Ha túlsúlyos vagyok, akkor nekem tényleg csak öreg, beteg, bolond vagy csúnya pasikkal kellene összejönnöm?

Csakhogy én saját magam miatt nem szeretnék lefogyni, mert én jól érezném így magam. Nekem ez mindig egy kardinális kérdés volt az életemben, mert mindig túlsúlyos voltam és okozott ez elég problémát, viszont sosem magam miatt. Engem sosem bántottak az iskolai közösségekben, nem cikiztek, nem csúfoltak, nem voltam kiközösítve, csomó barátom volt és sosem voltam annyira elhízva, hogy az akadályozott volna valamiben (pl. mozgás), nem lehetett volna ruhát kapni magamra vagy egészségügyi gondjaim származtak volna belőle. Max. esztétikailag volt kérdéses, de én sosem láttam magamat csúnyának és nem volt bennem semmiféle igény arra, hogy én konkrétan vékony legyek. Engem már ilyen 16-17 évesen kezdtek el a külsőmmel piszkálni és bántani, felnőtt emberektől kaptam a beszólásokat az alakomra pl. tanároktól, rokonoktól. Ez nekem nagyon rosszul esett, mert tényleg kb. semmibe vettek. Akkor erre nagyon rá voltam görcsölve és fogytam, de sosem sikerült úgy lefogynom, hogy azt tartani is tudtam volna. A fiúk terén akkor sem tapasztaltam semmi változást, amikor éppen kevesebb kiló voltam, ugyanúgy nem kellettem senkinek. Annyi, hogy ha éppen fogytam, akkor a beszólogatós emberkék megdicsértek, de ha híztam valamennyit, akkor megint el lettem hordva mindennek. Úgyhogy én ezt elengedtem, mert nem láttam értelmét annak, hogy mindig bőgjek meg rossz kedvem legyen és attól féljek, hogy most híztam egy kilót vagy sem, csupán azért mert akkor mit fognak szólni. Most 76 kiló vagyok és nekem ez így jó. A mozgást abbahagytam az egyetem kezdetekor és valamit el szeretnék kezdeni, de én nem akarok kalóriákat számlálgatni meg méregetni, hogy mit ehetek és mit nem. Ha nem ezt látnám, hogy egy normális ember sem vesz észre, akkor bennem abszolút nem merülne fel az, hogy most fogyjak vagy sem és az eddigi tapasztalataim alapján azt érzem, hogy így ismét semmi esélyem nem lenne arra, hogy ténylegesen életmódot váltsak, lefogyjak és úgy is maradjak, mert ez nem a saját vágyam vagy célom. Az pedig nem hiányzik, hogy megint másokhoz igazítsam az önértékelésemet.

Valamint alapvetően nem az keserít el, hogy kevesebb embernek tetszem vagy nem vagyok annyira népszerű, mint egy vékony vagy kifejezetten izmos, edzett lány. Hanem konkrétan arról van szó, hogy engem csak olyanok találnak meg, akik szerintem senkinek sem kellenének és nem érzem azt, hogy ez azt jelenti, hogy én válogatós lennék. Én nem a Mr. Universe-re várok, amit az egyik válaszoló írt, de azért én nem vagyok elmebeteg, retkes, kancsal, ápolatlan vagy buta, hogy egy ilyen férfival szeretnék összejönni, ahogyan 20 évesen nem is az 50+ korosztály az esetem.