Miért mondják sokan, hogy nagyrészt nem hosszútávúak azok a kapcsolatok, amelyek úgy jöttek létre, hogy az egyik fél emiatt az új személy miatt lépett ki a régi kapcsolatából? Van benne igazság?

A "nagyrészt" ugye nem jelenti azt, hogy törvényszerűen így vagy úgy fog alakulni a dolog. Mindig csakis azon a két emberen múlik a kapcsolat sikere vagy bukása, akik benne szerepelnek, nem az előzményeken, nem a körülményeken, semmi máson. Ha a két személy, aki a kapcsolatban benne van, benne van szívvel-lélekkel, elkötelezetten, akkor tökmindegy, hogyan jöttek össze, tökmindegy, mikor költözött be az új pár a régi helyére, ha a múltat és a körülményeket nem veszik magukra, nem hagyják, hogy az befolyásolja őket, akkor simán lehet tartós, hosszú távú kapcsolatuk. Ha hagyják, hogy a bizonytalanságok megmérgezzék az egészet, ha az egyik vagy másik fél nincs benne 100%-osan, ha tényleg csak pótlék az új pár, ha tényleg csak azért van, mert társfüggő a másik, akkor az kiütközne akkor is, ha tökéletesen tiszta és egyértelmű körülmények között jöttek volna össze.

Egyébként lassan 10 éve vagyok együtt azzal, aki miatt kiléptem a legutóbbi kapcsolatomból. 2 évig jártunk, abból másfél év teljesen felesleges volt, az utolsó fél meg szinte kizárólag küzdelmes. Már réges régen szakítanunk kellett volna, de én még bíztam benne, hogy lehet ez jobb is, aztán megismertem a férjem, akivel első pillanattól kezdve azt éreztem, amit a korábbi kapcsolatomban mindig hiányoltam. Akkor láttam, hogy ez ilyen is lehet, könnyű, egyszerű, magától értetődő, biztonságos, nyugodt, stb. Nem is volt kérdés, hogy egyből váltok, és még csak azt se mondhatnám, hogy lassan haladtunk, mert kb két héttel később már össze is költöztünk :D Pedig nem vagyok társfüggő, csak ennyire jól megtaláltuk a közös hangot. Már házasok vagyunk, van két gyerekünk, közös ház, hitel, stb, és még mindig úgy érzem, hogy ez volt a jó döntés, és az meg, hogy őt egy másik "kan" miatt elhagyjam, elég valószínűtlennek tűnik, mert se előtte, se azóta nem volt bennem még kísértés sem (amúgy ez is egy példa, hogy attól még, mert valaki sosem csalt meg mást és sosem hagyott el senkit valaki miatt, még nem garantálja, hogy nem te leszel az első, akivel megteszi).

Sok esetben azért tűnik a szeretői kapcsolat jobbnak, mert új. Még van rózsaszín köd, izgalmas, benne van a tiltott gyümölcs, az újdonság, stb. Ráadásul mindketten csak a legjobb formájukat mutatják. Sok esetben a szerető (akaratlanul is) versenyezni kezd a fix kapcsolattal. Például ha a férfi elmondja, hogy a felesége évek óta nem süt, akkor a szerető előadja a konyhatündért. Vagy ha a nő elmondja, hogy a férje évek óta nem vitte táncolni, akkor a szerető igen, pedig ő sem szeret táncolni. Érted, ugye?

Mellette ott egy olyan kapcsolat összehasonlítási alapnak, ahol beütöttek a hétköznapok, jelen van a megszokás. A partner nem tud arról, hogy ha összevesznsk, akkor a házastársa rohan a másikhoz vigasztalódni. Viszont a szerető nagyon is tudja, hogy meg akarja szerezni, akkor a legjobb formáját kell hoznia minden téren.

Aztán mikor megnyeri a szerető, akkor lehull az álarc. Nem tudja magát sokáig megjátszani. Egyik fél sem!

Az életnek vannak törvényei és a gyászmunka kötelezően hozzátartozik az élethez, nem lehet megúszni, vagy kikerülni csak ideig óráig.

A másik meg hogy a nők hamarabb túllépnek egy kapcsolaton, hiszen beléjük van kódolva a biztonság keresése, a férfiak meg általában azért mennek bele azonnal egy másik kapcsolatba, mert bennük meg az állandóság és a kényelem egy alapprogram, de az nem egyenlő a szerelemmel. Férfi és nő nagyon különbözik mindenben.