Özvegy lettem 25 évesen, hogy lehet ezt kibirni?

Nagyon sajnálom, mi történt a férjeddel?

Nem tudom de most nagyon szomorú lettem :(

Ez szívás. Ne legyél ennyire szigorú magadhoz, ez nem egy nagyi elvesztése, amire fel lehet készülni emberi számítás szerint. Hagyj időt a gyászra (hapsizás kapcsán értendő) a barátokkal továbbra is tartsd a kapcsolatot.

Erre sajnos nem lehet mit mondani. Majd telnek a hónapok, az évek és könnyebb lesz mindkettőtöknek...

Őszinte részvétem. Ez most nagyon nehéz időszak neked, de túl fogod élni, már csak azért is, mert ott van a kisfiad, aki erőt fog neked adni a folytatáshoz. Dédim annak idején, a 20-as évek közepén úgy maradt egyedül három gyerekkel, hogy a férje kiment Amerikába, és soha nem jött haza, egy fillért sem küldött soha. Éppen építkeztek, a gyerekeket nevelni kellett, így dédim kölcsönt vett fel, és sokféle munkát elvállalt, hogy pénz legyen, éjszaka mosott a gyerekekre, és persze ott volt a háztartás, a föld, a jószágok. Ja és a beteg anyósát is ápolhatta pár évig. Túlélt két világháborút is, mégis tudott nevetni, örülni az élet apró örömeinek is. Most nyilván tehetetlennek érzed magad, és kilátástalannak tűnik minden, de szerintem egy idő után csökkenni fog a fájdalom, és újra megtalálod majd a boldogságot. Elfelejteni valószínűleg soha nem fogod a férjedet, nem is kell, az emléke mindig veled lesz, de valószínűleg ő is azt akarná, hogy idővel lépj tovább, mert még sok megoldandó feladat áll előtted.

Őszinte részvétem. Ez elég lehangoló. A legjobb szándékkal mondom, keress egy pszichológust, ne félj elmenni hozzá.