Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez nem felháborító szerintetek?
Én 35 éves nő vagyok kb. 30 kg súlyfelesleggel. Ha elhagyna a párom, egyből találhatnék magamnak pasit.
ejnye, még nincs április elseje.
10 kiló az kb semmi.
Ez nem a túlsúlyos kategória. Főleg ha arányosan oszlik el, és csinosan tud felöltözni.
De a súlynál fontosabb, hogy legyen kisugárzása. Ha jókedvű, mosolygós, magabiztos, mindig lesz társasága, mert az emberek szeretnek a közelében lenni. Ebből pedig nyilván párkapcsolatok is születnek.
Egy férfinál sincs ez másképp. Egy 40-es, mackós pasi is kaphat fiatalabb barátnőt, és kap is.
Azt, hogy van rajta pár kiló plusz, most úgy állítod be, mintha egy lestrapált, slampos, igénytelen valami lenne. Pedig nem.
A társkeresés inkább szól a személyiségről érett emberek körében, mint a testsúlyról vagy a szép arcról.
Nekem épp egy alacsony pasi tetszik. Kb olyan magas, mint én. Egy helyen dolgozunk, multinál. Ha jól tudom, 9 évvel idősebb nálam. Észre sem vesz. Nem vagyok túlsúlyos. (vagy max 2-3 kiló, de azt meg ki mondja meg, hogy mennyi a normális?)
De igen, de erre egyszerű a magyarázat.
mondjuk kezdjük azzal, h sosem értettem, a férfiak miért mennek le kutyába és próbálkoznak öregedő, beképzelt, nem túl okos nőknél..
a fentebb írt példa inkább kivétel, mint általános. a nők 30 éves koruk körül már erős lejtmenetben vannak, hiszen a a nők 20-25 évesen a legvonzóbbak.
én azt látom, hogy úgy általában a magyarok borzasztóan beképzeltek és túlbecsülik a képességeiket.
A nőknél meg hozzáadódik az is, hogy azt hiszik, úgy válogathatnak, mint 25 évesen.
az átlagos magyar 40 körüli nő sajnos frusztrált, beképzelt és butább, mint egy külföldi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!