Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményed egy ilyen fiúról?
Érdekelne a véleményetek, megpróbálok leírni pár dolgot magamról, jót is, rosszat is.
19 éves vagyok, majdnem 2 méter magas, és 90 kiló. Kondiba járok, van, hogy napi 2 alkalommal is, a kondi az, ami az egyik legfontosabb dolog az életemben, van, hogy emiatt kelek fel egy adott napon, ez ad értelmet a napjaimnak. Az életmódom is ehhez igazodik, és a napirendem is.
Egyetemre járok, ahol egészen jó eredményeim vannak, a felső 15-20%-ban benne vagyok. Előtte egy elit gimnáziumba jártam.
Hobbi szinten DJ-skedek, szeretek partykba járni, de szeretek a barátaimmal csak sétálni és beszélgetni is, vagy beülni valahova, esetleg egy parkban fűben ülve beszélgetni több órán keresztül. A DJ-skedés nem azt jelenti, hogy csak House és RnB zenéket hallgatok, ugyanúgy eljárok rock koncertekre is, és hallgatok hiphop zenét is.
Ha partyban ismerek meg egy lányt, akkor nem érdekel túl sokáig, csak addig, amíg meg nem kaptam, utána felejtős. Viszonylag sok haverom, de eléggé kevés (6-7) barátom van, akikkel mindent megoszthatok, akikre mindig számíthatok, és akik rám is mindig számíthatnak.
Nagyon hosszú kapcsolatom nemigen szokott lenni, mert nem érzem szükségesnek, és féltem a szabadságom.
Általában megpróbálok divatosan öltözködni, minőségi ruhákban járni. Számomra fontos a jó megjelenés, amihez hozzátartozik az ápoltság is.
Ám néha vannak olyan napok, amikor elhanyagolom magam, semmi sem érdekel, csak egy pizsamában nézek filmet egész nap, ilyenkor rendszerint depressziósnak érzem magam, ám ez maximum 2 napig tart, természetesen ilyenkor is fürdök:)
Néha, mikor egyedül vagyok, például utcán, vagy egy boltban, elbizonytalanodok, szó szerint béna leszek, butaságokat beszélek, és sutaságokat teszek.
Az érzelmeimet nem igazán tudom kifejezni, ha úgy érzem, hogy véletlenül szerelmes lennék, akkor inkább elnyomom magamban, és megpróbálok továbblépni.
Nem tartom sokra a csúnya embereket... (Itt nem azokat, akik így születtek, hanem azokat, akik túl kövérek, ápolatlanok, stb)
Aki nem ismer, sokszor azt hiszi, hogy nagyképű bunkó vagyok, aki mindenkit csak kihasznál, és mindenkin csak átgázol, ám akik jobban megismernek kellemesen csalódnak...
Ti összejönnétek egy ilyen emberrel, ha változni szeretne, és azt szeretné, hogy végre teljesen valakié lehessen? Egyáltalán képes lehetek változni?
Köszi, ha végigolvastad, és mindjobban, ha válaszolsz is.
nekem szimpatikus vagy a leírtak alapján, lehet azért mert én is hasonló vagyok mint te. Szerintem lehet stílusod. Inkább legyen stílusod és egy kicsit legyél bunkó, mint álszent unalmas ember. Példának felmoznám itt Kinter Oszkárt -remélem jól írtam- akit sokan bunkónak tartanak, pedig csak egyéniség.
Csak, hogy válaszoljak a kérdésedre, én nem jönnék össze veled mert fiú vagyok.
jah és mégvalami
kedves kérdező: csak azt szeretném tudni, hogy mióta ápolatlan az, aki túlsúlyos?
hogy következhet az egyik a másikból?
Ne hallgass az itt kommentelőkre. Semmi baj sincs veled, és nem volt egy deka bunkóság sem abban, amit írtál. Bár én alacsonyabb vagyok nálad, szintén nagyon sokat sportolok, bár inkább aerob-jellegben utazom, 2 egyetemre járok, és dolgozom mellette.
Ne várd el, hogy az átlag semmirekellő, lusta ember megértsen, hidd el, hogy nem vagy egyedül, és büszke lehetsz, hogy 6-7 igazi barátod van, ez sokkal több annál, mint ami a legtöbb embernek megadatik.
Ami az érzelmeket illeti: fejleszd az érzelmi intelligenciád, érdemes lehet önkéntes munkát vállalnod, eljárni pszichológiai, önismereti előadásokra.
Ha érdekel, írj privit.
Jah, és még1x mondom, ne lombozzanak le az itt kommentelő 16 évesek, ebben az országban bűn az, ha sikeres vagy, és van tartásod / önbizalmad.
22/F
Szóval te vagy az a tipikus izomagyú f4szkalap.... el vagy szállvamagadtól , hogy te mennyire tökéletes vagy.Most úgy őszintén napi hány órát töltesz el a tükör előtt magadat nézegetve hogy milyen tökéletes vagy ?? Én fiú vagyok szóval nem jönnék össze veled , de még haverkodni se haverkodnék veled nem szeretem az ilyen beképzelt , más embereket a külsejük alapján lenéző embereket.
Am meg mindenkinek megvan a párja , majd te is találsz magadnak egy hasonlóan önimádó , másokkal bunkó lánykát...
Persze hogy képes lehetsz változni, amint megtaláltad azt a lányt aki megér neked ennyit... Majd idővel. Amúgy érthető, hogy mindenki azt hiszi h csak kihasználod a lányokat, mivel jelenleg tényleg így van... De ezen egyedül is tudsz változtatni, nem barátnő kell hozzá, hanem elhatározás.
L21
09:34: Miért, a kérdésből hol jött le az, hogy el van ájulva magától? Tényeket írt le, sehol sem hangoztatta felsőbbrendűségét. Azt meg kétlem, hogy ne tennél 1-2 megjegyzést, vagy ne fogalmazódna meg benned kritika egy túlsúlyos ember láttán.
Az előzőnek: Miből gondolod, hogy jelenleg kihasználja a lányokat? Ezt nem tudom hogyan szűrted le a szövegéből.
na kedves utolsó...csak egy kérdésem lenne hozzád:
Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?
jah és itt a válaszod:
"Ha partyban ismerek meg egy lányt, akkor nem érdekel túl sokáig, csak addig, amíg meg nem kaptam, utána felejtős."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!