Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! összejönnétek triszkaidekafóbiás pasival?
A triszkaidekafóbia (görög τρισκαιδεκα (triszkaideka), tizenhárom, és φόβος (fóbosz), félelem) a tizenhármas számtól való félelem, melyet gyakran tartanak babonának.[1]
A tizenhármas számmal kapcsolatos félelemet többféleképpen magyarázzák. A tizenhárom azért lehet „rossz”, mert eggyel több a praktikusan osztható (3 × 4) tucatnál, a 12-nél. A 13-as - mint a prímszámok - nem kedvelt; magyarul elterjedt a „heten, mint a gonoszok” , az olaszoknál a 17-es szerencsétlen.
Egyes keresztény hagyományok szerint a tizenhárom azért balszerencsés szám, mert Jézus utolsó vacsorájánál a tizenkét apostollal együtt tizenhárman voltak, köztük Júdás, aki elárulta Jézust.
A triszkaidekafóbia a vikingekre is hatással lehetett – úgy vélik, hogy Loki, az ármányos volt a mitológiájuk tizenharmadik istene. Péntek 13. is különösen balszerencsés napnak számít.
1-es, a templomosoknak semmi közük a kereszténységhez! A templomos lovagok egy eretnekmozgalom volt, feloszlatták, betiltották.
Emberek, ne keverjétek már a szezont a fazonnal! Előbb nézzetek utána, mit jelentenek a fogalmak, mert ontjátok a képtelenségeket...
NINCS se szerencsés nap, se balszerencsés nap. Isteni Gondviselés van és szabad akaratú ember, aki döntéseket hozhat, aszerint, hogy a jóra indításra hallgat, vagy a rosszra, a következményeket meg viseli, ha nem hallgatott a jóra. A babona démonikus dolog. Érdekes, egyesek abban hisznek, világi marhaságokban, meg nem létező, rég kihunyt csillagok hatásában, amelyeknek már csak a fényük ért ide... De eközben képtelenek hinni az Isteni Gondviselésben... Ide süllyedt az emberiség egy része...
#4: "A templomos lovagok egy eretnekmozgalom volt, feloszlatták, betiltották."
Nem volt eretnekmozgalom. A templomos rend semminemu teologiai kulonvelemenyt nem fogalmazott meg, egyszeruen arrol volt szo, hogy Szep Fulop francia kiraly ra akarta tenni a kezet a rend vagyonara es fel akarta szamolni a politikai hatalmat. Koholt perek es kinzassal kikenyszeritett hamis vallomasok utjan azzal vadolta meg a templomosokat, hogy a Satannal allnak osszekottetesben es sokrendbeli szentsegtorest kovettek el, a hamis vadakat pedig a kiraly "zsebeben" levo papa hivatalosan szentesitette es feloszlatta a rendet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!