Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Az párom anyja fenyegetőzik,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az párom anyja fenyegetőzik, elhord mindennek mit tegyek?

Figyelt kérdés

Több mint egy éve vagyunk együtt a párommal, jó ember ismerő vagyok, már akkor láttam az édesanyján hogy nem kedvel mikor először találkoztam vele.(Minden exbarátnőjével ezt csinálta)Nővér vagyok, ismerem az embereket.

Már első találkozásnál megjegyezte hogy milyen magas vagyok és hogy van rajtam plusz kiló, csak nem ilyen finoman jelezte. Ez nem esett jól, amit a párom jelzett is felé.

Később, mindent kitalált az anyja, hogy én megcsalom a főnökömmel (nő a főnököm) meg, hogy túl sok a férfi ismerősöm. Szemembe mindig mézes mázos, de a páromat folyamatosan próbálja ellenem uszítani. A párom ebben nőtt fel, az anyja sokszor megverte őt is illetve a nővéreit is, olyan dolgok miatt hogy pl.cukrot kért a kakaójába. Ezeket a párom nagymamájától tudom, illetve azt is, hogy mikor párom anyukája kicsi volt volt egy kislány az utcában akit nem is ismert, csak nem volt neki szimpatikus és mindig véresre verte kiskorában, illetve kiscsirkék nyakát csavarta ki hobbiból.

Nos, tegnap úgy alakult, hogy hallottam egy telefonbeszélgetést amiben engem ócsárolt, aztán édesapámat(akivel sosem találkozott) És elkezdett minket cigányozni (nem vagyunk azok, csak apának egy képe van fent facebookon és az nyaraláskor készült, nyílván barnult a nyaralás során) és egyéb dolgokkal szidta a családom.

Én közöltem az anyjával, hogy ez nem így van és hagyjon békén. Majd az anyja ordított a telefonba, hogy elmegyek és kitépem a hajad te büdös krva, meg hogy akkorát rug rajtam, hogy akkorát esek amekkora darab vagyok és stb. Azóta is zaklat, ír, hogy hiába vagyok szép ha egy disznó vagyok, meg hogy én teszem tönkre a fiát.

180 cm vagyok és 90 kg.

Mindig főzök ha megyek hozzájuk 3 fogásos kaját, viszek ajándékot, a páromról gondoskodom, adok magamra és az életemre.

Az édesapja alkoholista lett emelett a nő mellett, de ennek ellenére jófej, és ő szeret.

De ezt most nemtudom hova tenni, gyomoridegem van, sírnék legszívesebben csak...Nemtudom mit tegyek, párom próbált megvédeni, de csak az anyja nem küldheti el a francba.

15 éves koromig vertek a fiuk az iskolában, mert nem volf cicim és magas voltam. Lilára verték a mellemet és hasba rúgtak mindig.

Nem tartom magam sokra, de figyelek a külsőmre, edzeni járok, kalóriát számolok. Sminkelem maga, a hajam sosincs lenőve. Igyekszek jót cselekedni, a betegeim imádnak, rengeteg embert hoztam már vissza a halálból. Nemtudom mit tettem az anyja ellen amivel ezt érdemeltem ki, de borzasztó érzés. Az önbizalmam a nullával egyenlő jelenleg, teljesen kivagyok lelkileg...fogalmam sincs mit tegyek, szeretem a párom borzasztóan, de ezt az én lelkem nem bírja ki..



2022. ápr. 27. 15:31
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
8%

Érdekes válaszok vannak.


Szerintem a szeretet pont abban mutatkozik meg, hogy túlmutat az EGO kicsinyes igazságérzetén, és képessé tesz elfogadásra.


Ha nekem anyám ilyen lenne, mint a kérdésben szereplő nő, és a párommal ezt tenné, akkor sem szakítanám meg vele a kapcsolatot, mert az anyám akármilyen is. Nem tolerálnám, kiállnék a párom mellett, és nem várnám, hogy kapcsolatot tartson anyámmal ilyen esetben, de ha a párom választás elé állítana, hogy ő vagy az anyám, akkor inkább én szakítanék, mert ez jelezné számomra, hogy a párom nem szeret.


Ha én szeretek és elfogadok valakit, akkor elfogadom a batyuját is, a páromért megtenném, hogy nem várok tőle kapcsolatmegszakítást senkivel miattam. Ez a szeretet és birtoklás közötti minőségi különbség.


