Nem merem elmondani neki hogy egy gyarban dolgozok, vajon rosszat fog gondolni rolam ezert? 23L

Csak 23 vagy, szemtelenül fiatal. Simán tanulhatsz, viheted többre, ha ennyire zavar.

Amúgy ha nem zavarja a srácot, akkor ne keress problémát ott, ahol nincs.

Felvételizned kellene neked is egy egyetemre. Bárhová, ami érdekel és tetszik.

Ha munka mellett tanulnál, azzal már semmi gond nincsen.

Felvételizned kellene neked is egy egyetemre. Bárhová, ami érdekel és tetszik.

Ha munka mellett tanulnál, azzal már semmi gond nincsen." Azt tudod , hogy ilyen projekt bevállalásához legalább 115-120 as iq kell, a szorgalom kevés ide. Könnyű mondani hogy menjen mindenki egyetemre annak akik jobb értelmi képességekkel rendelkeznek mint az átlag.

Tudod, ha valaki akármi miatt lenéz, akkor ő nem a megfelelő partner. A hazugságnak meg nincs értelme. Ha csak azért nem néz le, mert hazudsz valamiben, az többszörösen is halva született kapcsolat.

Ha az ember szeret valakit, akkor önmagáért szereti. Ha csak egy elképzelt ábrándot szeret, azt, amilyenné szeretné formálni a másik felet, na, az megint csak értelmetlen dolog, és olyanba nem is érdemes belefolyni.

De ha tényleg szeret, akkor meg nem a munkád fogja érdekelni.

"Szerintem azért van okom félni hogy ha kiderül hol dolgozom kicsit rossz véleménye lesz rólam"

Most mondjam azt, hogy ez egy jó próbája annak, hogy van-e tényleges értelem a diploma mögött? ;-)

"Nem szamit neki hogy 23 evesen egy gyarban dolgozok?"

Miért, kéne? Kéne, hogy ezen fennakadjon?

"Es semmire sem vittem?"

Miért, nem vitted semmire? 18 éves korodig 4 osztályt végeztél el, és írni-olvasni sem tudsz? Nincs munkád, nem is akarod, hogy legyen, és egész életben más pénzén éltél?

Ha ezek közül valamelyikre "nem" a válasz, akkor már nem mondhatod el magadról, hogy nem vitted semmire.

"Miert nezne o fel ram ezek utan, miert lennek en neki a NŐ?"

Mert mondjuk barátnőt szeretne, és nem egy munkatársat, vagy alkalmazottat?

Hagyjuk már ezt a hülyeséget, hogy a munkádtól leszel nő (vagy sem)... Ez még rosszabb, mint az autójuk miatt nyavíkoló "férfiak"...

Ha nem valami gyökér sznob a pasas, akkor ez a legkisebb problémát sem szabad, hogy jelentse.

"Normalisak a szulei, de nyilvan nem fognak orulni neki"

Miért nem?

Hadd említsem meg: pedagógus családból származom. (Legalábbis anyai oldalról.) Nekem van diplomám, két szakképesítésem, két nyelvvizsgám. Jelenleg informatikusként (rendszergazda) dolgozok. Az exeim között pedig volt tolmács, takarító, pék, és informatikus. Sőt, ha nem utasítja el a közeledésemet, akkor - milyen érdekes a sors - egy gyári munkás is lett volna vagy az exem, vagy ha úgy alakul, akkor az aktuális barátnőm.

Szüleim mit szóltak hozzá? Semmit. Örültek, hogy boldog vagyok. Oké, apám nem állja meg soha, hogy valami rossz szava ne legyen, de nála az a helyzet, hogy nincs olyan nő a világon, akire ne lenne valami rossz szava. Aztán rendszerint ő is megbékél a dologgal, és két hét múlva már küldi az üveg péleszt az apósjelöltnek.

Nagypapám sem mondott soha semmi rosszat azzal kapcsolatban, hogy ki épp a barátnőm, pedig neki három egyetemi diplomája is van, és sokáig iskolaigazgató volt.

Én pedig úgy vagyok vele, hogy nem a munka, vagy a végzettség határozza meg, hogy kivel milyen kapcsolatot lehet kialakítani. Persze, van, hogy két ember között túl nagy a szakadék, de ez nem önmagában a munka, vagy végzettség kérdése. Tény, hogy van olyan, akivel én utasítottam vissza kapcsolatot, mert egyszerűen nem láttam azt, hogy lenne bármi, amiről egyáltalán beszélgetni tudnánk. De mint írtam, ez nem végzettségtől függ. A gyári munkások között is vannak teljesen buták, és vannak olyanok is, akikkel élmény beszélgetni.

"Nem illek a csaladjaba ez teny"

Jaj, hagyjuk már ezt a hülyeséget!

Rég rossz, ha valaki az alapján keres párt, hogy a családi kirakatban hogyan tudná mutogatni. A család az család, és nem munkahely.

