Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hölgyek 30-40 között, akik szinglik és nincs gyerekük, ez miért van?
Voltam már házas, családot szerettem volna. Sajnos nagyon hamar összeházasodtunk, ahelyett, hogy ismerkedtem volna (nem volt más lehetőség az akkori élethelyzetemben). Később egyre inkább kikristályosodott, hogy mennyire nem illünk össze. Nem is úgy viselkedett, mint akiből felelősségteljes apa lehetne (költötte a pénzt, sokat lógott a barátaival, nem csinált otthon semmit). Mikor felvetette a gyerek témát, már én nem akartam vele semmit. Elváltam. Sajnos ráment 10 évem, míg el tudtam válni (már a házasságunk első évében el akartam).
Azóta szabad vagyok, megkönnyebbültem. Most már mondhatom boldog is.
Volt sok randim és próbálkozások. Még nem találtam meg a hozzám való embert, akinek en is kellek. Nyitott vagyok egy kiegyensúlyozott kapcsolatra.)
A legrosszabb az volt, hogy voltak időszakok, amikor kevésbé tudtam ismerkedni. Manapság ez nem így van, úgyhogy bizakodó vagyok és továbbra sem adtam fel, amit szeretnék.
Sajnos nem csak a nők hülyesége...sok férfit is feszélyez. Nekem például tetszett már több alacsonyabb férfi is, de többen voltak, akiket zavart, hogy fel kellett rám nézni.
De akiknek rendben volt az önbizalmuk, férfiasan viselkedtek, azokat nem zavarta, hogy alacsonyabbak.
A gyerektől rosszul vagyok
Nem mindenki akar ezt fel kellene már fogni
Férfiak terén meg olyan szinten undorodom a 99 százalékuktol hogy már beletörődtem hogy egyedül maradok
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!