat kb ugyanez, csak ott nem alkalmazott-főnök viszonylatban, hanem egyenrangú felekként méritek fel, ki miben jó. Az az exed, aki nem tudta a lefolyót megszerelni, gondolom okkal volt a párod, amíg együtt voltatok, nem csak ő volt a legközelebbi elérhető pasi, szóval ha a lefolyót nem is tudta megszerelni, valami mást csak tudott. Pl észvesztő lasagnet sütött vagy nagyon hatékonyan intézte a napot vagy akármi.

Meg kell tanulnod elengedni a gyeplőt. Igen, tanulni. Gyakorlással. Megkéred a másikat, hogy oldja meg az adott problémát és kész, te kivonulsz a helyzetből. Majd megoldja. Vagy hív szerelőt, vagy megnéz egy youtube-videót, felhívja az apukáját, tökmindegy, de megoldja. És te mindeközben nem szólsz egy szót sem, nem kezded el helyette megcsinálni, mert gyorsabb és az úgyis jobb. Nem biztos. Nem lehet úgy leélni egy életet, hogy soha nem hagyod a másikat is érvényesülni. És főleg a te szempontodból nem lehet soha azt csinálni, hogy nem engeded el magad néha.

Nyilván a párválasztás fontos, olyat kell keresni, akiben tényleg meg tudsz bízni, hogy amikor ráhagysz egy feladatot, akkor tényleg elvégzi, de nálad a leírásod alapján eleve ez a bizalom hiányzik mások felé. Mert nem tanultad meg, hogy ezt hogy kell, ezt fel kell építened magadban.

Pszichológus segíthet.

jan. 4. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
58%

A legtöbb pasi szereti ledominálni a nőt. A legtöbb káromkodás is ezért kapcsolatos a szexszel. Ezért vonzódnak a fiatal, törékeny lányokhoz, akiknél fizikailag nagyobbak, erősebbek, tapasztalatban többek.


Veled nincs semmi baj, csak nem találtad meg azt, akivel összeilletek. Két véglet van, akit vonz egy ilyen nő. Az egyik anyuci pici fia, aki pótanyát keres. Te eddig őket fogtad ki. Egyszerűen azért, mert belőlük több van.

Az igazi kihívás a hasonlóan erős, céltudatos férfi. Akinek nem megy össze a pöcse, ha nem ő nyitja ki a befőttes üveget, de minden más téren egyenlő partner melletted. Ebből nagyon kevés van, és többnyire ő pont foglalt.


Viszont: ha minden más téren működik a kapcsolatod, akkor érdemes lenne dolgozni rajta. Például mondd el a párodnak, hogy jól esne, ha néha a segítségedre siet, például megoldja az elfogult lefolyót. (Kihív egy szerelőt, ha egyedül nem megy. Például.) Mert neked nagyon jól esne érezni, hogy számíthatsz rá. Viszont nehéz segítséget kérned, mert eddig mindig egyedül kellett megoldanod mindent.

Illetve ha látod, hogy igyekszik, akkor állj félre, engedd őt érvényesülni, és fogadd el, hogy ha esetleg hibázik. Lehet, hogy ő először csinálja, de legalább csinálja. Majd belejön.

jan. 4. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
76%
Ez a lefolyó dolog ez hülyeség, teljesen mindegy hogy ő meg tudja e javítani, ha te meg tudod csinálni. A családon belül is hasznos a munkamegosztás, és szakit is lehet hívni. Lehet ő meg az elektromos kütyükhöz ért. Mondjuk ahhoz is néha jobb, ha nem ért, mert ha valaki csak félig ért valamihez, az rosszabb mint ha neki se állna. Próbálj értelmes embert választani, vele nem hiszem hogy lenne gondod, ne arrogánsat, hanem értelmeset. Az ilyenekre fel fogsz tudni nézni, és elfogadod a véleményét.
jan. 4. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
7%
Mert a magyar férfiak szeretnek okosabbak, ügyesebbek lenni a nőnél, megmondani, hogy hányas a kabát stb. Szerintem az van, hogy a személyiségedet csak egy nagyon jó kinézettel tudnád ellensúlyozni, dolgozz a kinézeteden és ne add fel a keresést. Aki meg itt azzal jön, hogy ő is nőként határozott, de sosem volt társkeresési problémája...persze, mert ha lesz egy férfi az életében, akkor lemegy neki kutyába és teljesen lepereg az addigi határozottság és magabiztosság máza. Persze magáról továbbra is azt hiszi, hogy ő nőként milyen önálló, miközben a palija irányítgatja.
jan. 4. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
17%

Nagyon jó a 6-os hozzászólása, még ha sok "erős nő" nem is ért vele egyet.

Én annyit tennék hozzá, hogy ha párválasztást nézünk, egy heteroszexuális férfi nem akar egy másik férfit társnak. Amiket te kérdező leírtál magadról, azok csupa-csupa férfias jellemvonások, semmi nőies tulajdonságot nem írtál. Tudom, 21. század van, egyenjogúság, nemi szabadság és szabadosság, le a szexizmussal és a toxikus férfiassággal, de ösztön szinten egy normál férfi akkor is nőies nőt fog keresni, nem egy férfias nőt (és nem, nem elnyomni akarja a párját, meg ledominálni, hiába van ez a tévképzet; a férfiak 90%-a nem egy rohadék állat, aki hetente legalább 10 nőt zaklat szexuálisan és erőszakol meg minimum havonta egy nőt).

