Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rossz ember vagyok, ha azért szeretnék elköltözni külföldre, hogy egy nyugati, jól szituált férjem lehessen?
A számok törvénye alapján erre jóval nagyobb az esélyem Nyugat-Európában, mint Magyarországon.
A gazdasági helyzetünk minden valószínűsséggel csak rosszabb lesz, és én nem szeretnék ebben ragadni.
Ettől rossz ember vagyok?
Gyermektelen, hajadon, egészséges, vékony, csinos, magára igényes 30 éves nő vagyok.
Pontosan utolsó!
Mindig kell hogy legyen egy aranytartalék amiről nem tud a másik, így bármilyen rossz helyzet is alakul ki, lehet dobbantani!
Nem hiszem, hogy álomvilágban élnék.
Fiatal vagyok, gyermektelen, hajadon, értelmes, csinos, vékony, magára igényes, ápolt.
Tudok és szeretek főzni, mosni, takarítani. Dolgozom 19 éves korom óta, szorgalmas vagyok.
Nincs káros szenvedély (cigi, ital, drog).
Az ismerkedéssel sosem volt problémám.
Nekem is volt jómódú magyar pasim, kettő is, de mindkettőben közös volt, hogy hiába voltak gazdagok, mindent fogóval kellett kihúzni belőlük (akár egy karácsonyi kisebb ajándék) magukra sem költöttek szívesen, rám még kevésbé, és egyáltalán egy közös családi életet úgy tudtam volna elképzelni, hogy soha semmi luxus vagy kényelem nem várható velük.
12:
Amit te keresel tesó azt sugar dady-nak hívják nem élettársnak, rossz helyen keresel azért nem találsz.
Mellesleg amiket felsoroltál az gyakorlatilag egy teljesen átlag lányt írt le. Te ezért nem fogsz luxust kapni, hiába várod, a semmire nyugaton se fognak neked perkálni.
Elég sokan megtalálták a pillanatnyi és a hosszabtávú szerencséjüket nyugaton, neked is összejöhet, főleg ha van egy értékes szakmád, amivel sok pénzt fogsz tudni keresni odakint. Csak a női szépségedre alapozni a jövődet, az szerintem nem egy életbiztosítás, de lehet, hogy pl majd Majka felesége itt megcáfol engem ebben.
Egyébként tényleg borzalmasak a magyar viszonyok, én is ezt tapasztalom. A fideszesek itt láthatóan jobban élnek, mint az átlag magyar, de nyugathoz képest még ők is csak egy roncstársadalom és még csak nem is feltétlenül anyagi értelemben, sokkal inkább szellemileg. Ez egy illiberális mocskos posvány hely lett, a volt kiszesek uralkodásának köszönhetően.
OFF - Bocs, 5-ös, de ugye te is itt élsz?
"csak a tehetségtelen , önállótlanok maradtak itt a mama szoknyája mögé megbújva!"
Vigyázz hogy ne legyen migráns hátterű mert akkor megszívod 😂
Aztán ne hidd hogy egy nyugati pasi nagyvonalúbb lesz veled: kőkeményen felezés van az elején.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!