Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom gyerekes, vagy én vagyok vele túl türelmetlen?
Volt már korábban neki is párkapcsolata, de vele nem költöztek össze, hétvégente egymás szüleinél voltak. Én vagyok az első, akivel összeköltözött, külön albérletben lakunk a szülőktől.
Többször megkapta már tőlem, hogy gyerekes és nem önálló, ami rosszul esett neki.
Pl.:
- megbeszéltük, hogy nem főzünk, hanem rendelünk pizzát. Én később értem haza, ő nem rendelt, mert engem várt, mire már én rendeltem volna, addigra bezártak. Erre ő azt mondja, hogy csak figyelmes akart lenni, de ez gyerekes volt tőle, főleg úgy, hogy tudja, miket szeretek, nagyjából azt, amit ő.
- Sötét barna haja van és barna szeme. Kitalálta, hogy szőke akar lenni, meg is nézte filterrel és jól áll neki. Erre mindenkit körbe kérdezget, mindenkinek kikéri a véleményét, és mert valaki azt mondta, hogy nem állna jól neki (7 emberből 1), ezért nem tudja, és inkább nem festeti be.
- Nagyon ragaszkodik az anyjához, kb mint egy kisgyerek. És gügyög a telefonba, hogy anyuci, mamszi, stb.
- mindketten edzők vagyunk, egy suliba jártunk. Már az elején mondta, hogy nem ez az ő világa, mert nincs olyan határozott kiállása, amilyet ez a szakma megkövetelne. Ennek ellenére edzőként dolgozik, és ugyanúgy mindenkit körbe kérdezhet, hogy váltson-e. Aztán még őrlődik rajta, hogy váltson-e, pedig az elejétől kezdve nem érezte magát ebben a szerepben.
Állandóan másokra vár, mindent én mutassak meg neki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Némi túlzás-szagot érzek...
De még ha így is van, igen, te pedig türelmetlen, és lenéző vagy. Gyakorlatilag keresed, hogy mibe köthess bele.
A kérdés csak az, hogy miért vagytok együtt?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Miért érzel túlzás-szagot?
Hibátlan ember nincs, meg tökéletesen megfelelő sem senki számára. Mindenki párjában olyan tulajdonság, szokás, amitől a másik falra mászik, ki nem állhat. Most akkor mindenki hagyjon el mindenkit, mindenki legyen szingli? Plusz nyilván azért vagyok vele, mert szeretem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#5: "Mindenki párjában olyan tulajdonság, szokás, amitől a másik falra mászik, ki nem állhat."
Ez maximum vágyálom a részedről, hogy nehogy véletlenül legyen okod irigykedni mások lényegesen jobban működő kapcsolatára.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnos en is ilyen tipus vagyok, es a baratomtol (aki tiz evvel idosebb) tobbszor megkaptam mar az onallotlan jelzot.
En igyekszem nem nyaggatni piti dolgok miatt segitsegert, de sem en nem fogok tudni egy-ket het alatt megvaltozni, sem a baratnod.
Ami nalunk neheziti a helyzetet az az, hogy a baratom nagyon kritikus. Emiatt, ha mar amugy is bizonytalan vagyok a dolgomban, igy meg inkabb leblokkolok. Nem lehet, hogy nalatok is igy van ez?
Amugy mi osszeszoktunk mar, ugyhogy ez nem nagy tema, nincs kulonosebben jelen a mindennapokban, de ehhez el kell fogadni a masikat olyannak, amilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!