Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miert beszél egyes szám első személyben a párom?





"Ot nem lehet megkérdezni h miért nem mond engem is bele mert egyből belém állna már a kérdés felvetésére is"
Nem csodálom, mert ez szimpla kötekedés.
Ha jól értem, nem is közös gyerekről van szó. A gyerekének az apja a lényeges, te nem vagy a szülője. Az érdekli, hogy az apja mivel tölti a hétvégéjét, nem az, hogy az apja felesége mivel tölti.
Egyébként is ezen a szóhasználaton lovagolni a kákán való csomókeresés.















Meglehetősen egoista, borzalom lehet ilyen ember mellett élni.
Ln ha véletlenül is E/1-ben beszélek valaki érintett társaságában, azonnal javítom.
Talán azért, mert egyik szülőm volt ilyen, és nagyon nem akarok rá hasonlítani.










Hát én még ha a legjobb barátnőmmel megyek, akkor sem így mondom a felnőtt lányomnak, hogy tegnap színházban voltam, hanem úgy, hogy tegnap színházban voltunk a Nórával.
Egyébként nekem volt egyes szám első személyben beszélő párom (szintén a felnőtt, már külön élő gyerekével beszélt így). Én azt vettem le belőle, hogy nem mer előtte felvállalni, és igazam is volt:(
Szerintem intő jel.





6-os jót írt.
8-as vagyok amúgy, szóval nálunk is így volt, hogy lényegében a gyerekét nem érdekeltem, ő pedig nem akarta élezni a helyzetet azzal, hogy strandra megyünk, moziba megyünk, ebédelünk.
Pl. volt, hogy ebéd közben hívta a gyereke, kérdezte, hogy mit csinál, és úgy mondta, hogy "ebédelek".
9#
Dettó így zajlik nálunk is!!!Tudja a gyereke h vagyok hisz együtt élünk...ezert sem értettem miért csak magát mondja bele , ahova voltaképp együtt megyünk!...szerintem az lesz mint nalatok
Neked is tudott rólad a gyereke h együtt vagytok ?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!