Miért van az hogy még a rajtam gúnyolódó osztálytársaknak is jobb életük van, mint nekem?

Egyetértek veled, nyomot hagy. De nem határoz meg egy életre!

Ha a nyomokat nem tudja eltenni emléknek és 20-21-22--28 éves korára nem ment el pszichológushoz terápiára, nem dolgozott saját magán, akkor az már nem a bántalmazók hibája. Tenni kell mindenkinek azért, hogy változzon, ha változni akar! Az önbizalomhiányt nem megkapjuk, és utána már nincs mit tenni. Lehet tenni, tenni kell érte!

A pszichológus nem oldja fel.

Ő fogja.

#11: az biztos, hogy te nem voltál ilyennek kitéve, vagy nem így nyilatkoznál. Sajnos nagyon sokáig megnehezíti az emberi kapcsolataidat, kifejezetten, ha pont a barátkozós, bandázós, csajozós/pasizós tini éveidben történik.

Tehát azokban az években, amikor normális esetben megtanulnál szocializálódni, kapcsolatokat kiépíteni.

Nem csak az a probléma, hogy bizalmatlan leszel más emberek felé, hanem, hogy ha akarnál is bízni, nyitni feléjük, egyszerűen nem tudod hogyan kell ezt csinálni. Milyen módon beszélj a másik nemmel, hogyan mutassad ki az érdeklődésed, stb.

Ezt egyikünk sem vitatta. A megoldásra várakozást és a megoldás módját emeltem csak ki, nem azt, hogy nem hagy nyomot. A nézőpontunk más. Te ülsz és sajnálod, és simized a buksiját, én meg azt mondom, hogy igen, szr, igen igazságtalan és nyomot hagy, de ha ezen pattog még 10 évet, akkor nem oldódik meg semmi sem. Szerintem az nem vezet sehova, hogy sajnálja magát. Az meg végképp, hogy itt szimpatizálgatunk és mi is tovább sajnáljuk, vagy szidjuk a régi életét, meg a volt osztálytársait. Ez megoldáshoz nem vezet. Szerintem.

Nem mondunk mi egymásnak ellent, csak mást emelünk ki a történetből.

(Az pedig, hogy ki-mit élt át a válaszadók között, és milyen élete volt, szerintem nem téma most itt. A kérdező tette ki az életét, nem mi. Mindenkinek megvan a maga szenvedése, kihívása, fájdalma. A kérdés csak az, hogy mihez kezd vele. Bántani nem bántottak, de nagy szegénységből jöttem. Tettem ellene. Ez is nyomot hagy, egy életre, elhiheted. Ettől függetlenül küzdeni kell, mert ez egyetlen eszköz maradt arra, hogy ne a körülmények nyerjenek felettünk. Ha megváltoztatjuk őket!)

Pszichológus tanácsára már nem nézegetem a profiljukat. Akkor még én is azt hittem, hogy jobb az életük mint nekem, de többen is felvilágosítottak, hogy az csak a látszat, mivel fêszen csak a jó dolgokat osztjuk meg.

Ma már annyira szánom őket, hogy elmondani sem tudom. Ennyit ér egy jó pszichológus

Nekem van olyan volt osztálytársam, aki ki volt közösítve, és most sikeres mérnök.

Én nem voltam nagyon, voltak páran, kb az sztály kétharmada, akik nem bírtak, általánosban ki voltam közösítve valamennyire, csak ketten kedveltek, mégsem vagyok sikeres.

Egyetértek a mindenki kap beszólásokattal, többet magam is hallottam, és látszólag tökre lepergett azokról, akik kapták, és sikeres életük van. Azt nem tudom, mennyire élvezik, én jól elvagyok a saját sikertelen életemmel, szeretem a hétköznapjaimat, de biztos van olyan, akinek nem boldog a házassága vagy rühelli a munkáját és kevésnek érzi..

Igen, az önbizalommal teli, másokat könnyen elnyomó, hangos, tanárokkal veszekedő típus lett sikeres leginkább. Azok, akik menők voltak. Már akkor is látszott, hogy képesek kiállni magukért, kidumálni magukat, kikaparni a gesztenyét akkor is, ha nem voltak szorgalmas tanulók. Aki meghúzta magát a sarokban, az az életben is olyan maradt. Lehet, hogy jó volt valamiben, abban továbbra is elvan, mérnök lett, de ugyanúgy az a magát meghúzó ember maradt..

Én igazat adok abban, hogy nem csak nyafogni kell, de abban is, hogy aki nem volt ilyen helyzetben, nem tudja milyen kegyetlen nehéz "nem csak nyafogni", az ember belekerül egy gondolatspirálba és nem tud kimászni belőle, sokszor pszichológussal sem. Akiknek megy, azoknak van támogató(legalábbis nem lehúzó) háttere, szülei, barátai, online haverjai, bármi, ami bátorítja és támogatja. Na meg sokszor van egy vele született képessége, amire támaszkodhat, mint mondjuk a jó logikai érzék, vagy egyszerűen a jobb stressztűrés.

Aki a padlón van, annak a helyében nem biztos, hogy minden ember a padlón lenne a saját vele született képességeivel, amiket hajlamosak vagyunk adottnak venni.

Aki kitartó, már babáknál is, nem azért van, mert ilyen meg olyan akarata van, hanem máshogy reagál a stresszre, mint a másik baba. Más folyamatok játszódnak le a testében, amit ő kitartásnak nevez és a saját személyiségének tulajdonít, holott nem tehet róla. Én pl simán leraktam a cigit 8 éve, 5 év masszív dohányzás után. Másnak nem megy. Nem azért, mert olyan akaraterős vagyok, rám egyszerűen nem hatott annyira, mint másra fél év után. Tökre örülök neki, hogy mázlim van, de nem az én érdemem, egyszerűen nekem ez nem volt annyira nehéz, mert minimálisan máshogy működöm.

Engem is sokat bántottak az iskolában, amit még családi tragédia is tetézett. Azt gondolom, hogy ez a mai napig ható nyomot hagyott a személyiségemen, de hogy ezzel mit kezdek az már rajtam múlik.

Nem rajtad, nem a dilidokin, nem a féreg osztálytársakon, csakis rajtam.

Azt gondolom sikeresebb vagyok az átlagnál, a volt osztálytársaimnál, de ez nem ad elégtételt mert nem foglalkozom velük. Te se tedd, magaddal foglalkozz.