30 év körül tényleg nem összeegyeztethető a fejben kialakult ideál a külső és belsővel?

Azt vettem észre magamon, hogy sokat változott azt tekintve, hogy mi vonz már egy emberben így 32 évesen. Viszont azt vettem észre, hogy úgy működik, mintha egy 100-as számegyenesen nem tudna helyes arányt találni a külső és belső.

A nagyon csinos nők általában jellemileg, érzelmi intelligenciát tekintve nincsenek toppon, vagy aki toppon van, azok a munkahelyi átlagot nézve már rég férjnél vannak.

Akik meg nagyon sokat foglalkoznak a belsővel valahogy külsőleg hagyták el magukat.

Kicsit olyannak látom itt 30 fölött a párkeresést, hogy meg kell elégedni és nincs már egyszerűen tökéletes, még olyan szinten sem, hogy az adott illető nekem "tökéletes".

Más is tapasztalja ezt?

Nyilván huszonévesen kevésbé érdekeltek például engem, ha belsőleg nem klappolt minden a másik féllel, viszont mai fejjel már bele se megyek egy olyan kapcsolatba, ahol látom a nőn, hogy toxikus vagy még saját magával sincs kibékülve, a legrosszabb ebben az mikor valaki a másik félre zúdítja rá az őt nyomasztó dolgokkal.

Már nem úgy értve, hogy megosztja a problémáit, hanem, példának okán: ha sikeres vagy, ott is csak az apróbb hibákat keresi, amivel lehet csesztetni. Szóval az ilyen nők hiába 10/10-ek még messzire kerülöm őket.

Nyilván 30 fele már tényleg nagyon sokan házasok, sőt a nők azt látom, hogy ők már ilyen 24-28 év között nagyon siettetik is, hogy megállapodjanak végleg. De szerintem náluk is benne van, hogy bizonyos szintekből leadnak, mert néha olyan férjeket látok, hogy csak ámulok, hogy én nem is vagyok rossz pasi, de úgy látszik a nők se 30 évesen az adonist keresik feltétlen.

32/F