Voltaképpen miért olyan elképzelhetetlen, hogy a Földön eddig még nem jártak földönkívüli lények?
Sok olyan megmagyarázhatatlan jelenségre bukkanhat ember, ha nyitott szemmel jár. Millió számra érkeznek a bejelentések azonosítatlan repülő tárgyakról. Persze rá lehet fogni, hogy azok nagy része nem földönkívüli eredetű, ami sok esetben igaz is, de vannak köztük valódi UFO észlelések, amit nem tud hová tenni az ember.
Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, aki teljes mértékben elutasítja ezt, hol ott értelmesenek gondolná a másik, mintha direkt lesütné a szemét nem véve tudomást, vagy gyenge kifogást keresne az esetre. Gondolom nem kell emlegetni az 1947-es Roswell-i UFO szerencsétlenséget, az akkori szkeptikus társadalom lesütötte szemét. Merthogy a katonaság és az Amerikai kormány az igazmondásról híres. Lassan már úgy érzem, hogy csak én vagyok szkeptikus e téren.
A Föld itt van már kb. 5 milliárd éve. Mi emberek meg még csak nem olyan rég élünk itt.
Szóval ez alatt az 5 milliárd év alatt simán járhattak itt valamikor. :)
Azért, mert eddig még nem találtak több ezer éves űrhajót!
És fejlődésük során mindenük fejlődött csak a navigációs rendszerük gyengült meg, hogy éppen napjainkban szenvednek balesetet!
2. Miért kellett volna űrhajót találni? Simán csak elmentek vele.
A roswell-i esetben meg miért lenne azonos a két faj?
Ezek az égi jelenségek amiket ufóknak mondanak, kizárt dolog, hogy ufó legyen. Ezek csupán vetített képek, amiket az űrszemétről visszavert fények rajzolnak légkörükbe.
Csak a tudatlan ember hiszi azt amit lát! A gondolkodó ember csak akkor hisz, ha tapasztal.
Ezek az égi jelenségek azóta szaporodtak el, amióta az első fellőtt műholdat -mikor lejárt az ideje-felrobbantották, ez több ezer kisebb nagyobb darabkája közül néhány darabka föld körüli pályára állt. Ezzel lehet magyarázni az ufónak mondott jelenségek irányváltoztatását is, -ennek könnyen utána lehet nézni, ha van kéznél egy lézerceruzád. A ceruza pici gombja úgy repked a falon, mint a jelenségek az égen. És ha ködbe világítasz vele, ott különböző formákat is vélhetsz látni.-
#2 Próbálj már úgy valamit megkeresni, hogy azt sem tudod hol keressed. Nem vagyok ufohívő, de hiszek bennük.
Nem zuhannak le sorra, de semmi sem tökéletes a meghibásodás szinte kiküszöbölhetetlen. Nem mondom azt, hogy bármelyik szervezet kapcsolatot tartana velük, mert az nevetséges lenne. De hiszem, hogy ha egykor lezuhant Roswell-ben egy földönkívüli gép, akkor a katonaság (Az Amerikai kormány) nem szeretnék, hogy mindez napvilágra kerüljön, valószínűleg a technológiát megtartják maguknak.
nem az a kérdés hogy vannak-e.
mindenki a bizonyítékot várja.
de minek is?
itt egy példa.
ember alatt több alsóbb rendű élőlény él, ezek az állatok.
némelyik kivételes intelligenciával bír.
miért is kéne az embernek egy alsóbbrendű fajnak bizonygatnia hogy él, és felkeresnie az élőhelyén a majmokat, ha megvan az embereknek is a saját dolga?
a majmokat sem érdekli, max akkor ha keresztezik egymás útját, pl esőerdő írtás nyomán.
#8 Ne keverjük ide a reinkarnációt, mert nem hiszek benne. Gondolom most önéletrajzot írsz ezért inkább nem is zavarlak :D
#9 Mondjuk úgy, hogy értelek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!