Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Az ufónauták, miért tekintenek...

Az ufónauták, miért tekintenek ránk csodálkozva & egyben irígykedve?

Figyelt kérdés

Mindíg csodálkoztam azon, hogy az idegenek mikor elvittek és volt szerencsém úgymond telepatikusan belelátni az érzelmeikbe, mivel aki beléd néz ugyanúgy te is belé látsz, ilyen a telepatikus folyosó. Szóval csodálkozással vegyített irígységgel tekintettek rám és ezt pár 'sorstársam' is megerősítette, akiket elvittek és emlékezett még azokra a pillanatokra, amikor pásztáztták az agyát. Nos, nemrég olvastam egy könyvet (Grüll Antal : Az emberiség eredete), melyben a szerző láthatólag elég sokat tud a világról rólunk emberekről és egy érdekes dolgot említ meg, viszont nem fejti ki. Az érdekelne ez mennyire fedi a valóságot?


Egyes elméletek szerint bennünk emberekben megvan valamilyen Isteni teremtő erő vagy vírtus, most jobban nem tudom körülírni ezt az adottságot, ami valójában sokkal nagyobbá tesz minket, mint egy technikailag évmilliárdokkal előttünk járó fajokat és mivel nem tudjuk, hogy más fajoknak ilyenjük nincs nem is tudjuk kezelni, azt hogy mire való, így gyakorlatilag mi emberek mind kallódó kozmikus tehetségek vagyunk.


Nagyon sok elmélet szerint a minket látogató idegenek azért teremtettek minket embereket, anyagi testbe vagyis az anyagi testünket és ebbe az univerzumba, ahol talán az egyetlen 3D-s élet itt van, hogy tanulmányozzák ezt a vírtust, ami belőlük hiányzik. Állítólag az idegeneknek nincsen tudásuk a vilgról, hogy milyen volt trillió évezredekkel ezelőtt, amikor mi éltünk és ők negatív parazita, energiaszívó fajok. Azért keltettek minket életre, istenből lehívva a lelket, hogy ezt az isteni vírtust tanulmányozzák és magukévá tegyék, de nem sikerül nekik. Elvileg ezért visznek el éjjel amikor alszunk és ezért tanulmányoznak minket, különben semmi értelme sem lenne egy technikailag milliárdokkal lemaradt fajt.


Hallottál már erről az elméletről? Mi a véleményed róla?


2016. aug. 10. 15:52
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
31%
Pfujj.... ostobaság!
2016. aug. 10. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
55%
Mert ennyi hülyét még sehol sem láttak.
2016. aug. 10. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 Shai-Hulud ***** válasza:
42%
Azért néztek rád csodálkozva, mert még szabadon mászkálsz, pedig a zárt osztályon kellene lenned.
2016. aug. 10. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:

# 3 Átérzem az ostoba ironiád, de nem hiszem, hogy irígyelnék a zárt osztályt, hiszen képesek lennének maguk is bemenni oda :))


Másrészt ez a bolygó egy pszichiátriai zárt osztály. Hiszen nem tudjuk elhagyni, nem is láttunk mást ezen kívül, tehát zárt. Kénytelen vagyunk együt élni egy mással és az emberek többsége, szűklátókörű, csak azt hiszi el amit lát, sztereotíp, rasszista, demagóg és még sorolhatnám és ezekkel kell együtt élni. Azaz a Föld is egyfajta pszichiátriai zárt osztály, miért irígyelnének minket?

2016. aug. 10. 17:05
 5/26 Shai-Hulud ***** válasza:
28%

"Átérzem az ostoba ironiád, de nem hiszem, hogy irígyelnék a zárt osztályt,"


Dehogy érzed át, hiszen még a mondatot sem tudtad értelmezni!

Nem a zárt osztályt irigylik, hanem téged, hogy megúsztad azt.

Na de mindegy is, belátom, ez túl bonyolult...

2016. aug. 10. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
13%
Még klasszikus értelemben véve is 4 dimenzió van, elméleti szinten akár 26 is lehet, de amúgy ne zavarjon...
2016. aug. 10. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 A kérdező kommentje:

"Unatkozik, nem dolgozik, nincs csaladja stb.. ráér ostoaságokon agyalni, és még el is hiszi. Hit gyülis prédának tökéletes."


Örülök, hogy ilyen jó jósnak érzed magad. Kipróbálhatnád tudásod az EZO TV-be, hogy ne légy szegény. Köztük jojós lennél :))


"Dehogy érzed át, hiszen még a mondatot sem tudtad értelmezni!

Nem a zárt osztályt irigylik, hanem téged, hogy megúsztad azt.

Na de mindegy is, belátom, ez túl bonyolult..."


Azt tudnak irígyelni ami után vágynak és nekik nincs meg, te még ezt sem tudod ! Mindegy nem vitatkozok fogyatékkal. Értem hogy szerettek trollkodni, de legalább értelmesen is tehetnétek.


"Még klasszikus értelemben véve is 4 dimenzió van, elméleti szinten akár 26 is lehet, de amúgy ne zavarjon..."


Ez az univerzum 3 térdimenziós, sokan nem értik meg hogy az idő is dimenzió, ezt elkerülendő, meg a sok trollkérdést írtam 3-mat.


Jó lenne értemes válaszokat olvasni. Nos, Az ufónauták, miért tekintenek ránk csodálkozva & egyben irígykedve?

2016. aug. 10. 17:59
 8/26 anonim ***** válasza:
30%
Bizonyítsd, hogy így van! Addig a kérdésnek nincs alapja.
2016. aug. 10. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 Shai-Hulud ***** válasza:
31%
Mondd, rád mikor tekintett egy ufonauta - akár irigykedve, akár nem?
2016. aug. 10. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
69%

Mert a spiritualizmust és a földönkívülieket, mindenki úgy fogja fel, hogy az egyik üti a másikat.

Az persze nem jutna eszükbe, hogy mi van akkor, ha a kettő egy, és ugyanazon..

2016. aug. 10. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!