Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ebben a szituban lett volna...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben a szituban lett volna türelmetek, szépen, higgadtan reagálni?

Figyelt kérdés

Nagyon rosszúl tolerálom az "én megmondtam" féle okoskodást, amit a barátnőm sokszor használ ellenem, és rendszerint fel is bosszant vele.

Tegnap motorbalesetben kificamodott a térdem, és szereztem pár apró jelentéktelen zúzúdást, de összességében jól vagyok, ki tudok menni a vécére, meg ilyesmi. Mikor bejött hozzám a barátnőm a kórházba, már a köszönés helyett is azzal kezdte, hogy: "Én megmondtam, hogy ez lesz! Nem hallgattál rám! Mindig csak a hülyeséget csinálod, bla-bla..." Ekkor még fájdalomcsillapító sem volt bennem, és pont előtte kínozott meg az ortopéd is a vizsgálattal, mikor össze-vissza csavargatta, ropogtatta a térdem, úgyhogy nem voltam jó hangulatban, és szó szerint ezt válaszoltam neki emelt hangon: Ezért kár volt idejönnöd, inkább húzzál haza! Ekkor szó nélkül sarkonfordult, és elment. Azóta a telefont sem veszi fel, pedig írtam bocsánatkérő üzit.


szept. 5. 23:58
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
50%

Egyetértek vele. Aki motorra ül, és megsérül, az szenvedjen kussban.


Mondjuk az ismerkedést is abbahagytam volna motorossal.

szept. 6. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Nem agonizáltam, sopánkodtam én senkinek, ő jött ide okoskodni.
szept. 6. 00:07
 3/14 anonim ***** válasza:
61%
Én is mennék. Minden egyes motorbaleseteshez bemennék a kórházba, idegenekhez is, és eltáncolnám nekik a "megmondtam" c. dalomat.
szept. 6. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
58%

#1

Mondjuk a kérdező nem írta, hogy panaszkodott volna.


A csaj szövege is tipikus hárpia "én megmondtam" és "Mindig csak a hülyeséget csinálod" fuha...

Ehelyett mondjuk köszönhetett volna, megkérdezheti, hogy mennyire fáj, hogy van? Mik a kilátások?

Nem pedig gondolkodás nélkül neki ugrik. Ez van akkora ostobaság mint motorra ülni.

Megérdemlik egymást.

szept. 6. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
72%

Azota minek hivogatod? Neki kéne bocsánatot kérnie.

Fel se hivnám!

szept. 6. 06:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
34%
Szerintem meg mindketten tahók vagytok, ennyi...
szept. 6. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
84%
Szerintem ennek a kapcsolatnak ennyi.
szept. 6. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
60%

Függetlenül attól, hogy én sem tudom sajnálni a motorral manőverező idiótákat, amikor fölfordulnak (bocs), szerintem itt ez csak hab a tortán.

Egy "én megmondtam" típusú károgó varjúval eleve nem tudék együtt lenni, nekem ez nem pálya, hanem az empátia teljes hiányát mutatja, ráadásul kontrollmániával, hiszen minden ilyen megszólalás mögött az van, hogy "nem az lett, amit én mondtam, akkor nesze neked...". Kösz, okoskodjon másnak innentől kezdve, nem vagyok a kutyája senkinek, hogy dirigáljon, meg nevelni akarjon, és főleg nem hiányzik, hogy a bajban ne megértéssel, hanem kioktatással közelítsen (még akkor sem, ha egyébként igaza van...). Ilyen pár minek?

szept. 6. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
50%

Én sem hívogatnám a helyedben meg írogatnék neki bocsánatkérő üzenetet... Nem tud semmit a körülményekről, lehet te vagy az ártatlan fél (nekem nincs bajom a motorosokkal, azt nem értem, amikor a hegyi szerpentineken akarják mindenáron megölni magukat, de a sima közlekedőkkel egyszer nem volt még problémám), de ahelyett, hogy felőled érdeklődne, egyből neked esik. Nekem ez kuka. Értem, hogy megijedt esetleg, aggódik érted, de akkor is előbb simogasson meg, adjon egy puszit, és minimum utána kezdje ezt el.


Én itt most úgy gondolom, hogy nem neked kell kuncsorognod utána, de amúgy is ha ő ennyire ellenzi az életstílusod, téged egyébként is zavar a kommunikációja, akkor ott nagyon nem kell gondolkodni, hogy veszítetek-e bármit is a szakítással.

szept. 6. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
41%
Szóval az zavar, hogy valakinek igaza volt veled szemben és még neked áll feljebb. Oooookéééé 🤨
szept. 6. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!