Találkoztál már olyan személlyel, akivel mintha valami különös kötelék lett volna köztetek? Már első pillanattól kezdve, nem hosszú kapcsolatban.

igen a főnököm, mindig tudtam mit fog mondani vagy tenni és azt is tudtam , hogy mit érez

éreztem amikor rámnézett, hogy most le leszek ba**szva vagy meg leszek dicsérve.

#4

Szerencsés vagy.

Én csak sablonokat látok.

Mások életében hamar észre veszem a jeleket, a sajátommal kissé elbajlódok...aztán a végeredmény ugyanaz. Rájövök, hogy volt már ilyen

Igen, kétszer voltam így szerelmes. Egy barátnőmmel is volt olyan élményem, hogy fel akartam hívni a vonalas telefonunkat, felemeltem a kagylót és ott volt benne. Mert abban a pillanatban hívott és annyi idő se volt, hogy kicsöngjön. De amúgy érdekes, mert nem igazán voltunk más téren lelki rokonságban és véget is ért a barátságunk.

Az a 2 telepatikus szerelem se teljesedett be soha. Az elsőnél konkrétan volt olyan, hogy egy hangot hallottam, ami azt mondta múlt időben, hogy meghalt az apukája és pár hét múlva tényleg meghalt.

A második ilyen telepatikus szerelem 20 év múlva lett, itt nem annyira terészetfeletti, hanem inkább olyan érzés, hogy érzem vagy tudom, mikor mi játszódik le benne. Pedig nem sokat találkoztunk életünkben. Volt olyan, hogy megosztott egy szerelmes dalt és a fejembe vettem, hogy rám gondolt közben. Pedig nem állok jól önbizalom terén, de akkor ez volt a meggyőződésem és be is igazolódott. Mondjuk a dalt sose kérdeztem meg, de nem sokkal később bevallotta a vonzalmát.

Akivel összejött a párkapcsolat hosszú távon, az olyan hazaértem szerelem volt sokáig, földindulás és gyomorgörcs és kézremegés nélkül. Jó volt nagyon, amíg tartott, de szerintem nem is volt soha igazán kölcsönös, ráadásul a lelkünk sose talált egymásra, soha nem éreztem azt, hogy tudom, mire gondol. Mondjuk vele kapcsolatban is volt egy erős megérzésem, mert nem árulta el, hogy kivel vesztette el a szüzességét és valahogy ebből kitaláltam, hogy egy rokona volt. A reakciójából kiderült nekem, hogy igazam van, de persze nem árulta el, hogy ki az. Aztán egyszer elmentünk rokonlátogatóba és az illető kislánya ránézett a páromra és azt mondta neki, hogy apa. Szétmentek a szülei és egykorú lehet az apja a párommal, valószínű ezért nevezte apának a páromat a kicsi lány. Amúgy sok évente egyszer találkoznak, szerintem a kislányt akkor látta a párom először életében. És furcsa, mert nem is akkor, hanem pár nap múlva hirtelen belém villant, hogy ezzel a rokonával vesztette el, akinek van ez a kislánya. Természetesen nem a páromtól van a gyerek, már akkor is vagy 15 éves volt a sztori, mégis ha a kislány nem szólítja apának, talán sose jövök rá. Lehet, hogy itt nem is nekem volt telepatikus képességem, hanem a kicsinek.

Egyszer volt ilyen. Első pillanattól kezdve rendszeres volt, hogy egyszerre szólaltunk meg, ugyanazt mondtuk ugyanolyan hangsúllyal és sebességgel, pontosan ugyanazokkal a szavakkal. A barátaink meg is őrültek tőlünk :D Erről azóta leszoktunk, most már inkább telepatikusan kommunikálunk. Pl feláll a kanapéról, én csak annyit mondok, hogy "igen", és ő meglepődik, hogy amúgy most kérdezte volna meg, hogy kérek-e én is kávét. Hát na, szóval nálunk ez az első pillanattól kezdve teljes összhang volt.

7. éve vagyunk együtt, összeházasodtunk és már gyerekünk is van.