Gyerekvállalásról mások a nézeteink, működhet így is a dolog?

Elviekben mindent átbeszéltünk a párommal, még mielőtt összeköltöztünk volna, tehát pontosan tudta, hogy én nem szeretnék gyereket (erre nem térnék ki, megvan az oka). Ő akkor azt mondta, hogy bennem találta meg azt az embert, akivel el tudná képzelni a családalapítást, de ha nem lesz gyerekünk, ő akkor is szeretni fog engem, ez nála nem válóok. Már csak azért sem, mert mindketten negyven felettiek vagyunk.

Nagyon szeretjük egymást, öt éve vagyunk együtt, harmonikus és szeretetteljes a kapcsolatunk, a mai napig szerelmesek vagyunk egymásba és minden együtt töltött percnek nagyon örülünk. Ám engem nem hagy nyugodni a dolog, hogy igazából miattunk nem lesz gyerekünk / gyereke. Próbáltam erről beszélni vele egyik nap, amire az volt a válasza, hogy "De hiszen ezt már megbeszéltük, itt vagy nekem, ez a legfontosabb, letisztáztuk, hogy nem lesz gyerek, ne görcsölj ezen; nekem te teszed teljessé az életem!"

Nem volt még olyan férfi az életemben, aki úgy szeretett volna, mint ő, tényleg azt érzem még 5 év után is, hogy levegőt sem tudna venni nélkülem. Mégis félek, hogy egy nap arra ébred majd, hogy mindenáron apuka szeretne lenni. Állandó lelkifurdalásom van amiatt, hogy elveszem tőle ezt a lehetőséget, még ha közösen döntöttünk így, akkor is.

Más is volt/van ilyen helyzetben? Hogy lehet ezen túllendülni?