Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon miért jegyzett meg engem magának?
Figyelt kérdés
Bementem a bankba ügyet intézni, és az ügyintéző hölgy (szerintem olyan 30-as lehet) rögtön azzal fogadott, hogy a szomszédos városban lévő fiókjukba szoktam járni. Ekkor jöttem rá, hogy tényleg ott szokott lenni (most az emberhiány miatt ideiglenesen áthelyezték). Egyébként egy éven egyszer vagy kétszer megyek csak ügyet intézni (van, hogy annyit sem), és ha dolgozom, akkor nem a szomszédos városba megyek, hanem abba, ahol most voltam, mert akkor ez van közelebb. Évekkel ezelőtt volt, hogy csinált nekem egy utalást, de azóta max. csak láthatott, ha bementem nagy ritkán hozzájuk. Ami a lényeg: kifaggatott, hogy hol dolgozom, beszélgettünk, viccelődtünk, sokat mosolygott rám, és a végén mondta, hogy nyugodtan kereshetem, ha kell valami. Mondjuk lehet, hogy a kuncsaftok után kapnak valami jutalékot, és nyilván igyekeznek mindenkivel kedvesnek lenni, csak meglepett, hogy megismert, miközben rengetegen járnak abba a fiókba is, ahol amúgy lenni szokott, és nem is volt soha köztünk semmilyen ismeretség. Semmi kihívó vagy különleges sincs rajtam vagy a viselkedésemben, normálisan öltözködöm és viselkedem, szóval még azt sem mondhatom, hogy a lila hajam vagy a botrányokozásom miatt jegyzett meg. Elképzelhető, hogy szimpatikus vagyok neki? Azt amúgy sajnos nem tudom, van-e valakije, a nevét sem tudom.ápr. 9. 19:12
2/4 anonim válasza:
Lehet hogy tetszel neki de az is lehet, hogy csak kedves volt. Ennyiből nem lehet tudni.
3/4 A kérdező kommentje:
#2: Lehet. Bár én tuti nem jegyeznék meg senkit, aki nem érdekel, és legfőképp nem ez lenne hozzá az első mondatom, ha találkoznánk. Most gondold el, hogy mindenki megjegyezne arcról minden embert egy olyan helyen, ahová nap mint nap több tucatnyian járnak, főleg úgy, hogy nem is ismeritek egymást, nem kommunikáltok, és egy évben max. egyszer-kétszer ha látjátok egymást. Lehet, hogy túlgondolom, de fordított helyzetben én biztosan nem emlékeznék a sok idegen közül olyan valakire, aki nem "érdekes" valamiért, nem faggatnám őt stb. És oké, hogy kedves valaki, de úgy is tud kedves lenni, hogy nem ajánlja fel, hogy nyugodtan kereshetem őt, ha segítségre van szükségem, elvégre idegenek vagyunk egymás számára.
ápr. 9. 21:48
4/4 anonim válasza:
Idegen vagy számára, de az ügyfele vagy. Jó vicc, hogy felajánja, hogy keresheted. Nekem névjegyeket szoktak osztogatni a banki ügyintézők, de még sosem láttam bele semmit.
Én meg szoktam jegyezni random embereket, nem kell, hogy valami feltűnő legyen rajtuk. Ettől függetlenül még tetszhetsz neki, de én mem látom ebbe feltétlenül ezt. Sokan kedvesek, közvetlenek az emberekkel, mert ilyen a természetük. Próbálkozz, aztán meglátod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!