Lányok/nők ebben az esetben mennyi ideig tartanátok ki a barátotok mellet?

Szóba sem jöhetne, hogy elhagyjam. Én olyan típus vagyok, hogy a másik minél gyengébb, én annál jobban mellé állok (valahol szerintem ez ilyen női, anyáskodó, gondoskodó reakció). Azt meg, hogy nincs szex, hol nem sz@rom le? Lenne annál sokkal nagyobb bajunk is (vagyis neki, de ami az ő problémája, az az enyém is).

Kitartást!

Legutolsó féregnek érezném magam ha ilyen helyzetben képes lennék otthagyni valakit.

Nagyon szorítok hogy elviselhetővé tegyék a helyzeted, kitartást!!

Nekem gyanús lenne, hogy minden orvos hüly,e. Ennyi orvos, ennyi műtétet nincs az az Isten, hogy elszúr.

A művese dolog se tiszta nekem. Anyukám 40 éve a művesén dolgozik. Vagy van vese működésed, vagy nincs. Neked hol van, hol nincs? Mert már az elején azt írod, hogy vese beteg voltál, majd nem volt vizelet, majd volt, majd nem volt stb. Nekem nagyon kusza amit írtál.

Hogy válaszoljak, az első fél-1 évet tuti végig viszem, hiszen eleve betegen ismertelek meg, benne volt a pakliban, hogy rosszabbodik a helyzet. De egy ponton túl, vagy normális orvost kell keresni, vagy a probléma valós okát, mert olyan nincs, hogy mindenki, mindig, mindent elcsesz nálad. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg egy egészségesebb időszakban kilépnék. Nem elsősorban a betegség miatt, hanem mert tarthatatlan ami történik és láthatóan nem lesz vége, de még érdemi eredmény se.

Azzal is nehezen élnék együtt, hogy heti kétszer kezelésekre kell járnia a páromnak, ami után gyenge, fáradt, rosszul van stb. Illetve a betegséggel járó egyéb megkötésekkel. Ennek megfelelően a munkabírása is kritikus és munkát találni se biztos, hogy sikerülne. Az értágító eszközt is nagyon nehezen viselném ami ezzel jár, de ha amúgy a kapcsolatunk jól működik, a párom jól kezeli a helyzetet és szeretem, nem lenne vele bajom, megszoknám. De nálad nem ez történik, sőt számomra teljesen lekövethetetlen pontosan mi is zajlik, így azt mondom, hogy kiszállnék.

Hú hát elhagyni biztos nem hagynám, nem azért mert sajnálom, hanem mert szeretem.

Ha valakit szeretünk nem hagyjuk el betegség miatt.

Bár mentálisan biztos kilennék teljesen amiért ennyire beteg a párom és nagyon aggódnék érte de minen egyes percben mellette lennék.

Nálam ez elsősorban attól függene, hogy a párom hogy kezeli, és közben hogyan kezel engem. Szóval önmagában az, hogy súlyos beteg egyáltalán nem lenne ok a szakításra. De ha elhagyja magát, ha nem jár orvosról orvosra, hanem csak feladja, és lesz, ami lesz, biztosan nem nézném végig, ahogy belehal. Ahogy, ha a társaként, párjaként kezel továbbra is, szintén kitartanék mellette. De ha elzárkózna előlem, begubózna a saját világába, akkor elhidegülnék tőle, és akkor is, ha ennek ellenkezője történne, és a nap 24 órájában panaszkodna hónapokon, éveken keresztül, és ezért szűnnénk meg egy pár lenni.

Én minden lehetséges érzelmi, anyagi, fizikai támogatást megadnék, ami csak tőlem telik, ameddig ő ugyanezt belefekteti.

3 éve vagyok a párommal, és elmondtam neki hogy jöhet ezen a világon bármi, amíg szeret és őszinte egy tapodtat sem mozdulok.

Szörnyű ami veled történt, de vannak sokkal rosszabbak, aki elveszíti a lábait, lebénul stb..

meg sem fordulna a fejemben elhagyni, soha. De én eszméletlenül is szeretem őt, előző kapcsolatomban sem hagytam volna el, de nem hiszem hogy annyira sokáig húztuk volna. (Így sem húztuk)