Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Pasiknál ez gyakori egy szexkapcsolatban?
Kb 3-4 hónapja szexkapcsplatba kerültem egy pasival akivel nagyon élvezzük az együttlétet, és megvan a vonzalom is köztünk. Sokáig heti 2-3 alkalommal összejártunk, de az utóbbi hetekben egyre ritkábban jelentkezik. Volt hogy eltűnt 2 hétig, aztán volt egy tali, és megint bő egy hétig semmi. Írtam neki hogy ha van ideje talalkozhatnánk gyakrabban, és ő azt mondta hogy elfoglalt volt, nem volt kedve stb. Tegnap azt mondta hogy majd bepótoljuk most a nyáron, de én kezdtem azt hinni hogy hátha megúnt, vagy talán kavar mással. Nem az a fajta, de nem tudom mennyire normális ez a pasiknál hogy csak úgy felszívódnak, megunják a szexet 2 masfél/két hétig, mikor előtte gyakori volt és láttam rajta hogy élvezi velem. Nem csak az hogy keveseltem az útóbbi időben, hanem hogy hátha kiábrándúlhatott a velem való szexből.
21/L
Hasonló tapasztalatok?
Szexkapcsolatnak az a lényege, hogy a felek semmilyen formában nem köteleződnek el. Nincsenek ígéretek, közös programok, folyamatos kapcsolattartás. Sajnos az ilyennek az a hátulütője, hogy az egyik előbb vagy utóbb többet akar, és itt lesz vége.
N
Borzasztónak tartom, hogy egészséges életerős fiatal embereknek ennyire nulla az érzelmi igényük, hogy heti egy-két keféléssel beérik, de hogy elköteleződjenek, vagy közös peogramokat csináljanak, az már nem fér bele.
Vagy ronda a másik, de ló nincs, és addig durr bele bumm?
#12:
A kérdező belement a szexkapcsiba. Ugye akkor rá is érvényes, hogy neki sincs érzelmi igénye?
"Nem az a fajta.." miért, talán ismered?
Attól még ő simán keresheti közben élete szerelmét, randizgathat. Fogadd el hogy csak egy lyuk vagy az életében ahova ürít amíg engeded, nincs semmi elszámolnivalója neked.
Nyilván mást is boldogít.
21 évesen normális kapcsolatot kéne keresned, még mielött beleszeretsz ebbe a hapsiba.
13# persze, mindkettőre értem. A nő belement egy teljesen érzelemmentes dologba, aztán nem érti, hogy a másik ráunt és félretette. Gondolom talált szebbet, vagy jobbat.
Nekem van annyi önbecsülésem, hogyha én mint ember nem kellek a másiknak, akkor nem fogom magam felajánlani kefélni, a nagyon trendi "szexkapcsolat" elnevezésbe bugyolálva.
Ígyvan. Nekem is van tartásom,éppen ezért nem mennék bele. Ne használgassa a testemet,olyan akit nem is érdeklek,csak arra kellek neki.
Ez olyan mintha,kolcsön adnám ,hogy tessék itt van használd amíg lehet,aztán majd ha megunod vissza adod.
Legtöbben,azért mennek ebbe bele,mert többet remélnek,hátha beléjük szeret a másik.
De ez nem ígyvan...nem fog többe nézni,csak egy értéketlen eszköznek sajnos.
Bár nagyon ritka kivételek lehetnek, hogy úgy döntenek komolyra veszik. Ennek annyi az esélye,mint tűt keresni a szénakazalba.
Én úgy gondolom, hogy bár nem vennék részt barátság extrákban, szexkapcsolatban, hogy nincs ezekkel egyáltalán gond ha mindkettő fél tudja és tartsa is magát ahhoz, hogy csak szex és olykor programok.
Akinek nem megy a dolog, érzéseket visz bele annak nem való.
Persze akkor se működőképes az egész hogyha nem egyeznek az igények, az egyik a másiknak hazudik.
Azaz még ilyesmi laza kapcsolatokban is nehéz kifogni az olyan "társat" akivel egyezik minden.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!