Ez érzelmi és értelmi intelligencia kérdése. Kéne gondolkozni...

2022. ápr. 27. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%

Itt anyuka miatt érzelmi intelligenciarol eleve nem lehet beszélni

A hapsi ha ennek felnőtt fejjel is alaveti magát hát elég nagy hülye De a nőt végképp nem teheti ki ennek

Az anyja És? Ezt el kell tőle turniuk mert szülte? Nem kérte gondolom

2022. ápr. 27. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%
#11! Ez hülyeség. Nem arról van szó, hogy elfogadja-e. (Nem kell egyébként a kérdezőnek senki anyját elfogadni, nem az övé.) Ha valakit szeretek, akkor SENKITŐL nem tűröm, hogy bántsa, ebben benne van anyám is. Ha te inkább elnéznéd, hogy rendszeresen bántsák a párodat, mert az anyád, ezért neki mindent szabadd, akkor veled van a baj. Anyának se jár alanyi jogon se szeretet, se elfogadás, azért, mert kinyomott magából. Nem attól lesz anya valaki. A saját fiát ütötte-vágta. Milyen elfogadást érdemel szerinted? Rá se nyitnám az ajtót, nem, hogy még a páromat is kitegyem a hülyeségeinek. (Nő vagyok.)
2022. ápr. 27. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
17%

"Nem tolerálnám, kiállnék a párom mellett, és nem várnám, hogy kapcsolatot tartson anyámmal ilyen esetben"


Szövegértés...

2022. ápr. 27. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
86%
11-es, én maximálisan elfogadnám a döntését, ha nem akarja megszakítani vele a kapcsolatot. Az ő döntése. Az én döntésem pedig az, hogy semmilyen formában nem engedek mérgező embereket a belső körömbe. Márpedig akinek ilyen anyja van, és nem küldi el a búsba, az behozza a mérgező légkört. Nekem ez nem kell, és megvédem magam bármi áron. Szóval tiszteletben tartva a döntését - szakítanék. Ez nem az egóról szól, hanem önvédelemről. Egóról akkor szólna, ha szimplán nem kedvelném az anyját, és ezért akarnám, hogy megszakítsa vele a kapcsolatot. Ilyet viszont sosem kérnék.
2022. ápr. 27. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
69%

#14! Nincs bajom a szövegértéssel. Azt írtad, akkor se szakítanád meg vele a kapcsolatot...Ha a nő ilyet kérne (a Kérdező nem kért amúgy), akkor őt dobnád. Szerinted az a kiállás, hogy a párodnak nem kell odamenni(milyen nagylelkű vagy), de te továbbra is hallgatod, hogy alázza neked, meg e-mailben, telefonon akárhol zaklatja? Hát, ez nagy kiállás, gratulálok.

#13

2022. ápr. 27. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
22%

Nem, szerintem nem ez a kiállás, ezt jelenti a "nem tolerálnám", szóval fusson neki mégegyszer kisasszony.:)


Szövegértés..

2022. ápr. 27. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
70%

#17! De basszus! Ha nem szakítod meg vele a kapcsolatot, akkor tolerálod, hiába írod, hogy nem. A nő egyértelműen őrült. Lehet, hogy te úgy képzeled, hogy egyszer elmondod neki, hogy anyu, légy szíves, ne szidd Mucikát és akkor ő majd jól abbahagyja, te meg megveregeted a vállad, hogy milyen jól kiálltál. De borítékolható, hogy nem így lesz. A nő továbbra is szidja neked, és terrorizálja távolról. Tehát a te kiállásod abban merül ki,hogy nem kötelezed a párod, hogy odamenjen. Ez nem kiállás, hanem a nagy büdös semmi.

#16

2022. ápr. 27. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
0%

Nekem nem szidja, mert nem hallgatom, se a nőmtől nem tűrném, hogy az anyámat szidja.


Akinek meg nem tetszik, belértve anyámat/nőmet is, az elmehet a... oda , az úr én vagyok az életemben.


Valahogy így.


De nem is nagyon szoktak nekem feleselni ha elmondok valamit. 🤔


Nos, akárhogy is, én így látom, te úgy, de köszönöm a csevejt.


Szép estét kisasszony.

2022. ápr. 27. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!