A toxikus maszkulinitás miatt nagyon sok férfi is szenved?

#30

Nem vagyok agresszív, ezt már te teszed hozzá.

Elfogadom, ha valaki nem ért velem egyet, ugyanakkor határozottan fenntartom a véleményem, hogy a férfi sírás a gyengeség szimbóluma.

Egy férfiember be sírjon egy nő előtt.

"és pont azt ilyen senkiházikra gondoltam, amikor írtam, hogy eléggé megkeserítették a fiatalabb koromat."

Senkiházi az, aki rád kényszeríti a véleményét.

Nekem aztán mindegy, mit teszel, abszolút nem akadlak befolyásolni. Ha sírni akarsz a nők előtt, akkor csináld.

Ettől függetlenül én lehetek ellentétes véleményen.

¯\_(ツ)_/¯ A hülyeségtől úgy általában szenvedni szoktak az emberek ¯\_(ツ)_/¯

De annyira azért nem drámai a helyzet. Rosszabb az amikor a toxikus maszkulinitás miatt a delikvens környezete szenved.

Én nem szenvedek miatta.

F

Szerintem igen, valamilyen szinten az összes férfi szenved tőle, még a maszkulinabbak is, tehát a sikeresek ezeken a területeken. Egyrészt ebben a versenyben - persze győztesek vannak, de - az érzelmek nem élhetőek meg nem mutathatóak ki, ez pedig mentálisan káros. Én nagyon sok férfiismerősömön látom, hogy szenved ettől. Sokan elutasítják azt hogy beszéljenek magukról, bezárkóznak, mert az nem elég férfias és igazából tök szomorú, beszűkült életet élnek.

Még az érzékenyebb férfiismerőseim, akik mondjuk hajlandóbbak beszélni, meg nem csak belehajtani a fejüket a rosszba és kibírni (mert ugye apáink is úgy csinálták és semmi bajuk nem volt, csak hát konkrétan mindenkinek megkeserítették az életét a családjukban a mai generációkig) azoknak is nagy dilemma ez, hogy hogyan tudnak emellett férfiak maradni. Túl nagy a társadalmi nyomás ezen a téren.

Határozottan.

A rengeteg káros mantra, amit belénk nevelnek:

"Egy férfi nem sír"

"Katona dolog"

Miközben egy csomó téren egyre elfogadóbbak vagyunk, a férfi maszkulinitás valahogy maradt a régi és leginkább mi magunk vagyunk ennek az elszenvedői. A társadalmi nyomás óriási és az életed minden területét meg akarja szabni. És ha nem felelsz meg ezeknek az elvárásoknak, akkor büntet, kirekeszt, lenéz.

Azt nem értem, hogy miért hívjuk ezt maszkulinnak, azaz férfiasnak..

1. a határozottság és tettrekészség tényleg férfias.

2. a megbotránkoztatás vagy bántás nem férfias.

#37 az érzelmeink visszafojtása valóban nem férfias, viszont csupán az érzelmeink kifejezése még inkább nem az.

Bár ez szerintem nem is arról szól..

Szerintem ez tahóság, semmi köze ahhoz, hogy férfias vagy sem.

De mégis. A közönségességben a tahóságban van valami, hát enyhén férfias. Alapjáraton a férfiak így engedik el magukat. Így baromkodnak.

A legtöbb embert nem érdeklik a bajaim. Ezért sem beszélek róluk. Minek panaszkodjak? Illetve. A sebezhetetlenség férfias. Vagyis az állhatatosság. A mindent-kibírás.

A veszély, az erő, az alapvetően férfias. Legalábbis a férfi képének a sajátja.

Meg őszintén, ha elmondom attól jobb lesz, attól könnyebb lesz?

Bizonyára van egy egészséges határvonal a kibír és az elmondom között. De szerintem ezen elég nehéz egyensúlyozni. Tényleg nyomnjam rá másokra a belső vívódásaimat? A terhemet? Mutassam meg a gyenge oldalamat? Legyek gyenge?

Dehát minden az erőseké.. Vagy nem?

Szerintem egy férfi nyugodtan sírhat. De nem az a lényeg, hogy sír, hanem hogy emelt fejjel. Amikor könnyei hullanak is, a távolba tekint. Egy férfi szedje össze magát, legalábbis ha tudja.

(Vagy legyen alkoholista, drogfüggő, egy emberi roncs az élete hátralevő részében, amiatt, amiket látott, vagy megtörtént vele. Verje, pusztítsa a családját és másokat, és ne tudja elfogadni, amit rádobott a sors, az élet.)

Szerintem túl van ez tolva.