Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet tenni ez ügyben?
A történet nagyvonalakban annyi, hogy van egy nő akit megismertem még 2022-ben, hogy eladtam neki személyesen egy terméket, amit hirdettem marketplacen.
Utána mivel nekem soha nem voltak baráatim, se barátnőm, mivel eléggé nyitott volt elkezdtem vele messengeren beszélgetni.
Aztán hivott sétálásokra, kajálásokra stb.
Én egy nagyon visszahuzodó, sajnos még mindig szüleimmel élő, srác vagyok aki ráadásul nem befolyásos semmiben, átlag fizetéssel.
Ez a nő ezeket egyidő múlva mint tudta. A nő az nálam jóval idősebb, egyedülálló, nincs gyereke, van saját lakása, befolyásos tehát eléggé komoly és milliomos ismerősei vannak. Nálam jóval határozottabb, erős személyiség.
Gondoltam majd tanulhatok tőle, mert végtelen okos egyébként. Nem mondta meg ugyan mi a munkája neki vagy miből él. De beszél több idegen nyelven.
A történet nagyonvolakban annyi, hogy ez a nő megtévesztett és kihasznált. És úgy hogy nagyon szerettem őt, ÉS ugy csalt ki tőlem milliós összegű pénzt, hogy tudta azt hogy szeretetből segítek neki, meg szeretem az ő társaságát. Kb. 4 éves gyűjtőtt pénzemet kapta meg.
Miután megkapta onnantól kezdve, telefont nem vette fel, nem reagált semmire.
Ekkor jött az hogy kerestem ahol lakik, de nem nyitott ajtot, aztán azóta van már ügyünk ez miatt egymás között, de nem halad előre. Mind a ketten feljelentettük egymást.
Zsarol, a munkahelyemre elment és majdnem ki is rugtak, hogy én őt zaklatom. ugy adja elő mintha ő egy áldozat lenne.
És ha összefutok vele mert egy kerületben lakom akkor azt mondta hogy ő bármire képes lesz ellennem.
Szerintem ez mentálisan sérült pszicopata nő. Aki rám szállt. Vannak neki mindig más pasijai, többek között milliomos, akikkel le is fekszik. Most is egy multi milliomos férfival van együtt és eltartatja magát.
Mit tehetnék ez ellen? Mert tönkrteszi teljesen az életemet, és se a rendőrség, sem senki nem segít nekem. Már tölük is kértem tanácsot.
És annyira jól előadja magát másoknak hogy neki hisznek.
Már az öngyilkosságon gondolkodok ez miatt.





Bedőltél egy szélhámosnak. Jelentsd fel, biztos nem te vagy az első áldozata.
Elég baj ez neked, ezért nem írom le a lesújtó véleményemet, hogy lehetsz ilyen balek buta.










#4 hát ezt nehéz lesz bizonyítani, két tanúvallomás fog egymással szemben állni, évekig fog tartani az ügy. A pénzednek szerintem búcsút inthetsz.
Tanuljatok belőle gyerekek: bárkinek adtok kölcsön aki nem családtag, csakis átutalással!!! A közleménybe beleírni: kölcsön.
5-os. Lehet bizonyítani. Csak nagyon kellemetlen módon.
Az o telefonjánban benne vannak a bizonyítékok. Meg mas is kiderul rola. Amivel tudnék nyerni.
Csak ehhez is mi kell? Az o telefonja. És azt megszerezni kb lehetetlen.
Egyszerűen nincs ötletem.. a rendőrség is ezt mondta polgári peres eljárás esetleg de évekig tarthat..
A megtevesztes viszont bűncselekmény azzal lett feljelentve de kellennek meg bizonyítékok.
Van valakinek ahhoz ötlete hogy hogyan szerezzek úgy tőle bizonyitekokat hogy nekem nem kell részt venni abban hogy talalkozok vele. Mert akkor engem saroz csak újra be.





#6 jogszerűen sehogy sem tudod megszerezni a telefonját. S valószínűleg már törölte is az összes olyan adatot ami bizonyíték lehet ellene.
Bűncselekmény akkor lesz ha eleve olyan céllal, tudattal kérte el a pénzed amiről bizonyítható hogy a pénzed kicsalása volt a szándék (pl. nem létező befektetés).
Pl.ram sózott kabátot. 400 ezer Ft értékben. Miközben nem voltak márkás kabatok se szamla, se semmi nem volt.
Én odaadtam a pénzt, mondván hogy ezek minőségi kabatok. Miközben nem azok voltak. És már másnap jöttek is szét.
Oké akkor viszem vissza hozzá. Ő vissza vette. De a oenzt nem kaptam meg érte..
Olyan hanguzenetem van amiben azt mondja..
Másnak két milliot is megert volna ez a kabat.
És én erre: ket millio forintot?
Erre a nő: igen, mert rajta van az ujjlenyomatom. Így fogalmazott..vagyis komplett hülyének nézett.





Emlékszem rád... még mindig? 3 év telt el.
Még tavaly is lested a háza előtt, amikor a hapsijával jöttek le, könyörögtél, elzavartak.
A pénzednek a nyomát már bottal ütheted, ebben biztos lehetsz. Ha nem szakadsz le róla, le fognak csukni. Állj le!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!