Hogyan lehetséges hogy nem unják meg egymást a párok fél év után legkésőbb?

10, olyat kell keresni, akiben meglátod az egyéniséget. Mellesleg, párom 36 éves és igenis változik, az elmúlt 7 évben kifejezetten sokat változott. Emellett az életünk is változik. Tanul és formálódik az ember, ha nem a tv-munka-alvás háromszög az élete, hanem új dolgokba kezd, nyitott és érdeklődő.

Ha neked mindenki unalmas, az a te dolgod, de ne gondold, hogy mindenki olyan, mint te.

#10

Akkor írom így. Nem azért szórakoztató valaki, mert mindig változik, hanem mert mindennap tudok vele jókat beszélgetni, elmenni helyekre, a közös céljainkért együtt tenni, mindig új dolgokat felfedezni, közösen átélni apróbb és hatalmas dolgokat, lelki támaszt nyujthattok egymásnak stb.

Te annyit látsz ebből, hogy oké, beszéltünk sokmindenről, láttam mindenét, jöhet valaki új, akinek más a véleménye erről meg erről, és máshogy néz ki. Te nem is emberként tekintesz akkor a másikra, csak egy tárgy, egy játék, ami fél évig szórakoztat, használod, aztán megunod. Mert nem vagy társas lény, esetleg kicsit pszichopata. Rendben, nem erőszak a hosszú távú kapcsolat, csak kérlek ne erőltess semmilyen kapcsolatot se.

Lehet, hogy valakinek kiforrott személyisége van, de az élet különböző akadályokat, nehézségeket, örömöket és egyáltalán élethelyzeteket produkál, ami az emberekből is újabb és újabb oldalakat hoz ki. Betegség, családtag elvesztése, esküvők, gyerekszületések sora, a saját kapcsolat nehézsegeinek leküzdése, anyagi fejlődés, új munkahely, borzasztó főnök, saját esküvő, gyerekszületés és a végtelenségig sorolhatnám.

A rózsaszín köd pár hónapig tart. Nekem a férjem iránt fél év után eltűnt. Ez a kezdeti izgalom sosem fog visszajönni. Volt is egy év átmenet utána, amikor nem tudtam eldönteni, hogy tudunk-e annyit csiszolódni egymáshoz, hogy boldogan tudjuk élni együtt. Ma már 6 éve élünk együtt és elmondhatom, hogy ilyen jól még sosem éreztem magam senki mellett. Ő a társam. Várom, hogy hazaérjen, hogy elmeséljem neki a napi eseményeket, hogy ő is elmesélje vele mi történt, hogy közösen meghozzuk a döntesinket, kézenfogva haladjunk előre az életben. Sokmindent megéltünk már együtt, de a kezdeti nehézségek után mindig egymást erősítve haladunk előre. Én el sem tudom képzelni, hogy ilyen érzelmi biztonság nélkül éljek és létezzek a társam nélkül.

Minden ember más típus. Szerintem fél év pl lóf@sz, annyi idő alatt senkit nem lehet megismerni. Valahol egyszer a 3 évet olvastam, hogy legalább ennyi idő kapcsolat javasolt pl házasság előtt, mert ennyi idő kell, hogy elég jól megismerd a másikat.

Aztán változnak is az emberek. Új munkahely, utazás, gyerek születése, rokon halála, stb, mind olyan dolgok, amik teljesen új jellemvonásokat hozhatnak be egy ember személyiségébe.

És ami nagyon fontos, igazából én soha nem vártam el a másiktól, hogy "izgalmas" legyen. Élem az életem, elszórakoztatom magam, nem a férjétől várom el, hogy mint valami cirkuszi bohóc, mindig lekösse a figyelmemet. Egy hosszútávú kapcsolatban pont a stabilitás a jó, és az, hogy ismerem a másikat, tudom hogy nem csal meg, nem ver át, nem hazudik, nem színészkedik. Az izgalmat meg megcsinálom magamnak, és az élet is csinálja nekem, mert nekem vannak saját gondolataim és hobbijaim, amikkel elvagyok. Egy kapcsolat nem hobbi, vagy szórakozás, hanem testi-lelki kapocs két ember között, később, ha már együtt is élnek, akkor pedig csapatmunka, közös harc.

Nekem pl az lenne baromi unalmas, ha egyedül kéne élnem, mert igénylem a társaságot, és hogy legyen kivel megosztani azt, ami a fejemben jár. Komolyan, inkább élnék lakótársakkal, mint egyedül.

De a párkapcsolatnak nem az a végcélja, hogy "megismertem, jöhet a következő". Akit szeretsz, azzal időt akarsz tölteni.

Én pont azt nem értem, hogy másoknak miért nem stressz mindig új emberekkel ismerkedni meg feszengeni.

Ha van legjobb barátod, akkor tudod a választ.

Nekem a párom az egyben.