Miért akad fenn mindenki azon, hogy egy két gyerekes (egyedülálló), negyvenes apukát szeretek?

Még ő maga is meg szokta jegyezni, mások pláne, de én ezt akkor sem értem. Nekem is vannak gyerekeim. Tán a szülők nem szeretetnek többé, vagy mi van?? Meg azok talán nem szoktak kefélni?? Mondjuk arra már nem mondanak semmit, sőt, az neki dicsőség, de kapcsolat...

Úgy értem tudom, hogy így sokkal nehezebb, de a szerelem arról kellene szóljon, hogy együtt, egymásért, egymással mindent megoldunk. Vagy az talán neki, nekünk már nem jár??

De amúgy tök komolyan. Valakiről kiderült, hogy a közös ismerősünk. Megemlíteném őt neki, aki amúgy pár lépéssel mögötte személyesen is jelen volt, ő pedig annyit nyögött nekem oda nyeglén-bután, értetlen és enyhén szörnyülködő tekintettel, hogy neki gyerekei vannak. Bólintottam. Kimondtam a nevüket és korukat. Még mindig ugyanúgy nézett rám, és a biztonság kedvéért azért elismételte, mintha nem annak lett volna vehető a válaszom, hogy tisztában vagyok vele.

Velem van a baj? Mintha csak azt mondta volna, hogy házas, olyan képpel nézett rám - de nem az. Miért kellene ettől rossznak éreznem magam?? És főleg lemondanom róla?

Valaki magyarázza el könyörgöm, mert én ezt képtelen vagyok belátni.