Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Abban azért egyetértünk, hogy a kinézet számít?
Tinderről tegnap felmentem egy nőhöz, kb 6-7 üzenet után. (nem az első ilyen eset az életemben)
Én 34 vagyok, 173 cm 65 kg, de nem az a szikár fajta testű, hanem a soványdagi, valamint a fejem is elég gyerekes.
Egy 44 éves, erősen túlsúlyos nőről volt szó, de értelmiséginek látszott, és mert "nagy p*csát döngetni" szerintem nem rossz dolog, ezért felmentem.
Ha csak egy simán csúnya kövér nő lett volna, akkor nem vállalom be, mert még az eszmecsere mentén sem lehet közeledni.
Engem intelligensnek tartanak a nők, akiknek tetszem. Akiknek tetszem. Tehát egy 20 éves feszes akármilyen lány szemében egy ostoba hülyegyerek vagyok, mert nekik nem tetszem. Nyilván sokszor ezek a lányok elmennek ténylegesen buta, de cserébe magas és nagy farkú csávókkal, mert ugye azokra más mérce vonatkozik.
Na szóval én mindig ilyen esetlegességi alapon kellett nőzzek, nem mondom, hogy nem volt szerencsém, de a tendencia sosem az volt, hogy a 20-on éves csinos lányoknak kelljek. Vagy a 30-as csinos nőknek, vagy a 40-es csinos nőknek. Pedig hát van sok fiú, akik pusztán a kinézetük miatt arra vannak predesztinálva, hogy ilyen nőknek kellenek mindig minden körülmények között. Egyszerűen nincs nekik az a szint, ami alá süllyednének, és ne lenne csinos nőjük.
Nem kell megmagyarázni hogy személyiség igy meg úgy, ezek a fiúk akkor is kellenek szép nőknek, amikor depressziósak, szoronganak, céltalanok az életben, isznak, drogoznak, és sokszor még buták is lehetnek.
Na mindegy szóval, nekem sajnos csak egy 44 éves túlsúlyos nővel volt lehetőségem dugni, nyilván aznap este tinderről sok nő találkozott pasikkal pesten, és nyilván szép nők is dugtak, az más kérdés, hogy nem velem. A szép alatt meg itt azt kell érteni, hogy nőiesen néz ki. Nekem már az átlagos is nagy szám lenne.
Az intelligenciám tekintetében meg csak annyit, hogy a nő lakásában minden szobában volt legalább 1 menóra vagy más izraelita kegytárgy, tehát nem egy pénztáros nő mondta, hogy intelligens vagyok, hanem egy több generációs vállalkozást pörgető zsidó nő.
Bár én jobban örülnék, ha egy 44 éves feszes pénztárosnőnek kellettem volna, nem kevés van belőlük. De ugye azok magas, jó kiállású palikat hivnak fel magukhoz.
Az egészben az a megdöbbentő, hogy testi adottságaim miatt ennyire csúnya nőkkel vagyok egy polcra téve. Nem tudom milyen fizikum kellene, hogy legalább normál testűm nőknek kelljek konzisztens alapon végre ebben az életben. Abból elegem van, hogy messze 100% felett kell teljesítsek a kommunikációmmal, hogy nőies nőknél legalább azt elérjem, hogy "egye fene, nem egy adonisz, de bevállalom" ... nekem ez túl fárasztó és nem fenntartható dolog, mert a jópasiknak sokszor kritikán aluli teljesítmény mellett is szebb nők vannak, mint nekem csúcsteljesítmény mellett SEM.
Meggyőződésem, hogy a jobb kinézet szebb nőkhöz juttatja az embert, és hogy a belépőszint a nőkhöz meglepően magasan van.
30
hát a pua lehet tényleg nagyon pörgött 15-20 éve, de akkor még az átlagos palik is jobban tudtak érvényesülni mint most
köszönjü a tindernek és sok más társadalmi változásnak hogy lovat adtak a nők alá és itt tartunk
persze midnig egyszerűbb volt a férfiakat beállítani lustának és selejtnek ha valami nem megy
de sajnos nincs annyi jó pasi, hogy minden nőnek jusson, még akkor sem ha osztozkodnak rajta
30
amugy semmi művészet nincs benne, mert ha jól nézel ki akkor lehetsz kifejezetten ostoba és akkor is dugnak veled jó nők
"ha jól nézel ki akkor lehetsz kifejezetten ostoba és akkor is dugnak veled jó nők"
Persze, azt is elnezik, ha sitten ultel. Azt is, ha gyermekmolesztalasert ultel a sitten, annak idejen leteszteltuk ezeket tarskeresos kamuprofilokkal, amikor meg nem letezett reverse image search.
39F incel
34
igen, ez a propaganda
a fordítottját is légyszi, ahol jó nő van lúzerrel
#36
1. Azért, mert valaki nem néz ki jól, még nem lúzer. Lehet egy milliárdos üzletember is, aztán a nőkkel van a legkevesebb baja.
2. Kimész az utcára egy nagy városban és látni fogsz olyan pasikat is jó nőkkel, akik nem kifejezetten néznek ki jól.
Részemről a témát lezártam.
37
2-es opcio
nincs ilyen te is tudod
egyébkémt meg amikor nekem volt "jó" nőm akkor random emberek szóltak meg az utcán és egyéb helyeken
ebből is látszik hogy mennyire elfogadott ez a felállás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!