Viszont az önértékelésed, önbecsülésed terén nagyon komoly problémákat látok. Te még magaddal is haragban vagy. Nem más nézi le a munkádat, hanem te magad. Persze, folyamatosan mentegetőzöl ("jól keresek", "nem érdekel, ki mit gondol"), közben meg nagyon is kardinális kérdés számodra, hogy mások mit gondolnak. De nem is mások véleménye a fő gond. Hanem a sajátodé. Őt egekig magasztalod, magadat meg a földbe tiprod. Nos, ilyenkor 3 megoldás van:

1. Hagyod a fenébe az egészet, és keresel gyáron belül pasit magadnak. Nem akarom ecsetelni, hogy mekkora hülyeség ilyen mondvacsinált baromság miatt eldobni a szerelmet...

2. Végre megbékélsz magaddal. Nem tudom, hogy mi okozza eme hatalmas frusztrációt, de ha magadtól nem megy, akár még pszichológust is érdemes felkeresni.

3. Teszel azért, hogy számodra is vállalható végzettséged, és munkád legyen. Nem, nem lesz könnyű. De nem te lennél a világon az egyedüli, aki huszonévesen folytatja a tanulmányait. Az írásod alapján távolról sem tűnsz egy együgyű 6 osztályt végzett egyénnek.

#11 "ne keress problémát ott, ahol nincs."

Ott a pont. :-) Tipikus példája annak, amikor valaki mga generálja a problémát.

#14 "Teljesen más részét érzékeljük a világnak."

Frászt.

Letelik a munkaidő, mindketten a világnak ugyanazon szegmensét érzékelitek. Lehet, hogy abból mást találtok érdekesnek és relevánsnak, de egy kapcsolat nem arról szól, hogy két ember ugyanolyan legyen. Sőt, néha kifejezetten érdekes és izgalmas betekinteni egy kicsit másabb perspektívába. Igaz, nem párkapcsolat, inkább csak amolyan plátói szerelem (nem, nem ezen eltérés miatt nem lett több), de sokáig ápoltam a kapcsolatot egy művész hölggyel. Van ugyan bennem némi aprócska művészi hajlam, de elsősorban én egy tudományos-technikai beállítottságú, ízig-vérig "reálos" emebr vagyok (nem, nem a focicsapatra gondolok :D). Ő meg egy humán beállítottságú alkotóművész. Felejthetetlen élmény volt megismerni a világot egymás szemszögéből nézve. Meg persze betekinteni egymás munkájába és kedvtelésébe. A kettőnk közötti eltérés nem, hogy szakadékot nem jelentett, de épp elenkezőleg: ez hozott össze minket.

Nem mondom, vannak olyan helyzetek, amikor a nagy eltérés tényleg akadály. Még főiskolás koromból származik ez a történet. Elkezdtem ismerkedni egy külsőre tényleg gyönyörű lánnyal. Ő a szakközépiskolával (akkor még annak hívták, ma már szakgimnázium, vagy technikum lenne) be is fejezte tanulmányait, és elment cipőboltba dolgozni. Én meg továbbtanultam, és eltökélt szándékom volt az informatikai pálya. Pár randinál tovább nem jutottunk, tekintve, hogy vele tényleg hatalmas szakadák volt kettőnk között. Nem kevésszer kaptam meg, hogy én milyen munkakerülő vagyok, hogy munka helyett csak billentyűzetet nyomkodok, meg könyveket olvasok. Hogy neki mennyire nem tetszik, hogy csak lopom a napot. Meg ugye a "szokásos", hogy milyen dolog már, hogy billentyűk nyomogatásával én pénzt keresek? Nem szégyellem magam emiatt?

Na, ez volt a végszó. Persze, azért azt is megkaptam, hogy egy ilyen emberben nem lehet bízni, mert tudja, hogy feltörném a telefonját. Nem kommentálnám. Itt tényleg komoly szakadék volt kettőnk között. De ettől még nem kell, hogy mással is az legyen.

"Van olyan barátnőm, aki munkanélküliként lett orvos felesége, htb, mert még ez is elnézendőbb egy orvos feleségének, mint az, hogy betanított vagy szakmunkás."

Baromság.

Ahogy pedig #17 is írja: a körülmények sokszor korlátozzák a lehetőségeinket. Az, hogy tehetséggel és szorgalommal bármit el lehet érni, az csak egy bizonyos rétegre igaz. Aztán ha apa csinált négy gyereket, majd miután az anya belerokkant a család fenntartásába, lelépett egy huszonéves fruskával, a gyerekeknek meg mihelyett tudnak, dolgozni kell menni, hiszen egyedül az anya nem tudja eltartani négyüket, + a lakáshitelt fizetni, akkor azért jelentősen lecsökken a fiatalok mozgástere. Hiába lenne belőle 10 év múlva kitűnő mérnök, ha neki mihamarabb dolgoznia KELL. Sajnos sok ilyen van. Huszonévesen, dolgozó emberként pedig nem olyan egyszerű újra felállni.