Van olyan szituáció amikor egy hazugság jobb,mint az igazság?

Apukám miatt volt fontos, hogy tudjon elbúcsúzni mindenkitől. Sejthette, hogy nagy a baj, de azt hitte szívinfarktusa volt (mert korábban volt neki egy), de ez sokkal súlyosabb volt.

Amúgy meg mindenki maga érzi, hogy mit kell tennie, de én annak ellenére útalom a hazugságot. Az igazságot pedig csak a közelállóktól szeretem hallani. Ha valaki Istent akar játszani, hogy megnyugtassa a saját lelkiismeretét, azt nem szeretem.

"Én alapvetően azt ha elhalgatok valamit nem titulálom hazugságnak."

Pont erről olvasok könyvet, az író próbálja a hazugságot definiálni, és erről is szó van, hogy sokan az elhallgatást nem tekintik hazugságnak, mert passzív, nem kell tennünk semmit érte.

Pl. ha megcsalom a férjem, és nem kérdezi, hogy hol voltam, akkor ha nem mondom el, nem hazugság. Viszont ha megkérdezi, hol voltam, és valótlant állítok, az már hazugság.

Szerintem valótlant állítani vagy valósat elhallgatni hazugság. Nem tudok olyan szituációt, amikor azt mondanám, bár hazudna ezzel kapcsolatban nekem valaki. Inkább élek az igazságban, akkor is, ha fáj vagy szomorú, mint egy hazug vattacukorfelhőn.

14 erre írtam, hogy a jelenben történő dolgok elhalgatása számomra se opció. Ez azokra a dolgokra él, amik nem engem érintenek. Amik nem a kapcsolatunkat érintik.

Kérdező Egyrészt, tényleg nem érdekel ha még volt a fél város neki, másrészt az egy dolog, ha váltanak pár szót egy régi ismerőssel de nem szól. Hiszen az nem oszt, vagy szoroz az életemben. Sőt az övében sem. De mikor napok/hetek óta aktívan beszélget a másikkal a párom, esetleg sutyiban találkozik is vele, az már túl megy egy határon. Akkor az a valaki fontos lett az életében és ha erről nem szól annak oka kell legyen.

A volt páromnak is voltak ellenkező nemű barátai, soha nem zavart ha találkoztak. Ment nélkülem bulizni is, stb. Mert ez a normális. Nem vagyok féltékeny típus amíg nem érzem, hogy hülyére vesznek. Onnantól se kifejezetten féltékeny vagyok, egyszerűen ott, akkor elveszik a bizalom és azt se fogom elhinni, amit kérdez a másik. Egy kapcsolatban szerintem alap, hogy adunk egy általános tervet a napunkról. Nem azért mert le kéne jelentkezni, hanem egyszerűen hogy a másik tudja kb mi várható aznapra. Alap, hogy szólunk, ha leszervezett találkánk van, akár ellenkező nemű az illető, akár azonos nemű.

Ha valaki így intézi az ügyeit sutyiban, titkolózva akkor, vagy engem tart megbízhatatlannak, vagy ő maga az. Így, vagy úgy, de akkor semmi értelme a kapcsolatnak.

Persze, hogy van!

Például:

Kérdés: "Kövér vagyok ebben a nadrágban?"

Hazugság: "Á, dehogy is, de miért nem próbálod fel ezt a másikat, talán ez még előnyösebb lenne?"

Igazság: "De még mennyire! Úgy nézel ki, mint egy telefosott szemeteszsák!"

Na, szerinted melyik az egyetlen elfogadható válasz?

Mivel a párkapcsolatban van a kérdés...szerintem inkább kíméletesen, de mondja meg az ember az igazat.

Akár hogy elhízott-e az illető, akár hogy nem áll jól a ruha, akár hogy mennyire szereti a másik családját... Meg amit írt már valaki, a lezárás miatt az okot, miért van vége. Ezzel kapcsolatban lehet olvasni még számomra érthetetlen véleményeket: inkább nem mondom meg, mert neki úgy jobb lesz. Nem értem sokan miért akarnak a másik helyett gondolkodni...

Viszont valóban könnyebb lenne válaszolni ha megmondanád konkrétan mire is gondolsz, kérdező.