Nők! Ezért a lányért kár tennem még egy lépést is?

Voltam a héten nála. Már előtte való nap elhatároztam, hogy elhívom akkor valahova, mert én is beláttam, hogy jobb volna egy nem, mint a további agyalás.

Annyira ideges voltam, hogy hétfő éjjel már nem is aludtam jól. Aztán kedden mikor ott voltam ledermedtem. Hiába biztattam magam, végül csak úgy éreztem, hogy visszautasítana, tuti nem tetszem neki. Ha így lenne, annyira megerősítene, hogy igazam volt, hogy utána tényleg meg sem fordulna a fejemben, hogy bárkivel is megpróbáljak ismerkedni.

Sajnálom, nem megy ez nekem. Nem tudom mi volna a megoldás, magamtól én ezt szerintem nem tudom leküzdeni. S ha belegondolok, hogy ha igent is mondana a randira utána még nekem kellene megcsókolni... Kizárt. Az első lány is rám szólt a Duna parton a sokadik randin, hogy hát csókolj már meg, mitől félsz... Aztán a másodiknál már bátrabb voltam, de most megint ott tartok ahol évekkel ezelőtt.

Attól, hogy beszélget velem még nem érzem zöldnek azt a bizonyos lámpát, nem incselkedik.

Más kérdés, hogy én nem is ugranék csak valami egyértelmű konkrétumra.

Ezt én értem, csak ahogy említettem is, nem tudom úgy elkönyvelni magamban, hogy ez most egy labda amit le kell csapni, hanem úgy vagyok vele, hogy biztos félreértem, vagy tényleg nem veszem észre.

Aki jó ebben, szeret csajozni annak biztos megy, de én nem olyan vagyok és ezek alapján, ha magamra nézek, akkor nem is leszek. Így pedig tudom, egyedül fogok maradni, az évek telnek.

Jobban átgondolva és itt utánanézve, szerintem ha tetszenék neki, akkor már próbált volna valamivel közelebb kerülni, ha látta, hogy én gyáva vagyok.

Több kérdés alatt is olvastam, hogy a nők ilyenkor azért gyakran célozgatnak a találkozóra valamilyen úton-módon, már-már ténylegesen ők hívják randira a pasit, vagy megint ezt hozom fel, de szívesen chatelnek, de legalábbis keresik az adott férfi társaságát.

Túl sokat láthattam bele, mert nekem nagyon tetszik, de ebből így nem lesz semmi. Sem mással, aki nem bátorít, ha már ilyen vagyok.