Vagy változtatnod kell a jellemeden, vagy egy nálad sokkal férfiasabb férfit kell találnod, ami biztosan nem lesz egyszerű. És még az is kérdéses, aki a te "fennségedhez" felér, annak te megfelelő vagy-e.

jan. 4. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
0%

"viszont véleményem és a családom szerint is túl őszinte, nagy az igazságérzetem, mindent egyedül szeretek megoldani, nehezen fogadok el segítséget"


Szerintem ebben kellene picit finomítani...

Az őszinteség meg az igazság persze fontos, de senki sem szereti ha ezt telibe nyomják az arcába, nem megfelelő, adott esetben bunkó stílussal. Párkapcsolatban sokkal fontosabb a vonzalom fenntartása, nem egy célravezető dolog ledominálni a pasit... Erre van több módszer is, hogy valahogy mégis kijöjjön az, ha valami nem annyira tetszik neked, például kérdéseket feltenni (és néha picit hagyni, hogy ülepedjen is), amiket nem egyből támadásnak fog érezni.


A segítség elfogadása, sőt kérése is nagyon fontos szerintem. Ha egy férfi azt érzi, hogy mindent meg tudsz oldani egyedül, akkor onnantól kezdve oldhatod is meg egyedül mindent... Aztán X idő múlva meg jön az, hogy minden rádszakad, nem számíthatsz a másikra, meg milyen töketlenek a pasik. Pedig simán lehet, hogy te nem engeded, hogy segítsenek neked. Jó hír, hogy ez is fejleszthető! Próbálj meg tudatosan(!) segítséget kérni és a legfontosabb, hogy megköszönni(!), ez akár apróságok is lehetnek. Tudom, hogy rémesen bénának látszik, de akár ilyen is, próbáld ki: [link]


Plusz, az is fontos szerintem, hogy olyan férfit válassz, akire felnézel. Ha neked tök fontos, hogy barkácsmester legyen, akkor próbálj olyat választani. Persze tökéletes sose lesz (te sem vagy az), szóval ezt is kell nézni, hogy lehet nem tudja a lefolyót megszerelni, de mellette van egy csomó klassz tulajdonsága.


Egyébként még a facen tudom ajánlani neked a Titkos tanácsok nőknek csoportot, rengeteg hasznos infóval és példákkal. :)


36/Nő

jan. 4. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
64%
Szerintem félnek tőled. Nő vagyok és nekem is van ilyen nő ismerősöm, akitől félek. Ő is kedves, barátságos, de hihetetlenül erős akarata van, kritikus és keményen odamondja mindig a véleményét, ezért folyamatosan van egy fenyegető aurája, befeszülök mellette.
jan. 4. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
39%

Mindig is voltak, és mindig is lesznek olyan férfiak, akik kifejezetten gyenge, önállótlan, sérülékeny nőkre utaznak, mert egy független embert nem tudnának manipulálni és irányítani. Az ilyen férfiaknak azonnal szúrni kezdi a szemét, a nő függetlensége, intelligenciája, életrevalósága.

Nyilvánvalóan a krrva anyját az ilyen férfiaknak, nem kell nekik megfelelni.


Viszont ne menjünk el amellett sem, hogy egy kapcsolatban márpedig jól esik, ha nőnek / férfinak érezheti magát az ember a párja mellett. Mondjuk én sem szeretném, ha a pasim úgy kezelne, mint egy haverját… Azért csak jobban esik, ha figyelmes, előre enged az ajtóban, nem engedi meg velem szemben azokat a vicceket, mint a barátaival, ha mondjuk két ülőhely van, akkor nem a kényelmesebbiket foglalja el automatikusan stb.

Ugyanígy valószínűleg egy férfinak is kellenek hasonló jelképes dolgok. Én nem azt mondom, hogy az életed lényeges kérdéseiben engedd ki a kezedből a gyeplőt. SOSE tégy ilyet SENKI kedvéért. De néhány apróbb, hétköznapibb dologban hadd érezze magát férfinak a párod.


Ami engem illet, hasonló vagyok hozzád. Mindig egyedül oldottam meg mindent, és ez sokszor zavarta a pasikat. Igyekeztem ezen olyan irányba változtatni, hogy a függetlenségem megmaradjon: jó munkahelyen van, jó keresek, van saját félretett pénzem, magam intézem a hivatalos, banki meg minden egyéb ügyemet stb. Semmilyen értelemben nem szorulok rá a pasimra, de néha azért elfogadom a kedvességét meg a segítségét. Látom, hogy jól esik neki, és én is megtanultam élvezni.

jan. 4. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
10%
Én azt nem értem, ha ilyen önálló és független vagy akkor miért akarsz a férfiaknak megfelelni? Ha én ilyen önálló lennék (még nem vagyok, de szeretnék egyszer eljutni erre a szintre, hogy se anyagilag, se másmilyen formában ne legyek kiszolgáltatva, mindent meg tudjak oldani magam) le se kakálnám a férfiakat, nemhogy megfelelni akarjak nekik. Feleljenek meg ők nekem, nem vagyok a véleményükre szorulva.
jan. 4. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!