Miért van az, hogy minden téren tök átlagos nőnek van normális, értékes férje 30 előtt, másoknak meg, akik lehet szebbek, jobbak, szívnak? Valamit rosszul csinálok, vagy ez szerencse kérdése?

Értem mindkettőtök állaspontját.

Valamennyire válogatós vagyok, de nem annyira, hogy szóba se álljak senkivel. Csak azokat utasítom el, aki iránt nem ébred bennem szerelem. Ez meg azért érthető.

Nem először vigasztalnak engem ezzel, hogy lehet belülről rohad a kapcsolat, vagy hogy lehet majd elválnak. Van benne valami, de túl sok a lehet. Mert az is lehet, hogy rohadt jó a házasságuk, és hogy nem lesz okuk elválni egy életen át. Az is lehet, hogy 30 felett rám talál a Nagy Ő, de az is lehet, hogy én leszek az, aki válik hitellel, gyerekkel. Szal ezek a lehet dolgok nem teljesen vigasztalnak meg, max arra jók, hogy kicsit perspektívába helyeztem a dolgokat.

Meg én úgy szerettem volna huszonévesen megtalálni a Nagy Ő-t, és házasodni is akár ezekben a húszas években. De főleg, hogy legyek vele együtt éveket. Mert nem akarok a 30 felett megismert Nagy Ő-mmel hipergyorsan gyereket.

Meg akkor az lesz, hogy nem ismertem a szerelmet huszonéves korában, kihagytuk egymásnak azt az életszakaszát. Pedig érdekes lett volna őt ismerni fiatalon.

Érdekes lett volna gyerek, házasság nélkül együtt lenni éveket, érdekes lett volna utazgatni. Nekem nem valószínű, hogy megadatik, hogy akár 5 évet is együtt legyek életem szerelmével gyerek előtt. De valakiknek megadatik. Fiatalok, X éve együtt vannak, utazgatnak, eljegyzés, esküvő, boldogok. Én meg szívok.