Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ebben a szituban lett volna...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben a szituban lett volna türelmetek, szépen, higgadtan reagálni?

Figyelt kérdés

Nagyon rosszúl tolerálom az "én megmondtam" féle okoskodást, amit a barátnőm sokszor használ ellenem, és rendszerint fel is bosszant vele.

Tegnap motorbalesetben kificamodott a térdem, és szereztem pár apró jelentéktelen zúzúdást, de összességében jól vagyok, ki tudok menni a vécére, meg ilyesmi. Mikor bejött hozzám a barátnőm a kórházba, már a köszönés helyett is azzal kezdte, hogy: "Én megmondtam, hogy ez lesz! Nem hallgattál rám! Mindig csak a hülyeséget csinálod, bla-bla..." Ekkor még fájdalomcsillapító sem volt bennem, és pont előtte kínozott meg az ortopéd is a vizsgálattal, mikor össze-vissza csavargatta, ropogtatta a térdem, úgyhogy nem voltam jó hangulatban, és szó szerint ezt válaszoltam neki emelt hangon: Ezért kár volt idejönnöd, inkább húzzál haza! Ekkor szó nélkül sarkonfordult, és elment. Azóta a telefont sem veszi fel, pedig írtam bocsánatkérő üzit.


szept. 5. 23:58
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
80%

Nem tudom, hogy korábban volt-e baleseted.

Nem tudom, hogy normálisan vezetsz-e.

Nem tudom, hogy a barátnőd hányszor és hogyan kért korábban, hogy vigyázz.


Én kerülöm a motorosokat, kell a francnak, hogy egy nap azonosítani kelljen.

szept. 6. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
25%

Bakker állj már ki magadért!

Húzzon is a f.szba aki köcsög

szept. 6. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

Hát én azt tippelném, hogy ez a kapcsolat nem lesz hosszúéletű.

Mindketten elég furán álltok a másikhoz.

szept. 6. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 lizzi77 ***** válasza:
Végülis kellenek a szervdonorok...az fel sem merült benned,hogy hülyére aggódta magát miattad,esetleg órákig várt rá,hogy be mehessen hozzád,eljött a melóhelyéről,és megkönnyebbülésében,hogy egyben vagy,neked esett?!Addig örüljél,amíg van ,aki aggódik érted,ha meg bejön,megsimizi a buksidat,és közli,hogy csak így tovàbb,elég nagy összegű az életbiztid,akkor majd azért kezdjél el aggódni
szept. 6. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!