Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Változott életed során, hogy mi az eseted, milyen típus jön be? Külső és belső preferenciaváltozás is érdekel! Nekem a külsőt illetően nem változott semmit az esetem eddigi életem során, belsőre viszont már mást tartok fontosnak.
Ugyanez. Külsőre ugyanaz az ideál, de a belsőt illetően teljesen más az elvárásom. Mondhatom úgy is, hogy egyre nagyobb.
Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy külsőben hamarabb kötök kompromisszumot, de a belsőt tekintve egyre kevésbé.
Nagyon sok minden változott.
Tiniként inkább a vékony, lázadó kinézetű, hosszú hajú rocker arcok jöttek be, feminin vonásokkal, pl ha most megnézed a Maneskin férfi tagjait, akkor az olyanok.
Aztán úgy 20 éves korom körül fordult a kocka, arc, testalkat és öltözködés terén is inkább az átlagos, férfias férfiak kezdtek el tetszeni. De a hosszú haj imádatom sokáig maradt. És így 25 évesen pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy a klasszikus hosszú, váll alá érő haj már nem is igazán jön be a legtöbb férfin, pedig régebben bolondultam érte.
Belső terén mindig nyilván alap a megbízhatóság, intelligencia, humor, ezek nem változtak. De régebben azt hittem, hogy majd valami művészlélek párom lesz. Ehhez képest férjemnél reálosabb embert nehéz elképzelni. Szóval az élet néha felülírja a még meglévő elképzeléseket is.
40 felett vagyok és rengeteget változott az ízlésem...
Fiatalon még a "nézzen ki jól és legyen menő" számított...
Késő huszonévesen a családalapítás lebegett a szemem előtt, mint cél, viszont akkor még nagyon-nagyon keveset tudtam önmagamról és rosszul választottam.
Késő harmincasként kezdett el körvonalazódni bennem, hogy mire is vágyom igazán, mi tenne boldoggá, mi kell egy harmonikus párkapcsolathoz. Ekkorra lett elég önbizalmam is és furcsamód külsőben is megnőtt a mérce, ma már valószínűleg nem tudnék vonzódni azokhoz a férfiakhoz, akikkel huszonévesen szóbaálltam. Nem a szépfiúk tetszenek (ők nagyon nem), hanem van egy saját, kialakult ízlésvilágom, átlagos pasik vonzanak, de fontos a kisugárzás. Mellette az intelligencia, a jó kommunikáció, a kiegyensúlyozott személyiség alap - lenne, de ez utóbbi nagyon-nagyon ritka. Viszont mindezekből már nem adnék lejjebb semmiképp. Van egy hosszú listám arról, hogy milyen számomra az ideális férfi, de ebből csak annyihoz ragaszkodom, hogy legyen SZÁMOMRA vonzó, legyen magas IQ-ja és EQ-ja (ne csak azt mondja, hanem tényleg!). Minden másban kompromisszumkész vagyok.
Persze.
Gyerekként a tipik szőke herceg kék szemmel.
Tiniként legyen velem egymagas, barna rövid haj, barna szem
Aztán tizenéve már a zöld szem sötétebb haj kombó jön be és 185-187 minimum (ami oké, a párom is ilyesmi, épp csak 165 cm :D)
Belsőre megmaradt a normális, hűséges, kedves, szerető férfi.
Az exem után erre a listára felkerült a legyen jó az ágyban és legyen határozott :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!