Ha a gyerekvállalás olyan csodálatos dolog, akkor miért van az, hogy a legtöbb ember ennek a "csodálatos dolognak" a nevében bát másokat? (Pl.: ha nem szoptatsz, rossz anya vagy, ha nem kötöd magadra a gyereked, mint egy kenguru, rossz anya vagy)

Kritizálás elve: ha magadban nem találod a jót, másban keresed a rosszat.

Ezek a nők nincsenek megelégedve magukkal, annyi az össz. teljesítményük, hogy szültek. Ezek azok a nők, akik azt gondolják, hogy a női mell az egy kommunikációs eszköz, és ha nincs non stop csecsen a gyerek, akkor nem fog kötődni hozzájuk. Továbbá ezek azok a nők, akik tettegnek attól, hogy a gyerekük felnő, elköltözik, és ezek a nők szoktak öngyilkossággal fenyegetőzni, hogy : "Ha elköltözöl, én megölöm magam."

A második jól megfogalmazta amit gondolok. Kiegésziteném azzal hogy ezek az anyák úgy fogják fel a gyerekvállalást mint egy szolgálatot, ami csak lemondásokkal járhat. Később nagyobb valószínűséggel fogják a gyerekhez vágni hogy "bezzeg én mindent feláldoztam érted". A kötődés is csak egy bizonyos mértékig egészséges.

Nem bírják elviselni ha más kicsit lazábban áll a dolgokhoz, mondjuk nem omlik össze a világ ha idő előtt elapad a tej. Nem kell belehalni a gyereknevelésbe.

Szerintem az ilyen anyák előre kitalaljak az ilyen elveket, és közben majd beledoglenek, hogy kitartsanak mellettük, semmi rugalmasság vagy újragondolás nem történik.

Senki nem veregeti meg a vállát az erőfeszítésekert, mert a kis babák leszarjak hogy ők minden este órákat fejnek, és hogy kötődően nevelik e őket, csak jól akarnak lakni.

Ezert elkezdik más anyukakkal összemérni magukat hogy megveregethessek a saját vallukat.

Nekem elég határozott véleményem van sok dologról, leginkább a sírni hagyásos alvásra szoktatásról. Mikor mesélték, hogy anyuka átsír pár éjszakát a saját szobájában a fejére szorított párnával, hogy ne hallja az egyhetes csecsemője sírását, aki “csak hisztizik, lehet látni a szemén” vagy “még nem tudja, hogy biztonságban van a szobájában, most tanulja”, na hú.. mikor az enyém is éppen megszületett, meg tudtam verni az anyukát, annyira átéreztem, hogy szegény tehetetlen semmit sem tudó újszülött az ostoba anyja miatt keservesen ijedten sír és senki nem megy.. egyből olyan mintha az én gyerekemet kínozták volna így, teljesen kikészített, összevesztünk és jó sokáig nem beszéltem a rokonommal, azóta is csak felületesen, nem nagyon tudtam neki megbocsátani, pedig nem is az én gyerekem, de olyan rossz véleményem alakult ki róla, hogy az ostobasága miatt rossz egy csecsemőnek..

Egyszerűen nagyon féltettem azt a kicsit és a hormonbomba eléggé felturbózza az empátiát.. ki vagyunk élezve a gyerekeket ért sérelmekre olyankor. Az pedig, hogy mit látunk sérelemnek, mindenkinek más. Lehet szerinted is kegyetlenség a sírni hagyás, amit csinált, más szerint meg normális és pl kegyetlenség a háztartási kekszet majszoltatni vele 5 hónaposan(én csináltam).

Másnak más a fontos, de sosem egymáson akarnak, akarunk túltenni, hanem egyszerűen bementenénk minden babát és a saját, szerintünk legjobb módszerrel szeretnénk, ha bánnának velük, ahogy mi tesszük a miénkkel.

#7

Észkombájn! Nem gondoltál arra, hogy kikészült? Vagy szülés utáni depressziója van? Inkább a saját házad tájékán söprögess és ne ítélj el senkit, mert nem vagy bíró.