Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ismerkedjek vele,vagy hagyjam?
Van egy fiú, 22 éves, 2 hete ismerkedünk. Először az első nap, vagyis este mikor elkezdtünk beszélgetni, nagyon jól elvoltam vele, meg is beszéltük másnap, hogy talizunk, szombaton meg már találkoztunk is. Eljött ő hozzám. Kb 50 percre lakik tőlem. Nagyon rendes volt személyesen is, meg interneten is. Viszont egy dolog ami nagyon zavar, az az hogy egyáltalán nem beszédes. Tehát az hogy megkérdezze hogy vagyok, mivan velem, olyan nincsen. Az hogy kapjak tőle egy joejt üzenetet, vagy joreggeltet, olyan sincs. Folytatja ahol abba hagyta. Bár rögtön vissza ír az igaz, de egy jaaa-nál meg egy igen, nemnél többet nem igazán tud. Ha nem vagyok elérhető egész nap, akkor ő egésznap nem fog írni. Csak akkor pl írok neki 5 óra 45 perckor akkor ő vissza ír ugyanabban az időben utána lesz@rja hogy egesznap nem vagyok fent, nem ír. Ha viszont ezt szóvá teszem, hogy ez így nem lesz jó, mert sztem csak nem akar velem beszélni, akkor azt mondja, ő nem szokott, nem velem van baj, csak nem beszédes fajta stb. De pl megbeszéltük hogy találkozunk holnap, azt mondta hogy lehet dolgozik, majd ma dől el hogy igen vagy nem. Erre nem írja hogy mi lesz? Talizunk e vagy nem. Furcsa nekem, de mikor ezeket mondom mindig azt mondja hogy nem velem van baj,ő akar engem. Komoly kapcsolatot szeretne
Ki mit gondol erről? Folytassam vele az ismerkedést?
Én hagynám. Nem kell ahhoz beszédesnek lenni, hogy legalább megkérdezze milyen napom volt.
Ezek után amiket leírtál, nehogymár még te fuss utána.
Ha akar valamit, majd keres.
Szerintem csak le akar koptatni. Főleg hogy azt mondta még nem tudja hogy ráér-e, majd ír. Fogadjunk, hogy nem fog ráérni...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!